Évnyitó konferencia a Kánonjogi Posztgraduális Intézetben

Az alapításának tizenöt éves jubileumát ünneplő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének évnyitója hagyományosan a Magyar Kánonjogi Társaság 2011. évi második ülésének keretében került megrendezésre október 4-én délelőtt, az egyetem dísztermében.

A 2011/2012-es akadémiai évet megnyitó konferenciát Szuromi Szabolcs Anzelm rektor, az intézet és a társaság elnöke köszöntője vezette be, majd a kánonjogász oklevelek ünnepélyes átadása következett.

A konferencia ezúttal a Szent helyek és szent idők címet viselte. E témában előadást tartott Veres András szombathelyi megyéspüspök A székesegyház helye és szerepe az egyházmegye lelkipásztori életében; Szuromi Sz. Anzelm A temetők mint szent helyek; Dolhai Lajos Új szempontok a búcsú teológiájában, és Kuminetz Géza A templomok és kápolnák kérdéskörében címmel.

Az intézet végzős és jelenlegi hallgatóinak, valamint a régió kánonjogászainak széles köre jelenlétében – akik közül sokan már Budapesten szerezték kánonjogi diplomájukat – lezajlott rangos tudományos eszmecsere nemcsak elvi, de lelkipásztori szinten is hozzájárult a szent helyeknek és időknek az egyház mindennapos életében és a lelkek üdvösségének előmozdításában betöltött fontos szerepének a megértéséhez – tájékoztatta szerkesztőségünket a PPKE.

Magyar Kurír

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Cimkék: intézmények, jog

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat