Felszentelték Erdély első Szent Család-templomát

Az ok, amiért az új templomot a Szent Család tiszteletére szentelték az, hogy a közösség plébánosa, Szénégető István szívügyének tekinti a családokat, ő lévén az egyházmegyében a családpasztoráció felelőse. A Gyulafehérvári Egyházmegye első, a Szent Családnak ajánlott temploma már puszta létével is az isteni családmodellt hirdeti. (Egy kápolna viseli még ezt a titulust Erdélyben.)

A templom tervezője, a Makovecz-tanítvány Esztány Győző munkájában kettős célt követett: az Isten és ember, valamint az ember és ember közötti párbeszéd külső feltételeinek megteremtését, a múlt idézését. A tetőszerkezet formája, a fentről beáramló természetes fény az Istenre való nyitottságot jelképezi; a körforma a közösségi jelleget hivatott erősíteni  – mutatott rá a szentmise előtti rövid magyarázatában  a műépítész.

A bensőséges és méltóságteljes liturgiában a templom előtt ünnepélyesen átadták a kulcsot a szentelést vezető püspöknek, aki jelképesen megnyitotta a templom ajtaját.

A szentelés szertartása az igeliturgia végén, a megdicsőült egyház közbenjárásának kérésével, a Mindenszentek litániájával kezdődött; majd az oltár talapzatába ereklyét helyeztek el. A szentelés során Tamás József püspök szent olajat, krizmát öntött az oltár négy sarkába, közepére; majd bekente vele az oltárt, és megkenték a templom oszlopait is. A krizma a Szentlélek jele, a gyógyulás jelképe a liturgiában – világított rá Bara László, a liturgiát magyarázó lelkipásztor. A püspök tüzet gyújtott az oltáron, és tömjént szórt rá, azért imádkozva, hogy a szentmisében felajánlott minden ima, áldozat és szeretet-cselekedet jó illatú áldozatként szálljon Istenhez.

A szentmise végén Szénégető István köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a templomépítést: sokan pénzzel, mások kétkezi munkával, példás hozzáállásukkal, lelkesedésükkel és imájukkal, felajánlott szenvedésükkel, „hiszen a templom nemcsak kőből, fából, téglából, hanem hitből is épült” – fogalmazott a plébános. Kiemelte a munkálatvezető Márton Judit példáját, aki nemcsak szakmaiságával, hanem testvériségével is jelen volt, megmutatva azt is, mi a különbség foglalkozás és hivatás között.

A templom felépülése azonban nem csak a helyi katolikusok számára volt fontos. A keresztény egység hetében a többi felekezet tagjai is imádkoztak és adakoztak. A határon túli testvérplébániák – a déltiroli Lüsen és Újszeged közösségei – imával, testvéri biztatással és pénzzel egyaránt segítették a remeteszegieket, és a szentelésen is képviseltették magukat,  akárcsak az ausztriai Kirschlagból való támogatók.

A templomépítéssel párhuzamosan Remeteszegen közösséget is építettek – hangzott el Ludescher Lászlónak a hívek nevében mondott köszönetében. Elmondta: e belső építkezés már akkor elindult, amikor az 1980-as években az épülő tömbháznegyedben a katolikus egyház megvásárolt és később kápolnává alakított egy családi házat, ahol elkezdték a hittanórák tartását, majd 1990 virágvasárnapján bemutatták az első szentmisét.

Hivatalosan 1995-ben alakult meg és kapott Ferencz István személyében saját plébánost a egyházközség. 2002-ben Szénégető István vette át a plébánia vezetését. A templomra vonatkozó álmuk megvalósulásán dolgozván, közösségben is rendszeresen imádkoztak; és az ünnepre nemcsak munkával,  hanem imakilenceddel is készültek.

Gyulafehérvári Érsekség/Magyar Kurír