Ferenc pápa megkezdte egynapos calabriai látogatását

Kitekintő – 2014. június 21., szombat | 14:54

Ferenc pápa június 21-én a Cassano all’Jonio-i egyházmegyébe tesz lelkipásztori látogatást – a Vatikáni Rádió tájékoztat az eseményről.


A látogatás mottója – Jövök bocsánatot kérni – arra a levélre utal, amelyet a pápa írt a calabriai egyházmegye híveinek, miután püspöküket, Nunzio Galatinót az olasz püspöki konferencia főtitkárává nevezte ki és Rómába hívta. A mottó ugyanakkor utal arra is, hogy az Egyház nem tud minden társadalmi vészhelyzetre rávilágítani, amely a dél-olasz területen jelen van.

A Szentatya szombaton reggel kilenc órakor érkezett helikopterrel a Castrovillari börtön terére, ahol találkozott a fogva tartottakkal, valamint a büntetésvégrehajtási intézet dolgozóival és családtagjaikkal. A pápát az egyházmegye püspöke, Nunzio Galantino (az Olasz Püspöki Konferencia főtitkára) fogadta, aki helikopteren elkísérte őt Cassanóba.


Tizenegy órakor a Pietro Toscano városi stadionban rövid fogadó ünnepséget követően a pápa fölkereste a közeli San Giuseppe Moscati egészségügyi központot, ahol végső stádiumban lévő betegeket ápolnak. Délben a székesegyházban találkozott az egyházmegyei papsággal.

13 órakor a Szentatya az I. János Pál nevét viselő egyházmegyei szemináriumba ment, ahol ebédre hívták a Karitász szegényeit és a „Saman” terápiás központ fiataljait.


Délután fél háromkor Ferenc pápa egy idősotthonba látogatott (Casa Serena), majd fél ötkor szabadtéri szentmisét mutat be Sibariban. Előtte pápamobilján körbejár, hogy üdvözölje a hívek tízezreit, akik már jelezték részvételi szándékukat a szertartáson. A Szentatya calabriai programja délután hat órakor ér véget, amikor helikopteren visszatér a Vatikánba.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria