Ferenc pápa: Nincs szent múlt nélkül, és nincs bűnös jövő nélkül!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Meghallgattuk a Máté meghívásáról szóló evangéliumi szakaszt [Mt 9,9–13]. Máté „vámos” volt, vagyis a római birodalmat gyarapító adók kezelője, s ezért nyilvános bűnösnek tartották. Jézus azonban hívja, hogy kövesse őt, és váljon tanítványává. Máté elfogadja Jézus invitálását, és tanítványaival együtt vacsorára hívja. Ekkor vita támad a farizeusok és Jézus tanítványai között, amiért ők egy asztalhoz ülnek a vámosokkal és a bűnösökkel. „Neked nem szabad ilyen emberek házába lépned!” – mondták. Jézus ugyanis nem tartja magát távol tőlük, sőt felkeresi otthonaikat, és leül melléjük; ez azt jelenti, hogy ők is tanítványaivá válhatnak. De szintúgy igaz: az, hogy keresztények vagyunk, nem tesz minket bűntelenné. Mátéhoz, a vámoshoz hasonlóan bűneink ellenére mindannyian az Úr kegyelmére bízzuk magunkat. Mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyiunknak vannak bűnei. Máté meghívásával Jézus megmutatja a bűnösöknek, hogy ő nem a múltjukat nézi, nem a szociális helyzetüket, nem a külső társadalmi szokásokat, hanem új jövőt nyit előttük. Egyszer hallottam egy szép mondást: „Nincs szent múlt nélkül, és nincs bűnös jövő nélkül.” Ez az, amit Jézus tesz. Nincs szent múlt nélkül, és nincs bűnös jövő nélkül. Elég, ha az ember alázatos és őszinte szívvel válaszol a hívásra. Az egyház nem tökéletesek közössége, hanem úton lévő tanítványoké, akik követik az Urat, mert elismerik, hogy bűnösök és bocsánatra szorulnak. A keresztény élet tehát az alázat iskolája, amely megnyit minket a kegyelemre.

Ezt a magatartást nem értik azok, akik öntelten „igaznak” tartják magukat, és azt hiszik, jobbak másoknál. A gőg és a büszkeség nem engedi, hogy megmentésre szorulónak ismerjük fel magunkat, sőt, meggátolja, hogy meglássuk Isten irgalmas arcát, és hogy mi magunk is irgalmat gyakoroljunk. Ezek falat emelnek. A gőg és a büszkeség olyan fal, amely megakadályozza az Istennel való kapcsolatot. Mindazonáltal Jézus küldetése éppen ez: megkeresni mindannyiunkat, hogy begyógyítsa sebeinket, és hívjon, hogy kövessük őt szeretettel. Ezt világosan kimondja: „Nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra” (Mt 6,12). Jézus jó orvosként lép fel! Isten országát hirdeti, és az ország elérkezésének jelei nyilvánvalóak: meggyógyítja a betegeket, megszabadít a félelemtől, a haláltól és az ördögtől. Jézus színe előtt egyetlen bűnös sincs kizárva – egyetlen bűnös sincs kizárva! –, mert Isten gyógyító hatalma nem ismer olyan bajokat, amelyek nem lennének gyógyíthatók; és ennek bizalommal kell eltöltenie minket és meg kell nyitnia szívünket az Úr előtt, hogy jöjjön és gyógyítson meg minket. Azzal, hogy a bűnösöket asztalához hívja, meggyógyítja őket, és visszahelyezi őket abba a hivatásba, amelyet elveszettnek hittek, és amelyről a farizeusok megfeledkeztek: hivatalosak Isten lakomájára. Izajás próféciája szerint: „A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén!” (Iz 25,6.9).

Míg a farizeusok a meghívottakban csak bűnösöket látnak, és visszautasítják, hogy egy asztalhoz üljenek velük, Jézus épp ellenkezőleg cselekszik, és emlékezteti őket, hogy ők is Isten asztaltársai. Ily módon asztalhoz ülni Jézussal egyet jelent azzal, hogy ő átalakít és megment minket. A keresztény közösségben Jézus asztala kettős: az ige asztala és az eucharisztia asztala (vö. Dei Verbum, 21). Ezek azok a gyógyszerek, amelyekkel az isteni orvos gyógyít és táplál minket. Az elsővel – az igével – feltárja magát, és baráti párbeszédre hív minket. Jézus nem félt attól, hogy beszédbe elegyedjen a bűnösökkel, a vámosokkal, az utcanőkkel… Nem, ő nem félt: mindenkit szeretett! Igéje átjár minket, és mintegy műtőkésként mélyünkig hatol, hogy megszabadítson a rossztól, mely befészkelte magát életünkbe. Olykor ez az ige fájdalmas, mert kimetszi képmutatásunkat, leleplezi hamis magyarázkodásainkat, felszínre hozza titkolt valóságunkat; ugyanakkor meg is világít és megtisztít, erőt és reményt önt belénk, értékes erősítőszer hívő utunkon. Az eucharisztia pedig magának Jézusnak életével táplál minket, és rendkívül hatékony gyógyírként titokzatos módon állandóan megújítja keresztségünk kegyelmét. Amikor szentáldozáshoz járulunk, Jézus testét és vérét vesszük magunkhoz, ugyanakkor azzal, hogy hozzánk jön, maga Jézus az, aki egyesít minket az ő testével!

A farizeusokkal való párbeszédet azzal fejezi be Jézus, hogy emlékezteti őket Ozeás próféta egyik mondására (6,6): „Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt 9,13). Izrael népéhez fordulva a próféta megfeddi őket, mert imádságaik csak üres és hiteltelen szavak voltak. Isten szövetsége és irgalmassága ellenére a nép gyakran látszatvallásosságban élt, az Úr parancsát nem élte meg annak igazi mélységében. Ezért hangsúlyozza a próféta: „irgalmasságot akarok”, vagyis tisztességes szívet, amely beismeri saját vétkeit, magába száll, és újra hűségessé válik az Istennel között szövetséghez. „És nem áldozatot”: töredelmes szív nélkül minden vallásos cselekedet hasztalan! Jézus az emberi kapcsolatokra is alkalmazza ezt a prófétai mondatot: azok a farizeusok formálisan nagyon vallásosak voltak, de nem voltak hajlandók egy asztalhoz ülni a vámosokkal és a bűnösökkel; nem ismerték a jó útra térés lehetőségét és ezért a gyógyulásét sem; nem tették első helyre az irgalmasságot: bár hűséges őrzői voltak a törvénynek, bebizonyították, hogy nem ismerik Isten szívét! Ez olyan, mintha kapnál egy csomagot, benne ajándékkal, te viszont ahelyett, hogy kibontanád az ajándékot, csak a papírt nézed, amelybe becsomagolták: csak a látszat, a forma, de nem a kegyelem lényege, nem a kapott ajándék!

Kedves testvéreim! Mindannyian meghívást kaptunk az Úr asztalához. Fogadjuk el a meghívást, hogy vele és tanítványaival egy asztalhoz üljünk! Tanuljunk meg irgalommal tekinteni rájuk, és mindegyikükben asztaltársunkat lássuk! Mindannyian tanítványok vagyunk, akik rászorulunk arra, hogy megtapasztaljuk és átéljük Jézus vigasztaló szavát.

Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy Isten irgalmasságából táplálkozzon, mert ebből a forrásból fakad üdvösségünk. Köszönöm!

***

Ferenc pápa az általános kihallgatás végén a hívek imáját kérte szombati útjáért, amikor meglátogatja a menekülteket Leszbosz szigetén.


Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír