ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP, „C” ÉV, 2004. SZEPTEMBER 19.

1. Ámosz a vérmes derűlátás időszakában meglátta a rothadás jeleit
A történelemben időnként – nem túl gyakran – feltűnnek olyan emberek, akik világos látásukkal megelőzik saját korukat, s olyat írnak le vagy mondanak ki, amelyek igazát csak évtizedekkel később ismerik fel a társadalomban. Ilyen volt Katona József, aki legnagyobb nemzeti drámánkban, a Bánk bánban, Tiborc ajkán olyan szociális igazságtalanságot, olyan jobbágykeserűséget szólaltatott meg, amelyet csak a dráma megírását követő 20 év múlva értettek meg, de akkor már az író is 10 éve halott volt. Korát megelőző éleslátás jellemezte a 2800 évvel ezelőtt élt Ámosz prófétát is, akinek könyvében olvastuk a mai olvasmányt.
Ámosz próféta korában – a Kr.e. VIII. században – a társadalmi bomlás jelei mutatkoztak Észak-Izraelben. A kisember sorsa túlságosan nehéz volt, és az állam keveset vagy semmit nem tett a könnyítésére. A társadalmat a bőség és a nyomor kiáltó ellentéte jellemezte. Az egyszerű földműves éppen hogy csak meg tudott élni, de a legkisebb elemi csapás – szárazság, rossz termés, sáskajárás (v. ö. Ám 4,6-9) – a betáblázott ingatlan elvesztésére és kilakoltatásra vezetett. Az egyébként is igazságtalan gazdasági rendszert még súlyosabbá tette a gazdagok kapzsisága, akik kímélet nélkül kihasználták a szegényeket ért csapást saját birtokaik növelésére. Céljaik érdekében nem riadtak vissza olyan tisztességtelen eljárásoktól sem, mint a mértékek és súlyok meghamisítása – amiről az olvasmányban hallottunk (Ám 8,5).
Ám a baj nem jár egyedül. A társadalmi felbomlással karöltve járt a vallási hanyatlás. Bár még hatalmas tömegek vettek részt az istentiszteleteken, az emberek lélekben egyre távolabb kerültek Istentől. Sok vidéki kisebb szentély leplezetlenül pogány kultuszhely lett, ahol szertartásszerű kéjelgést űztek (Oz 4,11-14). A nép szájával tisztelte Istent, de az isteni törvényeket alig vették figyelembe életük kialakításában (Iz 29,13, Mt 15,7). Izrael vezetői azonban a belső hanyatlás ellenére is derűlátóak voltak. Ez a derűlátás részben a nemzetközi helyzet pillanatnyi nyugalmából eredt, részben pedig Jahve ígéreteibe vetett bizalomból is. Izrael bízott az Úr napja eljövetelében.
Ekkor jelent meg két próféta – Ámosz és Ozeás –, akiknek beszédeit megőrizte a Biblia. Ámosz – az egyszerű tekoai pásztorember – különösen a gazdagok szívtelenségét ostorozta, amellyel a szegényeket kisemmizték, de felemelte szavát az erkölcstelenség és a fényűzés hajszolása ellen is, amely megrontotta a nemzet lelkét. A jólét gondtalanságában élő asszonyokat például szinte sértő módon „Básán teheneinek” nevezi (Ám 4,12), akiknek csak egy gondja van: fogyasztani és fogyasztani. (Básán egy termékeny legelőkkel borított magaslat a Jordántól keletre.) Ámosz mégsem hirdetett forradalmat, mert úgy látta, Izrael már túl van azon, hogy meggyógyuljon: majd az Úr, maga Jahve hajtja végre az ítéletet. Így a nép által áhítva várt „Úr napja” az isteni ítélet rettentő napja lesz (Ám 5,18-20).
Izrael természetesen nem hallgatott Ámoszra, sőt elkergették. De egy emberöltővel a beszéd elhangzása után Izrael megszűnt létezni. Kr.e. 721-ben II. Szargon asszír király elfoglalta Szamáriát, a népet deportálta, helyükre telepeseket költöztetett. A romlás beteljesedett.
2. Nem lehet két úrnak szolgálni (Lk 16,13)
Ha ma élne Ámosz, nem kellene sokat változtatnia keményhangú kritikáján. Az akkori kereskedőkkel profitéhségük mondatta ki, hogy mikor múlik már el az újhold és a szombat napja – amikor tilos volt kereskedni –, hogy eladhassák búzájukat (Ám 8,5). A mai kereskedelemnek már ilyen gátlásai sincsenek, zavartalan a vasárnapi üzletelés. A mamutcégektől kezdve a kisboltokig mindegyik a vevők igényeire hivatkozik, de valójában a haszonszerzés mozgatja őket.
A gondtalan jólét által kiváltott fogyasztói szemlélet mit sem változott Ámosz kora óta. Legfeljebb annyi változás történt, hogy a fogyasztókat ma senki nem merné Básán teheneinek nevezni. Persze egy nomád pásztorember szájából – mint Ámosz – ez a kép szemléletes és nem sértő.
Ami az elszegényedő és lecsúszó emberek szociális biztonságát illeti, ma sokkal rosszabb a helyzet, mint Ámosz idejében volt. Az Ószövetségben tilos volt az aznapi bért visszatartani. A mai jogállamban vannak olyan munkahelyek, amelyek több hónapon át nem fizetnek bért. Az Ószövetségben minden 7. év végén elengedték az adósságokat, a jóbel-évben (50. év) pedig vissza kellett a kisajátított birtokot. A mai jogállamban pedig bevezetik a gazda-nyugdíjat, azaz ha egy gazdálkodónak nincs elég jövedelme, de van legalább 3 hektár földje, és azt átadja az államnak – végleg! –, akkor a földterület arányában kap járulékot az államtól. Ez ma kb.10 ezer gazdálkodót érint, akik nyilván dolgoztak egész életükben, most mégsem jutnak tisztességes megélhetéshez.
Igazság ez? – kérdezné a Bánk bán Tiborca. Vajon a mai Tiborcok panaszát ki hallja meg, és ki orvosolja?
Vallás nélkül nincs jó megoldás! Az ószövetségi társadalom a vallás alapján állt. A földtulajdonról pl. úgy gondolkodtak, hogy a föld Jahve tulajdona, és ő adta át a népnek hűséges gondozásra. A mai társadalom gondolkodásmódja nem vallási alapokon áll. Néhány évtizede azt mondták: azé a föld, aki megműveli. Ma pedig ez érvényesül: azé a föld, aki furfanggal megszerzi. Azé lesz a föld, aki a kiszolgáltatott helyzetben lévő kisbirtokosok helyzetét kihasználva jogi csűr-csavarással megszerzi a földet. Ezek után érdekes lenne annak megvitatása, hogy kinek van esélye, és kinek egyenlősége!
Sem Ámosz prófétát, sem Katona Józsefet nem értette meg saját kora. Az idő azonban őket igazolta.
Jézus is roppant világosan megmondta, hogy nem lehet két úrnak szolgálni: Istennek és a Mammonnak. Aki túlságosan belebonyolódik a Mammon szolgálatába, az már nem szolgálja Istent. Isten szolgálata nélkül viszont egy társadalom oda jut, ahová Ámosz korában jutott – a megsemmisülésbe; vagy ahová Katona József halála után néhány évvel jutott – a forradalomba.
Vajon a mi korunk embere elhiszi Jézusnak, hogy nem lehet két úrnak szolgálni? Ha nem hiszi el, akkor a kárhozat lehetőségével játszik. Ámen. Verőcei Gábor/MK