Évközi 20. vasárnap 2002. augusztus 18.

1. Aki az alkudozást nem hagyta abba
Ábrahámnak a szodomaiak megmentését célzó Istennel való alkudozását felidéző (Ter 18,22 kk) derűs történetet hallottunk Máté leírásában. Itt egy pogány asszony járt közben saját leánya gyógyulása érdekében Jézusnál. Valósággal kunyerált, ahogy a gyerekek szoktak. Rámenősen és kitartóan kunyerá1t, a meghátrá1ás legcsekélyebb jele nélkül. S a végén Jézus volt, aki meghátrált. Példátlan eset, hogy Jézus alulmaradt egy vitában. De van itt más is, ami ugyancsak szokatlan Jézustól, ez pedig az, hogy az asszony első kérését szóra sem méltatta (Mt 15,23). Bezzeg a naimi ifjút kérés nélkül is feltámasztotta (Lk 7,14). Végül pedig a. pogányokat kutyákhoz hasonlítja, amely az akkori korban nem számított túlságosan megbélyegzőnek, de talán Jézustól mégis mást várnánk. Ezek azok a kérdések, amelyek megnehezítették a szentírás-magyarázók dolgát. Szögezzük le mindjárt, hogy Jézus nem volt rasszista és nem is szenvedett vereséget a pogány asszonnyal szemben.
2. Hagyománytörténeti háttér
A történet megértését a hagyománytörténeti kutatások tették lehetővé. Máté evangélista – aki ezt leírta – a saját korának teológiai problémáját szőtte bele az elbeszélésbe. Máté evangélista korában éles szembenállás volt a zsidóságból megtért keresztények és a pogányságból megtért keresztények között. A zsidó keresztények részéről egy merev elzárkózás nyilvánult meg a pogányok iránt. Ezt az elzárkózást jeleníti meg Máté Jézus elzárkózásában a pogány asszony kérése iránt. A zsidó-pogány ellentéteket idézi a Jézus által használt hasonlat – pontosabban a Jézus szájába adott hasonlat – miszerint kiskutyához hasonlította a pogány asszonyt. Ennek is megvolt Máté korában a történeti valósága, mert a zsidók valóban kutyának nevezték a pogányokat. A zsidó-pogány ellentét Máté korában persze megoldódott az egyházban – s ebben oroszlánrésze volt Szent Pál apostolnak. De egy vitás kérdés eldöntéséhez szívesen szoktak az emberek elismert tekintély véleményéhez folyamodni. Ezt tette Máté evangélista is. Máté szemében, és a zsidókeresztények szemében is Jézus volt a legnagyobb tekintély, aki természetesen akkor már nem élt a Földön. De a történetet Máté úgy fogalmazza meg, hogy érzékelteti, Jézus szándékában is jelen volt a pogányok elfogadása, ezért gyógyította meg a pogány asszony leányát.
A csodaelbeszélésben Jézus azt mondja, hogy „küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Mt 15,24), s ez megfelel a valóságnak is, annak, hogy Jézus működése során nem hagyta el Izrael földjét. Ezzel a pogány asszonnyal is a határvidéken – Tirusz és Szidón vidékén – találkozott, leányát pedig „távgyógyítással” gyógyította meg, akárcsak a pogány kafarnaumi százados szolgáját (Mt 8,5). Jézus nem hagyta el a zsidó földet, de „hatása” túlnőtt Izrael keretein, kinyílt a pogányok, a „távollévők” felé és ott maradéktalanul pozitív fogadtatásra talált.
3. A történet ma is ismétlődik, hiszen Jézus tanítása ma is túlnő az Egyház keretein. Jézus tanítását nem csak az Egyház tagjai hallják meg, hanem a legkülönfélébb utakon eljut a kereszteletlenekhez is. Különösen a városokban egyre több egyházközség foglalkozik katekumenekkel (hitjelöltekkel), akik fel kívánják venni a keresztséget. Ezek a példák mutatják, hogy Jézus tanítása ma is átjárja a társadalmat, és gyümölcsöző is tud lenni azoknál, akik hagyják, hogy a jézusi tanítás kovásza átjárja életüket. Ámen. Verőcei Gábor/MK