Évközi 28. vasárnap, 2002. október 13.

1. A jézusi meghívásra adott emberi válaszok története
A legutóbbi hazai népszámlálás adatai szerint 5,5 millió állampolgár úgy nyilatkozott, hogy a katolikus egyházhoz tartozik. A mai példabeszéd kifejezésével élve ők azok, akik elfogadták a meghívást és el is mentek a menyegzőre. A példabeszéd allegorikus értelmezése szerint ők azok, akik a keresztségben elnyerték a megszentelő kegyelmet, amit a keresztelési fehér ruha is jelképez. 5,5 millió ember, az hazánk lakosságának több mint a fele. Eszerint minden település lakóinak legalább a fele katolikus. Mindenki tudja azonban, hogy a települések lakóinak nemhogy a fele, de legfeljebb tizede jár templomba. Akkor a templomokból hiányzó többmillió katolikus a példabeszéd melyik szereplőjével helyettesíthető be? Talán ahhoz az emberhez hasonlítható, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve, és ezért kidobták a külső sötétségbe? Nyilván nem lehet ilyen összefüggéseket keresni a mai valóság és a példabeszéd között, de annyi megállapítható, hogy a példabeszéd a jézusi meghívásra adott emberi válaszok történetéről szól. A parabola lényegi mondanivalója az, hogy Isten minden embert meghív országába, de nem mindenki fogadja el a meghívást. Akik határozottan visszautasították a meghívást, azok vagy az anyagi javakat – a földet, vagy az üzleti érdekért a kereskedést tartották fontosabbnak. Ma sincs másként! Ma is sokan a gyakorlati érdekeket a lelki érdekek elé sorolják. Arra a kérdésre: miért nem gyakorolják a hitüket? – a kommunizmusban azt válaszolták: „hát tetszik tudni, hogy nem lehet”; a demokráciában pedig azt válaszolják, hogy „nincs rá időm”. Pedig a helyes és igaz válasz az lenne, hogy „nem tartom fontosnak”. Amit ugyanis fontosnak tartok, arra mindig tudok időt szakítani.
Természetesen vannak, akik elfogadják a meghívást, és róluk mondja Jézus, hogy bemennek a menyegzőre. A példabeszéd abban is igen pontos, hogy ezek között voltak „gonoszok és jók egyaránt” (Mt 22,10). A hívek tehát nem mind szentek, nem tökéletesek, hanem vannak közöttük rosszak is. Ami azonban nehézséget okozhat a példabeszédben, az
2. a menyegzős ruha nélküli vendég
Először igazságtalannak érezhetjük az eljárást, amiért a ruha hiányában kidobják a külső sötétségre. Védelmében azt is felhozhatjuk, hogy nem készült a vendégségbe, így vétlen a hiányosságért. Egyes Szentírás-magyarázók azonban megjegyzik, hogy keleti szokás szerint a vendéglátó király saját ruhatárából látta el ruhával a meghívottakat. Ez a vendég tudatában volt, hogy megbocsáthatatlan hibát követett el, mert hallgatott (22,12), amikor a király kérdőre vonta.
Mit akar tanítani Jézus ezzel a kidobott személlyel? Azt tanítja, hogy nem elég a meghívás, sem annak elfogadása, hanem kell a meghívott közreműködése is (a menyegzős ruha felöltése vagy elkészítése). Ennek a kizárt embernek az volt a bűne, hogy nem működött közre a meghívóval: a királlyal, azaz Jézussal.
Mit kell érteni közreműködésen? A menyegzős ruha képe önmagáért beszél. Amint a menyegzős ruha az új és az előzőtől eltérő öltözéket jelent, úgy kell egy új lelkületet kialakítani, mely életszentségben felülmúlja korábbi önmagunkat. Erről az új lelkületről szólva Jézus a Hegyi beszédben ezt mondta: „ha igazságtok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába” (Mt 5,20). Egy egészen konkrét példára lefordítva: napjainkban az egyik kereskedelmi tévé sugározza a Big Brother (ejtsd: big bradör) műsort, melynek alacsony és alantas színvonalát(?) még a legerősebb negatív jelzőkkel sem lehet kifejezni. Nyilván sokan nézik, de a nézettségi mutató ez esetben nem hízelgő a nézőkre. Nos, Jézus mondását ma így fogalmazhatnánk meg: ha igazságtok, azaz belső lelkületetek nem múlja felül a Big Brother által megjelenített lelkületet, nem juttok be a mennyek országába! Ugye milyen egyszerű? Csak ki kell kapcsolni a tévét, hogy magasabbrendű lelkületet érhessünk el, ahogy Jézus kéri. Ámen. Verőcei Gábor/MK