Évközi 25. vasárnap, „B” év, 2003. szeptember 21.

1. „Miről vitatkoztatok az úton?” (Mk 9,33). Jézusnak a tanítványokhoz intézett kérdéséből arra következtethetünk, hogy az apostolok közössége sem volt mentes legáltalánosabb emberi gyarlóságoktól, mint például jelen esetben a becsvágytól, törtetéstől. Az evangélista megnevezi a vita tárgyát: azon vitatkoztak egymás között, hogy közülük ki a legnagyobb. Béda Venerabilis, a VIII. században élt egyházdoktor az elsőbbséggel kapcsolatos vita okát abban látja, hogy a három tanítvány, aki Jézussal a színeváltozás hegyén volt (Mk 9,1-9), előnyben részesült. A többi tanítványt elfogta a dicsőség vágya (desiderium gloriae), mivel emberi módon gondolkodtak, s ez váltotta ki a vitát.
A vita emberi életünk elkerülhetetlennek látszó kísérője. Sokszor - talán helyesen - nem is tulajdonítunk neki nagy jelentőséget. „A legjobb családban is előfordul” - szoktuk mondani, vagy: „ahol főzés van, ott edénycsörgés is van.”
Jézus nem marasztalta el tanítványait a vita miatt, de felhasználta az alkalmat a tanításra. Általános érvényű kijelentést tesz, amikor ezt mondja:
2. „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35). Ez a jézusi ajánlás persze nem ígér rivaldafényt és sztárként való elismerést. A szeretetszolgálat legtöbbször titokban marad, különösen akkor, ha úgy tetszik, hogy „ne tudja bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). De éppen ez a rejtettsége teszi fontossá, sőt nélkülözhetetlenné. A szolgálatnak olyan szerepe van az emberi közösségekben, mint amilyen szerepe van egy épületben az alapnak. Az alap a földben rejtezik, láthatatlan, de mégis nélkülözhetetlen. A szolgálat - mint alap - tartja fenn az emberi közösségeket, mindenekelőtt a családot. Ki ne ismerné a szülőnek a családért vállalt szolgálatának pótolhatatlanságát! A szeretetszolgálat pótolhatatlan. Hadd mondjak erre egy másik példát.
A tolókocsival közlekedő fogyatékosokért örvendetesen sokat tesznek: lesüllyesztik a járdaszegélyeket, a lépcsőket felhajtóval, sőt lifttel helyettesítik stb. De ugyanakkor a közlekedési járműveken egyre ritkábban adják át a fiatalok ülőhelyeiket az időseknek. A szolgálat elsősorban emberi magatartás és nem technikai megoldás! A szolgálatkészséget nem pótolja semmiféle lift. Az akadálymentesítő technikai eszközöket lehet pótolni emberi szolgálatkészséggel, de az emberi szolgálatkészséget nem lehet pótolni technikai eszközökkel. A szolgálat pótolhatatlan, miként egy épületnél az alap.
3. A szolgálat az esélyegyenlőség útja. Miután Jézus általános érvényű tanítást adott tanítványainak a szolgálat fontosságáról, ezt követően egy egészen konkrét tettben példát is nyújt a szolgálatra vonatkozóan. Márk evangélista egyedülálló módon jegyzi fel, hogy Jézus „odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mk 9,36-37).
Tudjuk, hogy Jézus korában a rabbik elutasították hallgatóságukból a gyermeket, leginkább értetlenségük miatt. Jézus, amikor ölébe veszi a gyermeket, azzal egy meghökkentő cselekedetet hajtott végre: megszüntette a gyermekek elutasítottságát. Divatos kifejezéssel ma így mondanánk: esélyegyenlőséget teremtett.
Manapság nagy fontosságot tulajdonítanak az esélyegyenlőségnek, mutatja az is, hogy külön tárca nélküli minisztériumot is kapott a kormányban. De mint a mai Evangéliumban láttuk, már Jézus is küzdött az esélyegyenlőségért. Hogyan? A szolgálat szellemében! Jézus az embert szolgálta, amikor meggyógyított egy beteget, amikor a bűnbánónak visszaadta lelki békéjét, amikor vigaszt és erőt adott a csüggedőnek. Egyszóval esélyt adott egy teljesebb értékű emberi életre. Jézus a szolgálatban jelölte meg az esélyegyenlőség útját.
Érdemes ezen elgondolkodni, nehogy abba a hibába essünk, hogy az esélyegyenlőséget miniszteriális feladatnak gondoljuk, amihez nekünk csupán annyi közünk van, hogy adóforintjainkból finanszírozzák az esélyegyenlőségi tárcát. Ez nem így van!
Amikor nem utasítjuk el az öreg és beteg nagyszülőket, amikor nem küldjük a gagyi-tévé elé vagy a plázákba az okvetetlenkedő gyereket, amikor nem zárkózunk el - fáradtságra vagy munkára hivatkozva - a beszélgetésre vágyó házastárstól, nos, akkor esélyegyenlőséget teremtünk. Szolgálatunkkal esélyt adunk a nagyszülőnek, gyermeknek, házastársnak, hogy teljesebb értékű emberi életet éljen.
Ha Jézust akarjuk követni, azt csak a szolgálat szellemében és tetteivel tehetjük. „Aki követni akarja Jézust, nem tarthat igényt más viselkedési stílusra” (Szent Josemaría Escrivá. Kovácstűzhely, 612.) Ámen. Verőcei Gábor /MK