FEBRUÁR 27. NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA, „A”-ÉV. ( Jn 4,5-42)

A nyári hőségben egy szökőkútnál ideges kutyát láttam, amint a felfelé törő vízsugárból akart inni. Ugatva, kissé dühösen közelítette meg a feléje áramló vizet, amely orrát, szemét elborította, kapálózott ellene, mégis szomja erősebb volt, űzte, hajtotta, hogy igyon.
 
1. A szamáriai asszony története felidézi bennünk Jézusnak a sátoros ünnepen mondott szavait: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak bensejéből az Írás szava szerint élő víz forrásai fakadnak” (Jn 7,37). A zsidók ezen az ünnepen esőért fohászkodtak és megemlékeztek az ezekieli látomás vizéről, amely a templomból fakad és benne újjászületik Sion (vö. Ez 47). A Jelenések könyvének angyala is az „élet vizének folyóját” mutatja meg, „amely kristálytisztán fakad az Isten és a Bárány trónjából” (Jel 22,1). Ezt a kristálytiszta vizet láttatja a római Lateráni-bazilika apszis-mozaikja is. Ez a víz már nem fizikai szomjúságtól szenvedőket csillapít, hanem ez magának Isten Lelkének az ajándéka, amelyet Jézus azoknak ígér, akik hisznek benne. Ez annak a víznek az igazi értéke, amelyet Jézus kinyilatkoztat a szamáriai asszonynak, aki fokozatosan ismeri fel a szomjas Jézusban először (1) a kitikkadt, zsidó zarándokot, majd, amikor élete rejtett dolgaiba lát Jézus, (2) már a prófétát, végül felismerése beteljesül, amikor Jézus kijelenti neki: Én vagyok a (3) Messiás, aki veled beszélek!
 
2. Fokozatosság, lépcsőzetesség, haladás. Az ősegyház így vezette a keresztelés előtt álló katekumeneket a megtérésből, a megismerésen át az öntudatos, teljes hitvallásra. Szent Ágoston és több egyházatya ezért a szamáriai asszonyban az Egyház előképét látják, azét az örök életre szomjas közösségét, amely létét és fönnmaradását Jézus élő vizéből, a keresztségből meríti. A keresztségre készülőknek tehát végig kell járniuk a szamáriai asszony, a római százados, Saul és a nagy konvertiták útját – a látás-tapasztalás világából el kell jutniuk a hit bizonyosságára. S ez az út nem is olyan könnyű: van benne tépelődés, kétkedés, türelemgyakorlat, vágyakozás és szomjúság. Mégis életutunk legmaradandóbb találkozását készíti elő Istennel, Jézus Krisztussal, a Szentlélek örömében.
 
3. „Nem szomjazni meg soha többé!” – milyen csodálatos ígéret! Hiszen valamennyien szomjazunk, valami olyan valóságra, amelyet nem enyhíthet semmiféle forrásvíz, bor, üdítőital. Ezt érezzük, amikor fel-felbukkan bennünk a kérdés az életről, a halálról, a létről és a nemlétről. Ebben a szomjúságban nem elég az ilyen válasz: „nem tudom”, vagy „majd csak lesz valahogy”, vagy „mit törődsz vele”. Ebben a szomjúságban a Teljességre kérdezünk rá, ezt a lelki szomjúságot minden kor ismeri, elég csak a költészetbe, a filozófiába tekinteni. Erre a metafizikai vágyra, legbensőbb kívánságunkra ismert rá Szent Ágoston Vallomásaiban, amikor így kiáltott fel: „Rémület tölt el, amennyiben Istenhez hasonló nem vagyok. Lángra gyúlok, amennyiben hasonlítok hozzá” (inhorresco, inardesco, XI,9,1). Ugyanez az érzés fogalmazódik meg már korábban Dávid egyik zsoltárában, a kinyilatkoztatás szavaival: „Istenem, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld” (62,2). Akár saját szavainkkal is kifejezhetjük ezt az élményt, és azt, amikor rátaláltunk: „aki ebből a vízből iszik, nem szomjazik többé”.
 
Ha végigtekintünk a Szentföldön, Jeruzsálemből vagy Názáret irányából a Jordán völgye felé, ott találjuk északon a Tiberiás-tavát, délen pedig a Holt-tengert. Jézus tekintete sokszor megpihent azon a Jordán-folyón, amely a Hermon-hegység lábainál ered, felduzzad a Tiberiásban, majd beletorkollik a Holt-tengerbe, ami összegyűjti, elnyeli az úton lévő víz cseppjeit. A Jordán, mint az éltető víz csatornája, nem tartja magában, hanem továbbadja a vizet. Keresztségünk értelme ez: megtisztulni a legszentebb víz hatására, és egy életen át csatornaként továbbadni másoknak Krisztust, az Élet Vizét. Nagyböjt – keresztségünk értékének újragondolása. Hála azért, hogy nem kell örökké szomjaznunk, meríthetünk magunknak és ajándékozhatunk másoknak, akik még szomjaznak, hogy mindenki eltaláljon az örök életre szökellő forrásig. Ámen. Pákozdi István/MK