Évközi 27. vasárnap, „B” év, 2003. október 5.

1. Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét? – tették fel a kérdést Jézusnak azok a farizeusok, akik próbára akarták őt tenni (Mk 10,2). A kérdésfeltevés valójában egy kelepcét tartalmazott, és így kifejezett rosszindulatot rejtett magában. A Jézus korabeli zsidóságban ugyanis szinte valamennyi házasságot fel lehetett bontani, és a válást a törvény szabályozta – akárcsak napjainkban.
A kérdés – „szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” – jól jellemezte a férfiak uralmi helyzetét. Minthogy a házassági szerződés folytán az asszonyt a férj tulajdonának tartották, a válás esetén a kezdeményezés és a végrehajtás a férjre hárult. Ilyenkor a férj kiállított egy válólevelet, azt átadta az asszonynak, és ezzel szabaddá tette. Ennek az volt a célja, hogy az asszony újraházasodása esetén ne lehessen házasságtöréssel vádolni.
A válás megengedettségére vonatkozó kérdés azért volt kelepce, mert ha Jézus nemet mond, törvénysértéssel vádolhatják; ha igennel válaszol, azt mondhatják róla, hogy inkább kerítő, mintsem Isten prófétája. A Jézussal ellenséges farizeusok szerették volna az Üdvözítőt beleráncigálni egy törvénysértésbe, nevezetesen abba, hogy a Mózes által megengedett válólevél – azaz válás – engedélyezésével ellentétes álláspontot képviseljen (vö. MTörv 24,1-4); vagy ha ez nem sikerül, akkor abba akarták becsalogatni, hogy liberális módon megengedje a válást. Jézus azonban most is kikerülte a csapdát egy egészen eredeti válasszal: nem bocsátkozik vitába a mózesi engedménnyel, hanem azt állítja, hogy a teremtés eredeti állapotát kell visszaállítani. A „teremtés kezdetére” utalva emlékeztet arra, hogy az asszony nem birtoka volt a férfinek, hanem egyenrangú társa. Az asszony tulajdonként való kezelése később alakult ki. Elsődlegességet élvez az eredeti isteni akarat. Ennek analógiájára a házasság felbonthatatlansága – mint isteni akarat – megelőzi a később kialakult mózesi előírást a válólevél kiállításáról.
Egyszerűbben fogalmazva: az isteni akarat megelőzi az emberi törvényt!
2. Jézusnak a válásra vonatkozó tilalma ma is érvényes! Ezt azért fontos tudatosítanunk, mert hasonló társadalmi közegben kell élnünk. Amint Jézus korában gyakorlat volt a válás és az elváltak újraházasodása, úgy van ma is. A polgári törvénykönyv megengedi a válást, nagyon sokan élnek is vele, majd újraházasodnak. Jézus kijelentése – „amit Isten összekötött, azt ember ne válassza szét” – ma is iránymutató kell, hogy legyen a krisztushívők között. Az állami törvények egy sor területen megengedőbbek az isteni törvényeknél (pl. válás, abortusz, újabban homoszexuálisok együttélésének kvázi házasságként való elismerése több országban), de az is igaz, hogy az állami törvények nem mindenkor adnak útmutatást a keresztény élethez. Aki Jézus követője akar lenni, annak nem a megengedő állami törvényeket kell követnie, még kevésbé a társadalmi szokásokat (pl. az élettársi viszonyt), hanem az isteni törvényt, mely tiltja a válást, az abortuszt, vagy a homoszexuálisok együttélését.
Nem kell kriminológusnak lenni ahhoz, hogy meg ne lássuk a válások és a deviáns, bűnöző magatartás kialakulása közötti összefüggést. Az ún. problémás gyermekek rendszerint a problémás családokból kerülnek ki. A családi problémák aztán szükségszerűen társadalmi problémákban jelennek meg.
Megfontolandók XIII. Leó pápának 1880-ban írt gondolatai: „A család és a társadalom legnagyobb ellensége a válás, mely a népek megromlott erkölcséből születik, s – a tények tanúsága szerint – mind a magán, mind a közéletben a legnagyobb bűnöknek nyit kaput.” (Arcanum divinae sapientiae enciklika III. 3.)
Napjainkra a család intézménye súlyos beteg lett. Gyógykezelésének módját Jézus meghatározta: amit Isten összekötött, azt ember szét ne válassza! Ámen. Verőcei Gábor/MK