Évközi 22. vasárnap, 2002. szeptember 1.

1. Életvezetési tanácsadók
A mai köznyelvben olyan új szavakat tanulunk meg, mint pl. „életvezetés” és „életminőség”. Sajnos a betegség nem ismer határt – korhatárt sem –, így előfordul, hogy a népbetegségnek számító cukorbaj vagy rák kisgyermekeket is megtámad. Ilyen esetekben az orvos ún. „életvezetési tanácsokkal” látja el a beteget, azaz megmondja, hogyan kell együtt élni a betegséggel, mit lehet és kell tenni egy elfogadható „életminőség” elérése érdekében. A jó pedagógus – aki nem csak oktat, de nevel is – szintén ad életvezetési tanácsokat a diákjainak, különösen az alma matert elhagyni készülő érettségizőknek. A jó szülő a szavakon túl saját életével mutatja be az elsajátítandó „életvezetést”. A szülő, pedagógus és orvos közös célja, hogy a rábízottakat a lehető legjobb „életminőségre” segítse. A mai evangéliumi szakaszban

2. Jézus is „életvezetési tanácsokat” ad, amikor kijelenti: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem” (Mt 16,24).
Jézus mondása három pontban foglalja össze a keresztény ember programját: meg kell tagadnia önmagát, fel kell vennie keresztjét és Jézus nyomába kell szegődnie.
Önmagunkat megtagadni annyit jelent, mint figyelmen kívül hagyni saját törekvéseinket és igényeinket, hogy mások ügyét magunkévá tehessük.
A keresztviselés nem csak a kísértésnek és önzésnek legyőzését jelenti, hanem azt is, hogy adott esetben háttérbe szorítjuk jogos érdekeinket – mások érdekében. Jézus is ezt tette, amikor vállára vette a keresztet: lemondott saját érdekéről – mások érdekében, a mi érdekünkben. A keresztviselés a mi életünkben azt jelenti, hogy tudni kell lemondani saját kényelmünkért az ügyért: pl. a családért, a nemzetért, végső soron az Isten országának megvalósulásáért.
Krisztus követése nem a mesternek adott díszkíséret szinonimája, hanem viselkedésének utánzását jelenti, mégpedig kompromisszumok nélkül. „Jézust választani azt jelenti, hogy egyetlen úton járunk, és nem egyszerre kettőn. Aki egyszerre kívánná őt is követni és saját magát is, az olyan, mintha saját árnyéka után futna, az emberi tekintélyt, a társadalmi megbecsülést hajszolva.” (Roger Schutz)
Jézus azt az életvezetési tanácsot adja nekünk, hogy az ő életvezetését kövessük. Ez egyrészt könnyű, mert Jézus élete ismert előttünk, világít, mint a Nap. Másrészt nehéz, mert a mai fülnek jobban hangzik az, hogy „valósítsd meg önmagadat”, mint az, hogy „áldozd fel önmagadat”. A mai világból hiányzik a krisztusi ember, a másokért élni tudó ember. Ebben a pluralista világban vannak humanisták és szociálisan érzékenyek, toleránsak és liberálisak, haladók és demokraták, csak éppen krisztusi emberből van kevés. Az olyanból van kevés, aki nem magának akar kaparni, hanem másoknak. Sok a magának gyűjtő ember, és kevés a magát másoknak szétosztani tudó ember. Röviden: kevés a krisztusi ember.
Jézus programja nem az önmegvalósítás volt, hanem az Isten országának megvalósítása. Jézus le tudott mondani egy kényelmes „életminőségről”, hogy másokat hozzásegítsen az örök élethez. Jézus azt várja el tőlünk, hogy kövessük az ő életvezetését, tartsuk szem előtt azt az örök életminőséget, mert „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26). Ámen. Verőcei Gábor/MK