Ferenc pápa meglátogatta a római szegényeket

Kitekintő – 2013. május 23., csütörtök | 11:44

„Titeket nem üdvözöltelek? Gyertek, gyertek!” A Szentatya távozni készült a Mária ajándéka otthonból, amikor észrevette, hogy nem fogott kezet néhány ott élő szegénnyel.

Magához hívta őket, és sorban mindegyikőjüket megölelte. Ferenc pápa elsősorban mint atya látogatott el május 21-én, kedden délután a Vatikán és Olaszország határán lévő házba, amely 25 éve fogad be szegényeket.

Az egyházfő atyaként, személyesen köszöntötte, meghallgatta, megáldotta, megölelte azokat, akik szegénységben, szenvedésben és kirekesztettségben élnek. Atyaként fordult a Boldog Kalkuttai Teréz anya nővéreihez, a Szeretet Misszionáriusaihoz, akik az otthont vezetik – olvasható a L’Osservatore Romano honlapján.

A struktúra naponta 25 nőt és 60 férfit fogad be, ételt és szállást adnak nekik. Ferenc pápa több mint 100 emberrel találkozott: részben azokkal, akiket a ház befogad, a rendszeres látogatóival, külső munkatársakkal és barátokkal, valamint az otthont vezető nővérekkel. A pápai látogatásra az adott okot, hogy Boldog II. János Pál 25 évvel ezelőtt bízta az otthont Boldog Kalkuttai Teréz anyára.

A pápa a szerzetesnőkhöz intézett beszédében megállapította, hogy munkatársaikkal együtt láthatóvá teszik az Egyház szegények iránti szeretetét. A találkozó az ünnep, az öröm jegyében zajlott. Indiai szokás szerint a nővérek virágfüzért helyeztek a pápa nyakába érkezésekor.

A Szentatya beszédének kulcsszavai a következők voltak: otthon, ajándék és Mária. Az otthon a befogadás, a szeretet helye, amely a legértékesebb emberi gazdagság. Az otthon az egész életet meghatározó hely, ahol minden ember megtanul szeretetet adni és kapni.

A Vatikán és Olaszország határán ez a ház mindenkit, az Egyházat és Róma városát egyaránt arra emlékezteti, hogy legyen egyre inkább család, otthon, amely nyitott a befogadásra, a testvériségre, a másikra való odafigyelésre.

Teréz anya nővérei azt bizonyítják, hogy Isten és a testvérek szeretete nem elvont fogalom, hanem konkrét valóság. Azt jelenti, hogy minden személyben Isten arcát látjuk, akit ténylegesen szolgálunk. A pápa köszönetet mondott a szerzetesnőknek, akik Jézust szolgálják a segítségre szoruló, nehézséggel küzdő emberekben, kiemelve, hogy a Mária Ajándéka otthon mindenkit vendégül lát, nemzetiségre vagy vallásra való tekintet nélkül. Ez az otthon a szeretet iskolája, amely arra tanít, hogy ne nyereségvágyból, hanem szeretetből közeledjünk minden személyhez – írja a Vatikáni Rádió.

Magyar Kurír

(lt)