Évközi 29. vasárnap, 2002. október 20.

1. A cselszövés mesterei
A hazai és külföldi drámairodalomban bőségesen találkozunk a cselszövés mestereivel. Ilyen például a Bánk bánból Biberach lovag, vagy az Otellóból Jágó. A cselszövés nagymesterei sorába tartozhattak volna azok a farizeusok is, akikről a mai evangéliumban hallottunk. Hátsó szándékukat – ti., hogy Jézus szavaiba belekössenek –, mesteri módon leplezték. A farizeusok ügyesen a háttérben maradva, maguk helyett a Heródes-pártiakat küldték Jézushoz. A farizeusok ravaszságára jellemző, hogy most a Heródes-pártiakat faltörő kosként használták, holott azokkal politikai nézetük miatt (a rómaiakkal való lojalitásuk miatt) nem is érintkeztek. Ezek az emberek, vállalva a rájuk osztott szerepet, nyájas és behízelgő módon vezetik fel a kérdést: Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz… nem vagy tekintettel senki személyére…, szabad-e adót fizetni a császárnak? Az ártatlannak tűnő kérdés azonban kikerülhetetlennek látszó csapdát rejt magában.
Ha azt mondja, hogy igen, a nép előtt veszti el tekintélyét, mert a zsidók, mint Isten választott népe, jogtalannak tartották az idegeneknek fizetett adót. A hamis Messiások fellépésüket azzal kezdték, hogy megtagadták a rómaiaknak az adót.
Ha pedig azt mondja, hogy nem szabad adót fizetni, akkor a rómaiak tartóztatják le lázítás címén.
Jézus azonban úgy oldotta meg a kérdést, ahogy nem várták. Kérésére megmutattak neki egy adópénzt, a jelen esetben egy római dénárt, melyen a római császár arcképe volt látható. Aki ezt a pénzt elfogadta és használta, az elfogadta a római hatalmat, hiszen a pénz a római császáré volt. Jézus válaszában tehát benne van, hogy az állampolgár engedelmességgel tartozik a polgári hatóságoknak, de ugyanakkor az Istennek is. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené.!” (Mt 22,21)
Az evangéliumi történet ma is aktuális tanítását a Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmazza meg: „A hatóságok iránti engedelmesség és a közjó érdekében vállalt közös felelősség erkölcsileg megkívánja az adófizetést, a szavazási jog gyakorlását, az ország védelmét.” (2240)
Van azonban az evangéliumi történetnek egy másik vonatkozása is, mely ma igencsak gyakori, ez pedig
2. a bizalmatlanság és az őszinteség hiánya.
A farizeusok ügyesen leplezték igazi szándékukat, Jézussal szemben nem voltak őszinték.
A mai politikai és üzleti életben azt mondják, hogy a szándék leplezése, a versenytárs kijátszása és félrevezetése az érintkezés fegyvertárához tartozik. Lehet, hogy ez így van, és rövid távon eredményesnek is látszik. Az így elért eredmény azonban mindig kétes értékű. A csalódások és becsapások után, a kölcsönös bizalmatlanság következtében ma oda jutottunk, hogy a tárgyaló felek nem egymás szavait figyelik, hanem azt, hogy a másik a szavak mögött mit rejteget, hová akar kilyukadni, tárgyalópartnerét hol akarja becsapni a jó szándék és a megegyezésre való készség hangoztatása közben.
Ma oda jutottunk, hogy a konstruktív párbeszéd helyett a süketek párbeszéde folyik, mert egyik fél sem bízik a másik őszinteségében.
Ma oda jutottunk, hogy az őszinteség hiánya begyűrűzött a családokba is, mely sokszor okozója lesz a család szétesésének és a válásnak.
Föl kellene végre ismerni, hogy az őszinteség hiánya legfeljebb a cselszövés melegágya lesz, de nem a stabil emberi kapcsolatoknak. Ezért legyen a beszédünk egyenes beszéd, a szavak fedjék pontosan a szándékot, s a bizalom megteremtésével állítsuk helyre azt, amire vágyakozunk: nyugodt és békés emberi kapcsolatokat. Ámen. Verőcei Gábor/MK