Évközi 26. vasárnap „B” év, 2003. szeptember 28.

1. Visszautasítani, ami bűnre vezeti
A mai Evangéliumban Jézus azt mondta: „ha kezed, lábad vagy szemed megbotránkoztat, azaz bűnre visz, akkor vágd le kezedet, lábadat, vájd ki szemedet, mert jobb testi fogyatékossággal a mennybe jutni, mint épségben a pokolra.” Nyilván nem szó szerint kell értelmezni, de kitűnik belőle a tanítás, hogy vissza kell utasítani mindazt, ami bűnre vezet.
Az I. világháborúban 41 évesen meghalt francia költő és író, a XX. század egyik nagy konvertitája (megtérője), Charles Péguy mondotta egyszer: „Egyetlen dolog van, ami miatt igazán szomorkodhatunk: hogy nem vagyunk szentek.” Valóban, a keresztény embernek egyetlen nagy eszménye van: az életszentség. S a krisztusi életmű egyetlen nagy ellensége tulajdonképpen a bűn, az erkölcsi rossz. S a bűnt, a szentség ellentétét halálos komolyan el kell utasítanunk, ahogyan a mai Evangélium tanítja. Sőt, mindent vissza kell utasítanunk, ami bűnre vezet, ami megbotránkoztat.
Amit Jézus a bűnre vivő érzékszervek levágásáról, illetve kivájásáról mond, az képes beszéd. Valójában azt akarja lelkünkre kötni Urunk, hogy a mennyország mindennél fontosabb és minden áldozatot megér. Ha nem is kíván szó szerint öncsonkítást, de olykor kemény lemondásokat követelhet. Ha a szememet nem is kell kivájnom, van bennem elég minden, amit bizony, ki kell vágni magamból, ha üdvözülni akarok. Hogy mit, azt nekem kell tudnom. Kinek ezt, kinek azt kell kivájnia a szívéből, egyéniségéből. Szeretnék azonban valamire rámutatni: a mai Evangéliumban kéz, láb és szem kivájásáról van szó, azaz érzékszervekről, melyeken keresztül találkozunk a kísértéssel. Ha azonban ebből arra következtetnénk, hogy a kísértések az érzékiséghez, pl. a szexualitáshoz kötődnek leginkább, ez durva hamisító beszűkítés lenne. Kísértések nem csak az érzékek területén támadhatnak, hanem pl. a vagyon, a hatalom és a hírnév területén is. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy a testi kísértéseknél mindig súlyosabbak a lelki kísértések, mint pl. a gőg, a hatalom-és becsvágy. A történelem éppen elegendő példát szolgáltatott ennek bizonyításárul.
Ma, Szentírás vasárnapján még egy különös kísértésről szólnék: a könyvek kísértéséről, a könyvek veszélyéről. Az ókorban és a középkorban a könyv a kolostorok ritka, egyetlen gyémántja volt – írja Kosztolányi Dezső, s a könyvnyomtatás föltalálásával oly általánossá vált, mintha az utcán kavicsként heverne a gyémánt. Napjainkban a könyv áruvá, sőt tömegáruvá vált. A könyvek sokasodásával a könyv támasztotta veszedelem hatványozottan megnövekedett. A rossz könyvek nemcsak istenellenes lehetőséget rejtenek magukban, de kifejezetten emberellenesek is lehetnek. Éppen ezért a könyvek közötti válogatás, az olvasmányok megszűrése erkölcsi teljesítménynek tekinthető. Egy könyv visszautasítása adott esetben a kísértés visszautasítása is egyben. A mennyország elérése érsekében tehát vissza kell utasítani mindent – olykor könyveket is –, ami a bűnre visz.
2. „Tanulmányozzátok az írásokat!”
Jézus maga mondta környezetének, hogy tanulmányozzátok az írásokat, azaz a Szentírást. A mai napnak, Szentírás vasárnapjának liturgikus előírása, hogy a lelkipásztorok buzdítsák a híveket a Biblia olvasására. Miért? – kérdezhetnénk. Eszembe jut, hogy az ’50-es, ’60-as években sokan hallgatták a Szabad Európa Rádiót, vagy az angol rádiót, vagy az Amerika Hangját. Jól emlékszünk, hogy bizony itt nálunk és más kelet-európai országban energiát nem kímélve zavarták a rádiók adását. S amikor a hallgató megunta a hangzavart, akkor kikapcsolta a rádiót – dühösen. Nos, ma milyen hangzavar van az emberi lelkiismeretben. A körülöttünk lévő világ sok-sok kísértést tár elénk, ezek területe az említett könyvpiac. Nekünk döntenünk kell, mit követünk: lelkiismeretünk parancsát, vagy a külvilág kísértéseit. Ha a kísértéseknek engedünk, akkor kikapcsoljuk a lelkiismeretünket. Miért olvassuk tehát a Szentírást? Azért, mert abban maga Krisztus szól hozzánk. Föltámadása után Jézus találkozott az emmauszi tanítványokkal, s kifejtette nekik az írásokat, a Szentírás tanítását. A tanítványoknak pedig „lángolt a szívük”, ahogy Lukács evangélista leírja (24,32.). Amikor a Szentírást olvassuk, mi is Jézust hallgatjuk, aki nyitva tartja lelkiismeretünket. Nyitott lelkiismerettel pedig képesek leszünk elkerülni a bűnt, amely a romlásba dönt. Ámen. Verőcei Gábor/MK