Ferenc pápa: Ne hagyjátok, hogy ellopják tőletek a reményt

Kitekintő – 2013. március 24., vasárnap | 16:48

Az olaszul Pálmavasárnapnak nevezett ünnep homíliájában a Szentatya arra emlékeztetett, hogy Jézus, bár királyként vonul be Jeruzsálembe, de Isten, nem pedig az emberek látószöge szerint.

Királyi trónusa a kereszt fája – ez Jézus – állapította meg Ferenc pápa. A tömeg Királyként üdvözli, azonban Jézus nem hallgattatja el őket, nem száll velük szembe.

Milyen típusú Király Jézus? Szamárháton vonul be, nincs udvartartása, nem veszi körül hadsereg, hatalma jelképeként. Egyszerű emberek köszöntik, akik megérzik, hogy Jézus több mint király, megérzik, hogy ő az Üdvözítő. Jézus nem azért lép be a Szent Városba, hogy a földi királyoknak kijáró tisztelettel fogadják, akiknek hatalmuk van, akik uralkodnak.

Azért lép be a városba, hogy megostorozzák, hogy bántalmazzák és meggyalázzák, mint ahogy ezt Izajás próféta megjövendöli az első olvasmányban (vö. Iz 50,6). Azért megy Jeruzsálembe, hogy fogadja a töviskoronát, egy botot és egy bíborpalástot. Királysága gúny tárgya lesz. Azért vonul be Jeruzsálembe, hogy hátán egy kereszttel felmenjen a Kálvária dombra. Jézus azért megy Jeruzsálembe, hogy kereszthalált haljon. Éppen ebben ragyog fel Isten szerinti királysága: királyi trónusa a kereszt fája! – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Pilátus előtt Jézus így szól: Király vagyok; hatalma azonban Istené, aki szembenéz a világon lévő rosszal, a bűnnel, ami eltorzítja az ember arcát. Jézus magára veszi a világot beszennyező rosszat, a bűnt, a mi bűnünket is és lemossa azt vérével, Isten irgalmasságával és szeretetével.

Ferenc pápa ezután idézte XVI. Benedek szavait, amelyeket a bíborosokhoz intézett: „Hercegek vagytok, de egy keresztre feszített Király hercegei”. A kereszt Jézus trónja. Ez Jézus. Ez az ő szíve, amely mindnyájunkra letekint, betegségünkre, bűneinkre fordítja tekintetét. Ez Jézus nagy szeretete. Így lép be Jeruzsálembe, ezzel a szeretettel és mindnyájunk felé fordul. Jézus Isten, de lealacsonyította magát, hogy velünk együtt haladjon. Barátunkká és testvérünkké lett. Megvilágítja utunkat. Ma befogadtuk őt – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta:

„Az első szó, amit szeretnék nektek mondani, az az öröm!” Ezután felsorolta a világon jelen lévő rossz számos fajtáját. „Ha körülnézünk, látjuk, milyen sok sebet ejt a rossz az emberiségen. Háborúk, erőszakos tettek, gazdasági konfliktusok, amelyek a gyengéket sújtják, a pénzéhség, a hatalomvágy, a korrupció, a megosztottságok, az emberi élet és a teremtett világ elleni bűnök. Azután ott vannak személyes bűneink: a szeretet és a tisztelet hiánya Isten, testvéreink és az egész teremtett világ iránt. Jézus a kereszten érzi a gonosz egész súlyát és Isten szeretetének erejével legyőzi azt feltámadásával.

Kedves barátaim! Mi mindnyájan le tudjuk győzni a bennünk és a világon jelen lévő rosszat Krisztussal, a Jóval. Gyengének, képtelennek érezzük magunkat? Isten nem a hatalom eszközeit keresi: a kereszttel győzte le a rosszat! Ne higgyünk a Gonosznak, aki ezt mondja: nem tehetsz semmit az erőszak, a korrupció, az igazságtalanság ellen, saját bűneid ellen! Ne szokjunk hozzá a rosszhoz! Krisztussal átalakíthatjuk magunkat és a világot. Vigyük el Krisztus keresztjének győzelmét mindenkinek és mindenhová; vigyük el Istennek ezt a nagy szeretetét!” – kérte Ferenc pápa mindenkitől.

Ne féljünk attól, hogy kilépjünk önmagunkból, hogy elinduljunk mások felé. A tanítványok tömege ünnepelve kíséri Jézust, leterítik előtte ruháikat, emlegetik csodatetteit és felhangzik kiáltásuk: „Áldott legyen a király, aki az Úr nevében jön!” (Lk 19,38). Jézus azért vonult be Jeruzsálembe, hogy meghaljon a kereszten. Kiüresítette önmagát, magára vette emberi létünket és felénk jött. Nézzünk felfelé Istenre, de lefelé is, az egyszerűek, az alázatosak felé. Ne féljünk az áldozattól. Mennyi áldozatot hoznak a szülők! Miért? Szeretetből. Örömmel hoznak áldozatot azokért a személyekért, akiket szeretnek. Ha szeretettel öleljük át Krisztus keresztjét, akkor nem a szomorúságot, hanem az örömet hozza el nekünk.

A keresztény örömről szólva Ferenc pápa ezt mondta: „Nagy tömeg, ünneplés, dicsőítés, áldás, béke: az öröm légköre ez. Jézus reményt ébresztett a szívekben, főleg az egyszerű, szegény, mindenki által elfelejtett emberek körében, akik nem számítanak a világ szemében. Jézus megértette az emberi nyomorúságot, megmutatta Isten irgalmas arcát, lehajolt hozzánk, hogy meggyógyítsa testünket, lelkünket. Most pedig belép a Szent Városba! Nagyon szép jelenet: tele van fénnyel, örömmel, ünneppel”.

Mi is befogadtuk Jézust; mi is kifejeztük annak az örömét, hogy elkísérjük, hogy mellettünk érezzük, hogy jelen van bennünk és közöttünk, mint barát, mint testvér, és mint király, mint életünk világítótornya.

„Ne legyetek soha szomorúak! Egy keresztény soha nem lehet szomorú! Ne engedjetek soha a bátortalanság érzésének! A mi örömünk nem a birtoklásból fakad, hanem abból, hogy találkoztunk egy Személlyel: Jézussal, aki közöttünk van. Abból születik, hogy tudjuk: Jézussal soha nem vagyunk egyedül, a nehéz pillanatokban sem, amikor életünk útján olykor leküzdhetetlennek tűnő problémákkal és akadályokkal találkozunk. Az ilyen pillanatokban megjelenik az ellenség, az ördög, aki angyalnak álcázza magát és alattomosan szól hozzánk.

Ne hallgassatok rá! Kövessük Jézust! Mi elkísérjük, követjük Jézust, de mindenekelőtt tudjuk, hogy Ő kísér el minket: ebben áll a mi örömünk, reményünk, amit el kell vinnünk a világba” – mondta Ferenc pápa, majd így buzdította a híveket: „Arra kérlek titeket: ne hagyjátok, hogy ellopják reményeteket! Azt a reményt, amit Jézus ad nekünk”.

Ferenc pápa ezután a fiatalokhoz fordult, emlékeztetve őket, hogy 28 éve Virágvasárnap az Ifjúság napja, amelyet egyházmegyei szinten ünnepelnek.

„Kedves fiatalok! Elképzellek benneteket, amint ünnepeltek Jézus körül, miközben lengetitek az olajfa ágait, miközben kiáltjátok nevét és kifejezitek örömötöket, hogy Jézussal lehettek. Fontos szerepetek van a hit ünneplésében. Elhozzátok nekünk a hit örömét és azt mondjátok, hogy a hitet mindig, 70 és 80 évesen is fiatal szívvel kell megélnünk. Krisztussal szívünk soha nem öregszik meg. De jól tudjátok, hogy a Király, akit követünk, és aki elkísér bennünket, rendkívül különleges: olyan Király, aki a kereszthalálig szeret, aki arra tanít bennünket, hogy szolgáljunk és szeressünk. Ti nem szégyellitek keresztjét, sőt átölelitek azt, mert megértettétek, hogy az igazi öröm az önátadásban van és Isten a szeretettel győzte le a rosszat.

Vigyétek a zarándok keresztet el minden földrészre, a világ utcáira, válaszolva Jézus felszólítására: „Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” (vö Mt 28,19). Ez az idei Ifjúsági Nap témája. Azt hirdetitek mindenkinek, hogy Jézus a kereszten ledöntötte az ellenségeskedés minden falát, ami elválasztja egymástól az embereket és népeket. Jézus elhozta a kiengesztelődést és a békét”.

„Kedves barátaim! Én is útnak indulok veletek, Boldog II. János Pál és XVI. Benedek nyomán. Közeledünk Krisztus keresztje nagy zarándokútjának következő állomásához” – mondta a Szentatya, majd meghívta a fiatalokat a következő Világifjúsági Találkozóra, amelyet Brazíliában, Rio de Janeiro-ban rendeznek meg. „Készüljetek fel jól közösségeitekben, főleg lelkiekben, hogy az a találkozó a hit jele legyen az egész világ számára. Örömmel haladjunk Jézussal, szeretettel, mindig fiatalos lelkülettel hordozzuk keresztjét!”

A szertartás végén Ferenc pápa Mária közbenjárásáért fohászkodott. Ő tanítsa meg nekünk a Krisztussal való találkozás örömét, azt a szeretetet, amellyel a kereszt tövében rá kell tekintenünk, a fiatal szív lelkesedését, amellyel követnünk kell Jézust a Nagyhéten és egész életünkben, Ámen”.

Az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa megemlékezett a tuberkulózisban szenvedőkről is a TBC elleni küzdelem világnapján, majd a világnyelveken is jó utat kívánt a Rio de Janeiro felé haladó fiatalok számára.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír