Évközi 32. vasárnap, „B” év, 2003. november 9. A Lateráni-bazilika felszentelése

1. Minden templom anyja. Az emberiség történelmében gyakorta előfordul, hogy egy jelentős esemény helyszínét emlékművel, vagy épülettel jelölik meg. Gondolhatunk a sok viszontagságot átélő aradi emlékműre, vagy a Jézus születési helyén fölépült bazilikára stb. Ilyen jelentős épületnek számít Rómában a Lateráni-bazilika, melynek ma üljük felszentelési ünnepét. Kevesen tudják, hogy Róma főtemploma nem a Szent Péter-bazilika – ez ugyanis a világegyház főtemploma –, hanem a Lateráni-bazilika, mely a pápa székesegyháza, Róma püspökének a főtemploma.
A Lateráni-bazilika, mint Róma és a kereszténység legelső nyilvános temploma, azért is jelentős épületnek számít, mert ezt az első keresztény római császár – Nagy Konstantin – az ő lateráni palotájának azon a helyén építtette, ahol maga is fölvette a kereszténységet I. Szilveszter pápa kezéből. Talán említésre méltó mozzanat, hogy Nagy Konstantin nem ott építtetett hálából templomot, ahol legyőzte 312. október 28-án vetélytársát, Maxentiust – ti. a Tiberis folyón átívelő milviusi hídnál –, hanem ott, ahol felvette a keresztséget. Az I. Szilveszter pápa által 324-ben felszentelt 5 hajós, 56 márványoszlopos, arany mozaikképpel ékesített templomot Nagy Konstantin hálából építtette azért, mert keresztény lehetett. A konstantini bazilika az évszázadok során többször földrengés és tűzvész áldozata lett, de mindig újjáépítették, és néhány faltöredék, márványoszlop, mozaikdarab ma is arról tanúskodik, hogy egy ember – aki történetesen akkor a világ ura volt – hálás volt megkereszteléséért, hálás volt azért, hogy a keresztség vizében bűntelenné válhatott.
A Lateráni-bazilika nyolc emeletnyi magas főhomlokzatán ez a felirat olvasható: „A város és a világ minden templomának anyja és feje.” Találó felirat, mert mit is köszönhet az ember egy anyának? Az életet. Mit köszönhetünk a templomnak, ahol megkereszteltek bennünket? A természetfeletti örök életet. Így tehát a templom is anya, s azzal a hálával kell hozzá viszonyulni, mint a szülőanyához szokás.
2. „Emészt a házadért való buzgalom” (Jn 2,17). Az elmondottakból következik a kérdés: én hálás vagyok a keresztségemért? És ha igen, mivel mutatom ki hálámat?
Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen pompázatos bazilikát építsünk, de mégis építhetünk templomot, mégpedig lelki templomot! „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?” (1Kor 6,19) – teszi fel a kérdést Pál apostol, másutt pedig megismétli: „Ti az élő Isten temploma vagytok.” (2Kor 6,16). A keresztségben mi Isten élő templomai lettünk. Ez nem csak rangot jelent, de még inkább feladatot. Mint ahogy egy kőtemplomot is takarítani kell, lelkünk templomát is meg kell tisztítani a bűn szennyétől.
Origenes – a III. századi nagy teológus – írja: „Minden ember templom, ha magába fogadta az Isten igéjét. Aki bűnbeesése után legalább még részben megtartja hitének és vallásának gyakorlatait, az omladozó lelki temploma az Istennek. Aki azonban bűnbeesése után nem törődik magával, az eleinte csak kevéssé, később már egészen elszakad az élő Istentől és nem marad itt kő kövön, az Isten parancsaiból, amely le ne rontassék.”
Jézus kiűzte a jeruzsálemi templomból az oda nem való árusokat. Az evangélista azért méltán alkalmazza Jézusra a Ps 68,10 idézetét: „Emészt a házadért való buzgalom”.
Hazánkban egyre szebbek a kőtemplomok. Bárcsak elmondható lenne ez a lelkek templomáról is! Bárcsak a jézusi buzgalommal látna hozzá minden keresztény lelke templomának a megtisztításához. Ezzel fejezhetjük ki hálánkat, amiért elnyerhettük a keresztséget. Ámen. Verőcei Gábor/MK