Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája

Szent Jakab levelében ezt olvassuk: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez” (Jak 1,1–11). Úgy tűnik, mintha arra szólítanának fel bennünket, hogy váljunk fakírokká, de nem erről van szó.

A türelem, a megpróbáltatások elviselése, azok a dolgok, amelyeket nem akarunk, megérlelik életünket. Aki nem türelmes, az rögtön mindent azonnal akar. Aki nem ismeri a türelem e bölcsességét, az szeszélyes ember, olyan, mint a gyermekek, és soha nem elégedett semmivel. Az az ember, aki nem türelmes, nem növekszik, megáll a gyermekes szeszélyeknél, nem tudja, hogyan nézzen szembe az élettel: vagy ezt, vagy semmit – ez az állásfoglalása. Ez az egyik kísértés: szeszélyessé válni.

A türelmetlen emberek másik kísértése a mindenhatóság. Mindent akarnak és azonnal. Ez történt a farizeusokkal, akik jelet kértek Jézustól: látványosságot, csodát akartak. Összetévesztik Isten működését egy varázslóéval. Isten nem varázslóként működik; sajátos módja van annak, ahogyan halad előre. Ez Isten türelme. Ő is türelmes. Minden alkalommal, amikor a kiengesztelődés szentségéhez járulunk, himnuszt énekelünk Isten türelméhez. Az Úr mennyi türelemmel hordoz bennünket a vállán, milyen nagy türelemmel! A keresztény élet haladjon a türelemnek ezen zenéjére, mert ez volt apáink zenéje, Isten népének a zenéje, azoké, akik hittek Isten Szavának, akik követték a parancsolatot, amelyet az Úr adott Ábrahám atyánknak: „Járj előttem és légy tökéletes” (vö. Ter 17,1).

Isten népe – utalt a Zsidókhoz írt levélre a Szentatya – sokat szenvedett, üldözték, megölték őket, de abban az örömben volt részük, hogy távolról megpillanthatták Isten ígéreteit. Ezzel a türelemmel kell rendelkeznünk a megpróbáltatásokban: egy felnőtt türelmével, Isten türelmével, aki vállán hordoz bennünket. Ez a mi népünk türelme.

Milyen türelmes a mi népünk! Még ma is! Amikor a plébániákra megyünk, és találkozunk a szenvedőkkel, azokkal, akiknek problémáik vannak, akiknek gyermeke fogyatékkal él, vagy betegek, de mennek előre türelemmel az élet útján. Nem kérnek jeleket, mint ezek a farizeusok a mai evangéliumban. „Adj nekünk egy jelet!” – mondták. Nem, ezek az emberek nem kérnek, de felismerik az idők jeleit. Tudják, hogy amikor a fügefa virágzik, megérkezik a tavasz. Azonban a mai evangéliumban szereplők türelmetlenek. Jelet akartak, nem ismerték fel az idők jeleit, és ezért nem ismerték fel Jézust.

Homíliája végén Ferenc pápa dicséretét fejezte ki: a mi népünk, a mi embereink szenvednek oly sok minden miatt, de nem veszítik el a hit mosolyát, amely a hit öröme. Ezek az emberek, a mi népünk plébániáinkon, intézményeinkben sokan vannak, ők viszik előbbre az Egyházat a mindennapok életszentségével. „Testvéreim, mindig örömnek tartsátok, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek” (Jak 1,2–4) – idézte ismét az első olvasmány szavait Ferenc pápa, majd így fohászkodott: „Az Úr adja meg mindannyiunk számára a türelmet, az örömteli türelmet, a türelmet a munkában, a béke türelmét, adja meg Isten türelmét, azt, amelyikkel Ő rendelkezik és adja meg nekünk hűséges és példamutató népünk türelmét.”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír