Felújították a miskolci minorita templomot

Hazai – 2012. december 13., csütörtök | 10:30

Az évszázadok során a templom alapja annyira meggyengült, hogy megmaradása is kérdésessé vált. A 2012 tavaszán kezdődött munkálatoknak köszönhetően megszépült Miskolc egyik legjelentősebb barokk műemlék épülete, a minorita templom.

A miskolci Hősök terén álló templomot és a hozzátartozó rendházat Kelemen Didák építtette. A munka 1729-ben kezdődött, és a templomot 1735-ben szentelték fel Nagyboldogasszony tiszteletére. Az impozáns római katolikus templom tervezője a híres olasz származású Giovanni Battista Carlone, az akkori egri püspök, Erdődy Gábor építésze volt.

Az évszázadok során az épület alapja annyira meggyengült, hogy megmaradása is kérdésessé vált. A falakon hatalmas repedések jelezték a szerkezeti elváltozást. A málladozó, lehulló vakolatdarabok balesetveszélyessé tették a templom megközelítését. Ezért az épület szerkezeti megerősítése és a főhomlokzat felújítása halaszthatatlanná vált.

A munkálatok 2012 tavaszán kezdődtek el – tájékoztatta a Magyar Kurírt Fojtán László. A szakemberek első lépésben betoninjekciókat juttattak az épület alá, majd az állványzat megépítését követően betonkoszorú készült a templomhajó fölé. Lényeges része volt a felújításnak a két torony acélpántokkal való összekötése, hiszen a homlokzat statikai szempontból is veszélyessé vált. A renoválás része volt a homlokzatot díszítő szobrok restaurálása és az egész főhomlokzat újra festése is. A nagy horderejű felújítási munka 60 millió forintba került. Ez a pénz elsősorban a hívek adományaiból és a különböző pályázati források elnyerésével jött össze. Az állványerdőt és a takaró hálót nemrégiben lebontották az építők, így régi fényében ragyogva mindannyiunk örömére pompázik a felújított minorita templom – fejezte ki Fojtán László. A megszépült homlokzat megáldására a tervek szerint a jövő év januárjában kerül sor.

Magyar Kurír