Ferenc pápa homíliája húsvét vigíliáján – VIDEÓVAL

Amikor a tűzről meggyújtotta a húsvéti gyertyát, a kereszt vonalait és a folyó év számait követve, ezeket a szavakat mondta: „Jézus Krisztus tegnap és ma, Ő a kezdet és a vég, Ő az Alfa és az Ómega. Övé az idő és övé az örökkévalóság. Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön-örökké. Ámen.” Ezután még öt tömjénszemet szúrt a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertyába ezekkel a szavakkal: „Szent és dicsőséges sebei által őrizzen és védjen meg minket az Úr Krisztus. Ámen.”

Következett a bevonulás a bazilikába: a diakónus fölemelve a húsvéti gyertyát három alkalommal énekli: „Krisztus világossága”, mire a hívek így válaszoltak, meggyújtva saját gyertyáikat: „Istennek legyen hála!”

                                        Képgaléria – klikk a képre

Ezután felhangzott az Exultet, amely ujjongó örömmel ünnepli megváltásunk húsvéti misztériumát.

A Jézus Krisztus feltámadásáról szóló evangélium azzal kezdődik, hogy a szombat utáni napon hajnalban az asszonyok a sírhoz sietnek, hogy megadják a végtisztességet Jézus holttestének, de a sírt üresen találják. Angyal jelenti nekik a hírt, hogy vigyék el az apostoloknak: Jézus feltámadt, előttük megy Galileába, ott majd megláthatják (Mt 28, 5-10). A Mester halála után a tanítványok szétszóródtak, hitük összeomlott; úgy tűnt nekik, hogy mindennek vége, a bizonyosság és a reménység összeomlott.

De most az angyal híradására fénysugár tör elő a sötétségből: Jézus feltámadt, amint előre megmondta. Galileában meglátják a tanítványok. Ott, ahol először hívta őket, a tóparton, ahol hálóikat rendezgették. Akkor mindenüket elhagyva követék Őt (vö. Mt 4, 18-22). Visszatérni Galileába azt jelenti, hogy idézzék újra emlékezetükbe  a kereszttől és a feltámadástól visszamenőleg a történteket, hogy ez új kezdet legyen: Jézus prédikációit, csodáit, a lelkesedést, majd kiábrándulást és az árulást.

Ferenc pápa ezután aktualizálta húsvét üzenetét: valamennyiünknek van egy „galileai” kezdetünk Jézussal való utunkon, kezdve keresztségünkkel, hitünk meggyökerezésén át keresztény tapasztalatainkig. Elmenni Galileába ezt jelenti: visszatérni ahhoz az izzó pillanathoz, amikor Isten kegyelme megérintett engem utam kezdetén. Attól a szikrától ma is meggyújthatom tüzemet, minden nap, és meleget és fényt vihetek testvéreimnek. E szikrától meggyullad az alázatos öröm, amely nem sérti mások fájdalmát és elkeseredését, jó és szelíd öröm. A keresztény életében tehát van egy Galilea a keresztségtől kezdve: találkozás Jézussal, aki magához hívott, akit követtem, hogy részt vegyek küldetésében. Visszatérni Galileába azt jelenti, hogy megőrizzük elevenen emlékezetünkben a hívást, amikor utamon Jézussal találkoztam, amikor irgalommal rám tekintett és követésére hívott. Emlékezem a pillanatra, amikor tekintetünk találkozott, és megéreztette velem, hogy szeret.

„Ma, ezen az éjszakán, mindannyian kérdezzük meg magunktól: hol van az én Galileám? Mikor találkoztam Vele? Emlékezem rá? Vagy talán elfeledtem? Olyan ösvényekre tévedtem, amelyek elfeledtették velem e találkozást? Uram, segíts: mondd meg, hol van, melyik életmozzanatom az én Galileám! Tudod, szeretnék oda visszatérni, hogy találkozzam Veled, és hagyjam, hogy átöleljen irgalmasságod!” Ne féljetek, térjetek vissza Galileába!

Húsvét Evangéliuma világos: Visszatérni Galileánkba! „Ez nem nosztalgia, nem a múltba menekülés, hanem visszatérés első szerelmünkhöz, hogy az általa hozott tűztől lángra lobbanva elvigyük azt másoknak, a föld szélső határaiig, mert ez a „nemzetek Galileája” (Mt 4, 15), a Feltámadott horizontja, az Egyház horizontja; a találkozás végtelen vágya… Induljunk el az úton!”


Magyar Kurír