Ferenc pápánál járt Erdő Péter az Apostoli Szignatúra tagjaival - VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2013. november 8., péntek | 23:11

A Jó Pásztor legyen példakép azok számára, akik az igazságosságot szolgálják az egyházban – mondta Ferenc pápa az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága 55 tagjának, közöttük Erdő Péter bíborosnak, akik ezekben a napokban tartották évi plenáris ülésüket, és akiket a Szentatya november 8-án, pénteken délben fogadott az Apostoli Palota Kelemen-termében. A találkozóról Erdő Péter az MTI-nek elmondta: a Szentatya bátorította a bíróság összes munkatársát munkájukban, és biztosította őket arról, hogy értékes és az egyház számára fontos feladatot látnak el.

A pápa néhány megfontolással szolgált a házasság semmisségét illetően, illetve szólt arról a szerepről, amelyet a házassági kötelék védelmezője tölt be.

A tagok tevékenysége, hogy segítsék az egyházi bíróságok munkáját, amelyek arra kaptak meghívást, hogy megfelelően válaszoljanak a híveknek, akik az egyházi igazságszolgáltatáshoz fordulnak, hogy helyes döntést kapjanak ügyeikben.

Az Apostoli Szignatúra tagjai azon fáradoznak, hogy az egyházi bíróságok jól működjenek, továbbá támogatják a püspök felelősségét az igazságot szolgáltatók megfelelő képzésében. Ezek között van a házassági kötelék védelmezője, aki fontos szerepet tölt be, főleg a semmissé nyilvánítás kánonjogi pereiben. Szükséges, hogy szerepét hatékonyan tölthesse be, hogy megkönnyítse az igazsághoz való eljutást a végső ítélethozatalnál a peres felek lelkipásztori javát szolgálva.

Aki az egyházban az igazságosságot szolgálja, nem teheti azt egy aktatologató közönyével. Főleg, ha a jogi és peres eljárási ügy olyan kényes témákat érint, mint a házasság semmissé nyilvánítása. A házassági kötelék védelmezője által teljesített szolgálat a vatikáni dikasztérium mostani plenáris ülésének is témája volt. Ferenc pápa elismerését fejezte ki a témaválasztás miatt: „A házassági kötelék védelmezőjére fordított figyelem minden bizonnyal alkalmas, mivel jelenléte és felszólalásai kötelezők a per egész folyamán. Ugyanakkor kötelessége, hogy mindenféle olyan bizonyítékot, folyamodványt és felhívást javasoljon az igazság tiszteletben tartásával, amelyek elősegítik a házassági kötelék védelmét".

A pápa emlékeztetett a Dignitas connubii instrukcióra, amelyet az Apostoli Szignatúra tett közé, és amely tartalmazza a peres eljárás lefolytatásának normáit. Leírja a házassági kötelék védelmezőjének szerepét is, amelyet a semmisség kinyilvánítása esetén gyakorol.

A házassági kötelék védelmezője nem korlátozhatja tevékenységét pusztán az akták felületes áttekintésére, sem bürokratikus és általános válaszokra. Kényes feladata gyakorlása közben arra kapott meghívást, hogy törekedjen összehangolni az Egyházi Törvénykönyv előírásait az egyház és a társadalom konkrét helyzeteivel.

A házassági kötelék védelmezője és a pert eldöntő bíró között „tisztelettudó és figyelmes” párbeszéd álljon fenn.

Mindig szem előtt kell tartani az egyház evangelizáló és igazságszolgáltató tevékenysége közötti kapcsolatot. „Az igazságosság szolgálata az apostoli élet elkötelezettsége: úgy kell gyakorolni, hogy közben tekintetünket a Jó Pásztor ikonjára szegezzük, aki lehajol az elveszett és megsebzett báránykához” – mondta végül az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága tagjaihoz intézett beszédében Ferenc pápa.A pápa néhány megfontolással szolgált a házasság semmisségét illetően, illetve szólt arról a szerepről, amelyet a házassági kötelék védelmezője tölt be.


Erdő Péter az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte: ha a jövő évi rendkívüli szinódus előkészületei során felmerül a házassági peres eljárásnak bizonyos egyszerűsítése vagy átalakítása, "akkor ezzel összefüggésben esetleg a kötelékvédő szerepe is felértékelődhet".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szinódus intézményének ötvenéves történetében jövőre lesz harmadszor rendkívüli ülés, amit rendszerint akkor hívnak össze, ha sürgős és fontos ügyet szeretnének megtárgyalni. A Szentatya a család kérdését olyan sürgősnek tartja, hogy a 2015-ös rendes szinódus és a 2015. szeptemberi, a családról rendezendő philadelphiai világtalálkozó előtt egy évvel ennek külön szinódust kíván szentelni - közölte.

A magyar bíboros - aki a jövő októberre meghirdetett püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlésének főrelátora - beszélt arról a 38 kérdésből álló kérdéssorról, amelyet a rendkívüli szinódus előkészítéseként a világ összes püspöki konferenciája és az egyes püspökök is megkapnak, ebben pedig szerepelnek egyebek mellett a családdal kapcsolatos lelkipásztori tapasztalatokkal, az újraházasodottak és elváltak lelkipásztori ellátásával, továbbá a házasság intézményének egyes országokban bekövetkező jogszabályi változásaival kapcsolatos kérdések.

Erdő Péter kitért arra: az együtt élő pároknak igen nagy százaléka nem csak egyházi, hanem polgári házasságot sem köt, s ebből a jelenségből különböző lelkipásztori kihívások adódnak. A statisztikákból az is látszik, hogy a gyermekvállalási kedv a legtöbb országban a házasságban élők körében nagyobb, mint a házasságot nem kötő párok esetében - tette hozzá.

Elmondása szerint a kérdéssor a püspökökön keresztül érkezik az egyes plébániákhoz, illetve olyan közösségekhez, intézményekhez, amelyek a családdal kiemelten foglalkoznak, mint például a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családokkal foglalkozó bizottságához vagy a Nagycsaládosok Országos Egyesületéhez, ezenkívül pedig egyházmegyénként össze lehet hívni pasztorális tanácsot és papi szenátust ebben a témában.

A kérdéssorból származó információknak januárra kell visszaérkezniük Vatikánba, majd májusra kell elkészülnie a munkadokumentumnak, amelyet a szinódus résztvevői kapnak meg. Erre írásban reflektálhatnak a szinódus tagjai, s ezek feldolgozása, valamint a munkaokmány alapján kell elkészíteni azt a relációt, amely a szinódust indítja. Innen származik a főrelátor tisztség neve is, ami jelentéstevőt jelent, mert ő mutatja be az összegzést a tanácskozás elején, illetve a munka végén tesz egy összefoglalást - magyarázta a bíboros.

Hozzáfűzte: a szinódus feladata ezt követően az lesz, hogy a családpasztoráció terén tanácsot adjon a pápának, aki majd eldönti, hogy ebből mit és milyen formában valósít meg.   

A Ferenc pápa szerdai általános audienciáján részt vevő, több mint kétszáz fős magyar roma zarándokcsoporthoz kapcsolódóan elmondta: a Szentatya "különös szeretettel fordult a delegáció felé", és most hangzott el ilyen alkalmon a leghosszabb magyar nyelvű beszéd, a katolikus egyházfő üzenetét pedig Somorjai Ádám, a Pápai Államtitkárság munkatársa, a Szenttéavatási Kongregáció konzultora (tanácsadója) olvasta fel a csoport tagjainak.

Megemlítette, hogy a roma közösség nagy örömmel énekelt, és a Szent Péter téren is "nagyon jól megjelent ennek a közösségnek a kultúrája és az ereje".

Vatikáni Rádió/MTI/Magyar Kurír
(ki)