A fény vesztőhelye – 2008. január 3.

Hazai – 2008. január 3., csütörtök | 8:44

Ma van Nagy Gáspár testvérünk halálának első évfordulója, aki évtizedeken keresztül megverselt jót és rosszat, jókat és rosszakat. De a rosszat és a rosszakat is mindig úgy, hogy érthessék azok is, akik még a megtérés előtt állnak.

Nem sokkal halála után megjelent egy poszthumusz verseskötete Sárfelirat címmel. Amikor már tudta, hogy az ő szavaival élve a fény vesztőhelyén kell megjelennie, még inkább sugárzott szavaiból a titok előtti remegés, de a titok ismeretének öröme is. Ez utóbbi azonban csak olyan csipetnyi mértékben, hogy aki ezeket a verseket olvassa, nem is tudja pontosan, hol van.

Ebben a világban, vagy már valamilyen átmeneti állapotban? Szavaiból, de néha inkább a szóközökből olyan világot ízlelünk meg, amelyről a legnagyobb tisztelettel kell beszélnünk, de nem a távolság miatt, hanem azért, mert oda csak hívásra léphetünk be; ott a kilincs belül van. Szavaim gyengék, hogy őt méltassam, sose voltam költői alkat.

Afelől biztos vagyok, hogy benne olyan embert tisztelhetünk, aki egyszer sem kért emberi méltatást. Ha kapott, örült neki, ha nem kapott, nem panaszkodott. Csak tette a dolgát, megszenvedett minden szót, és azokat gyöngyökként nekünk adta.

Sánta János