Ferenc pápa álma válik valóra egy olasz frontkórház-plébánián

Kitekintő – 2013. október 16., szerda | 11:42

Harminchárom eritreai fiatalt fogadott be Caltagirone város plébániája. Gondoskodó szülőként veszik körül őket. Luciano Di Silvestro atya, Caltagirone Caritas-igazgatója irányítja a sok önkéntest, akik gondoskodni szeretnének a tragikus sorsú gyerekekről. Ferenc pápa útmutatása nyomán azt szeretné, hogy az Egyház olyan legyen, mint a frontkórház, ahol gyógyítják a sebeket, felmelegítik az emberek szívét.

A SIR hírügynökség tájékoztatása szerint a lampedusai tragédia túlélői között vannak gyermekek és fiatalok is. Közülük harminchárom fiút az olasz Caltagirone város Caritas-szervezete fogadott be. A lampedusai befogadó központ annyira túlzsúfolt volt már, hogy az olasz Caritas kérte: segítsenek a magukra maradt gyermekek befogadásával. Ezt követően a plébánia nyári lelkigyakorlatos házát három óra alatt elő is készítették számukra.

A szicíliai központokban október elsején 26 154 menekültet írtak össze, az utóbbi két hétben pedig még több ezren érkeztek. Caltagirone Caritas-szervezetének eddig nem volt dolga a menekültekkel, most pedig gyógyítgatják és szeretettel veszik körül ezeket a 15–17 éves fiúkat.

Az önkéntesek éjjel-nappal jelen vannak a házban, egyelőre hozatják az ebédet, de hamarosan beindítják a lelkigyakorlatos ház saját konyháját. Dolgozik velük pszichológus, nyelvtanár is; Luciano atya pedig éjjel-nappal velük van. Elmondta: reszketve, végtelenül fáradtan érkeztek ide a fiúk. Az elsődleges feladat az volt, hogy pihenjenek, megnyugodjanak. Ma már néha mosolyognak is. Ismerkednek Olaszországgal, sportolnak, festeni tanulnak. Sokat beszélgetnek mindegyikükkel, hogy megismerjék személyes történetüket, és felvegyék a kapcsolatot Európában élő rokonaikkal. Luciano atya gondosan megválogatja a velük dolgozó önkénteseket, olyanokat választ, akikről látja, hogy szívből segíteni akarnak, akik a szemükbe néznek és szeretik őket.

Az egyik fiú megmenekült ugyan, de látta, ahogyan édesanyja a tengerbe fulladt. Nem rajzol mást, csak emberekkel teli hajót. A másiknak nem voltak rokonai a hajón, ő rajzol templomot, virágot, szivárványt is. Kézenfogva mennek mindenhová, mert attól félnek, elszakítják őket is egymástól. Hazájukban ők már felnőttek, keresztülmentek a sivatagon, életrevalóak, okosak. Olaszországban azonban még kiskorúnak számítanak.

Az egész egyházközség lelkesen támogatja a kezdeményezést. Calogero Peri püspök így nyilatkozott: „Lehetőséget kaptunk, hogy tanúságot tegyünk emberségünkről és hitünkről. Meg akarunk tenni mindent, ami tőlünk telik. Nem jócselekedet, hanem szentségi cselekedet ez a számunkra. Ezek a fiúk jelképezik mindazokat, akik megélték, megélik és meg fogják élni a tengeri tragédiát.”

Magyar Kurír

(tzs)