Fogadjunk, hogy meg merem szólítani…

Körmendy Petra evangélikus lelkész

– Hányadszor vagy kint a KözösPont sátorban?
– Már az első alkalomtól kezdve itt vagyok, most hetedszerre. Mivel teológushallgatóként is az Evangélikus Egyetemi Gyülekezetbe tartoztam, ahol az ötlet megszületett, az előkészítésben is mindig részt vettem, s egy-két napot mindig itt voltam.

– Mennyire érzed hivatásodnak ezt a szolgálatot?
– Van, akinek ez a dolga, van, akinek más: én ezt nagyon a sajátomnak érzem. Ha Jézus ma lenne itt testben, kijönne a Szigetre – mint ahogy jelen is van, és gyakran találkozunk Vele…

– Hogyan tudjátok itt megszólítani, megközelíteni a fiatalokat?
– Sok izgalmas programunk van, amire bejönnek az emberek. Ilyen a filmvetítés, az Alkoss-sarok, a „csocsózz Pengével”… Minden napnak van egy témája, amellyel kapcsolatban lehet rajzolni, festeni, agyagozni egy szelet csokiért (ami a több napja itt csellengő, sokszor éhes szigetlakók számára komoly vonzerőt jelent), esténként zsíros kenyér és tea várja a betérőket. Ha látjuk, hogy készek arra, hogy beszélgessenek, odamegyünk hozzájuk, megszólítjuk őket, és így kialakulhat egy beszélgetés. Vannak, akik innen csatlakoztak be a mi gyülekezetünkbe vagy más közösségekbe. Van olyan is, akinek a KözösPont minden fesztiválon „biztos pont”: megkeresik a sátrat a Hegyalja Fesztiválon Tokajban, az EFOTT-on, a Volt Fesztiválon, mert tudják, hogy nálunk megtapasztalhatják a nyugalmat, a csendet, az elcsendesedést – már amennyire ez egy fesztiválon lehetséges –, s olyan emberekkel találkozhatnak, akik várják, szeretik és örömmel fogadják őket. Sokakat a Láthatatlan Színház érint meg.

– Mit takar ez az elnevezés?
– Ez egy biblio-dramatikus műfaj, Lénárt Viktor indította el, aki korábban evangélikus egyetemi lelkész volt Budapesten. A bekötött szemű „vándor” (akit éppen ezért furcsa lenne „nézőnek” nevezni) egy madzagot fogva végigjár egy utat. Az egyes állomásokon „leveszik” erről a kötélről, és a hanghatásokon, érintéseken, gesztusokon keresztül egy történetet él át. Letérdel, valaki egy imát suttog a fülébe, vagy bort iszik a gazdagság jeleként. Az idei történet a bibliai „kezek” köré szerveződött: vannak áldó, megtartó, ellökő, baráti kezek, a kedves keze… A drogprevencióval foglalkozók minden évben szinte kötelező jelleggel elhozzák ide azokat, akik még nem éltek át hasonlót. Fontos, hogy amikor a vándor kiér a Láthatatlan Színházból, egy „spiri” – lelkész, pap, lelkigondozó – várja, hiszen azzal, hogy a szemet, a vizualitást kivonjuk az egyenletből, nagyon mélyen, intenzíven meg tud érinteni, amit az ember átél. Vallástalan közegben pedig még inkább, ahol nem mindennapi élmény egy áldó gesztus, a megtartó barátság. Ezért a vándornak szüksége lehet valakire, akivel ott helyben megoszthatja élményeit.

– A három felekezet hogyan működik együtt a Szigeten?
– Beosztjuk a szolgálatot, minden napnak van egy „spirije”, lelkivezetője, a felekezetek felváltva és közösen is szolgálnak. Ez egy multikulturális hely, mindenféle vallás képviselői jelen vannak. Vasárnap viszont, amikor az örömünnep van, mindhárman itt vagyunk. Még nem tudjuk megvalósítani azt, hogy egy istentiszteletünk legyen, de az az én nagy álmom, hogy egyszer talán nem úgy ünneplünk, hogy 2-kor református, 4-kor katolikus, 6-kor evangélikus istentiszteleten veszünk részt, hanem egy nagy közös istentisztelettel. Annál nagyobb fájdalmat nem tudok átélni az életemben, hogy szétszabdaljuk Krisztus testét. Ezért is nagyon fontos nekem, hogy közös pontként vagyunk itt jelen. Csak ami közös, az számít. A többi: a sokféleségünk. Amiben sokfélék vagyunk, az a gazdagságunk, amiben pedig egyek, abban vagyunk erősek. Az lenne az igazi öröm számomra, ha minden egyházzal megtalálnánk azt a közös minimumot, később közös maximumot, amiben egyek tudunk lenni. Amikor egy szigetlakó először találkozik testközelben egy kereszténnyel, aki megfogható, hús-vér ember, akkor ne az elkülönülést tapasztalja meg, hanem azt, hogy vannak ugyan bizonyos dolgok, amiben a felekezetek másképp gondolkodnak, de van valami, ami közös, és ezért vagyunk itt.

– Milyen folytatása van a KözösPont sátornak a nyár után, az év többi részében?
– Minden hónap utolsó péntekén van KözösPont Klub, egyelőre csak Budapesten, mert innen vannak a legtöbben. Reméljük, hogy a többi fesztiválnak is kialakulnak a találkozóhelyei, a „tokajosoknak” például Miskolc környékén már van egy bázisuk. Ezekre a találkozókra elsősorban a sátor munkájában résztvevők jönnek el, de azokat is meghívjuk, akik betérnek a sátorba és felírják a címüket.

– Mit tanultatok az évek során az ökumenéről a képzéseken és itt, a sátorban?
– Az a jó a KözösPont sátorban, hogy viccet csinálhatunk egymás „hülyeségéből”: ezek az állandóan lógós liberális lutheránusok, a szabályokhoz szigorúan ragaszkodó római tesók, sedre evangélikusok, rendszerszerető reformátusok… Ugyanakkor ezeket tiszteljük is egymásban, és sokat tanulunk egymástól, gazdagítjuk egymást, ott van például a katolikusok hihetetlen szelídsége… Mindez a gazdagságunkhoz tartozik: sokkal többek, erősebbek leszünk egymás jelenlététől.

* * *

Erőss Orsolya katolikus önkéntes

– Ez az első Szigeted? Milyen benyomásaid vannak?
– Igen, a legelső. Nagyon jó, bár kicsit furcsa élmény, és bizony fárasztó, de nagyjából ilyen körülményekre, ilyen hangulatra számítottam.

– Hogyan kerültél a KözösPont misszióba?
– Nobilis Márió atya már régóta hívott, hogy jöjjek ki velük a Szigetre, csak nekem mindig volt valami elfoglaltságom, legtöbbször a tanulás, tavaly a kölni Ifjúsági Világtalálkozó, de idén már nem találtam több kifogást, ezért kijöttem. :-)

– Milyen beszélgetéseid voltak már itt a sátorban?
– Két emberrel volt komolyabb beszélgetésem, az egyikkel egy nagyon komoly, majdnem háromórás. Egy olyan lánnyal találkoztam, aki hihetetlen sokféle kultúrából szedett össze magának különféle vallási élményeket. Az volt a legfőbb problémája, hogy 25 évesen nagyon türelmetlen volt, kereste az útját, nem tudta, hogy Isten merre akarja vezérelni. Beszélgettem egy másik lánnyal is, vele inkább felszínesebb dolgokról, kitöltötte a KözösPont „gondolkodós” füzetét, ami egy információs füzet, aztán mesélt egy érdekes élményéről. Volt egy lélektúrán a sivatagban, ahol otthagyták őket teljesen magányosan, olyan hallótávolságban, hogy kürtjelekre kellett az éppen akkor meglévő gondolataikat leírni, majd két nap múlva kerültek be újra a közösségbe, és akkor ott megosztották az élményeiket. Nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, nagyon jó a Sziget, jövőre is biztosan kijövök.

* * *

Horváth Gáspár református teológushallgató

– Mikor kapcsolódtál be a KözösPont életébe és hogyan?
– A KözösPont misszió munkájával 2002 nyarán ismerkedtem meg. Elsőéves hallgató voltam a református teológián. A Református Zsinati Ifjúsági Iroda felvételt hirdetett a teológushallgatók körében a KözösPont sátorban való önkéntes szolgálatra, én jelentkeztem, felvettek ebbe a csapatba, és azóta évről évre itt dolgozom.

– Miért jelentkeztél?

– Mi a feladatod a misszió háttérmunkájában?

– Miből áll a felkészítés? Milyen szempontok alapján történik?
– Alapos felkészülést igényel ez az egyhetes misszió, testi, lelki és egyéb szempontokból is. A fiatalok többsége úgy kerül be a KözösPontba, hogy saját felekezetük felvételt hirdet, és amikor becsatlakoznak a munkába, akkor csupa ismeretlen ember veszi őket körül. Az egyik legfontosabb dolog a képzés során, hogy ezeket az embereket egységbe hozzuk, és igazi közösséget alkossunk. Ez úgy jöhet létre, hogy mindannyian Jézus Krisztusban hiszünk: ez egy olyan közös vonás, amely alapján egységbe kerülhetünk. A következő fontos szempont az, hogy a fesztiválokon való jelenlét szükségszerűen a párbeszéddel kapcsolódik össze. A szigetlakókkal, a fesztiválozókkal beszélgetésekbe kerülünk, és az egész misszió középpontjában is az áll, hogy „megszólíthatóak vagyunk”, „az egyház megszólítható”, és maga az egyház is megszólítja az érdeklődőket. A beszélgetések olajozottabbá tétele érdekében lelkigondozói és pszichológiai szakelőadásokat hallgatunk a képzések alkalmával. Szintén fontos eleme a felkészítésnek – a közösség és a lelkigondozói felkészítés mellett – a teológiai kihívásra való készülés. Ez egy ökumenikus misszió, ökumenikus közösség, és ez számtalan teológiai kihívást jelent a számunkra. A képzéseken megpróbáljuk körüljárni ezeket a kérdéseket, legalább annyira, hogy világosak, érthetőek legyenek a mai álláspontok, a mai helyzet, az ökumené történelme, perspektívái, bibliai, illetve teológiai vonatkozásai. Ezzel is megkönnyítjük a köztünk lévő egység kialakulását.

– Szerepjátékokkal is gyakoroljátok a párbeszédeket?
– A képzés három hosszú hétvégét vesz igénybe, és a harmadik hétvégén párbeszédeket, a Szigeten gyakran előforduló beszélgetéseket imitálunk, és ezeket a beszélgetéseket különböző szituációkhoz kötve eljátsszuk, általában két fő részvételével. Ezt a beszélgetést azután lelkipásztorok, lelkigondozók és régi missziósok segítségével elemezzük, hogy hogyan lehetett volna jobban vezetni a beszélgetést, mi az, ami kevésbé tanácsos, mi lendítette előre vagy mi akadályozta a párbeszédet.

– Mindig megtaláljátok a válaszokat az embereknek?
– Korántsem. De talán nem is az a célunk, hogy válaszokat adjunk az emberek kérdéseire: inkább segíteni próbálunk nekik megtalálni a maguk válaszait, és hisszük azt, hogy ebben Isten lehet a segítségükre. A KözösPont misszió középpontjában inkább az áll, hogy a fiatalok Istennel való kapcsolatára mutasson rá, és megpróbálja eszükbe juttatni azt, hogy kérdéseiket érdemes volna magukban és Istennel közösen is átgondolniuk.

– Ebből az egy hétből és a KözösPont sátorból nézve hogyan látod az ökumené perspektíváját?
– A KözösPont sátor életében megvalósul az ökumené. Nem kultuszi szempontból, de mégis teljes lelki egységet tudunk kialakítani egymással. A saját felekezetem mellett itt találtam meg a számomra legfontosabb keresztyén közösséget, ahol igazán otthon érzem magam. A kultuszi egység bonyolultabb kérdés. Nálunk három istentisztelet szokott lenni a sátorban vasárnap: katolikus szentmise, református és evangélikus istentisztelet. Mindenki a saját istentiszteletén is és egymásén is részt vesz, már amennyire ez lehetséges, de megpróbálunk minél inkább bekapcsolódni a másik felekezet istentiszteleteibe. Ennek vannak akadályai, de a jelenlét a fontosabb, közösségünk pedig lelki szempontból nagy egységben él.

* * *

Csíki Kinga, marosvásárhelyi református fiatal

– Hová valósi vagy?
– Erdélyi vagyok, marosvásárhelyi, jelenleg Kolozsváron tanulok. Református vallástanár képző, szociális munkás szakon vagyok, most leszek negyedéves a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

– Hányadszor vagy a Szigeten?
– Másodjára vagyok itt, a KözösPont sátorban.

– Mi hozott ide a KözösPont misszióba?
– Tavaly március körül az itteni főszervezők eljöttek Kolozsvárra, hogy bemutassák a KözösPont sátrat, meg az Ökumenikus Ifjúsági Irodát (ÖKI), így szereztünk tudomást erről a kezdeményezésről. Rögtön megszületett az ötlet, hogy ezt az ökumenikus egyházi missziót Erdélyben is el kellene kezdeni. Az ÖKI-től meghívást kaptunk, hogy jöhetünk az itteni képzésekre, és a fesztiválok valamelyikére is. Így sikerült eljönnöm a tavaly először ide, a Szigetre. Tavaly hárman voltunk Erdélyből, most egyedül én, de örülök, hogy itt lehetek.

– Miért tartod fontosnak ezt a szolgálatot?
– Elsősorban azért, mert rengeteg fiatal van, akik szerintem nemcsak azért van itt, hogy koncertezzenek, bulizzanak meg ismerkedjenek. Úgy vélem, az emberek kutatnak, és ha már kutatnak, akkor mi is itt vagyunk. Fontosnak tartom, hogy a betérők ne csak politikai vagy civil szervezetek sátraival találkozhassanak, hanem magával az egyházzal is, egy kis templommal, ha lehet így nevezni a KözösPont sátrat.

– Otthoni kezdeményezésetek, a Keskeny út sátor a KözösPont sátorból nőtt ki. Milyen tapasztalatotok volt Erdélyben?
– A tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáboron tavaly vettünk részt először: a „közöspontosok” motiválására indítottuk el Keskeny út nevű sátrat, amely négy történelmi egyház közös szolgálata (katolikus, református, evangélikus és unitárius). Ez a szabadegyetem elsősorban nem fesztiváljellegű, ott az előadások és a művelődés kerül előtérbe, és arányaiban is sokkal kisebb, mint a Sziget. Csak a hasonlítás kedvéért: ott egy színpad van, és napi 5-6 koncert. A rendezvény jórészt politikai jellegű, ezért is tartottuk fontosnak, hogy oda kivonuljunk. A tapasztalat érdekes és meglepő volt. Az emberek igenis vágyakoztak ebbe a sátorba.

– Milyen programokkal vártátok a betérőket?
– Programunk nagyjából a KözösPont sátoréhoz hasonló. Áhítattal kezdjük a napot fél 12-kor, és sokan betérnek hozzánk. Jó látni, hogy azok az emberek, akik mondjuk egy politikai előadás miatt jönnek ki, szakítanak időt a lelki elcsendesedésre is. Az áhítat után előadás következik, minden nap más témában. Igyekszünk olyan témákat választani, amelyek érdeklik a fiatalokat, például az okkultizmus, a szerelem, a halálközeli élmények. Nálunk is van Alkoss-sarok, amikor rajzolunk, karkötőt készítünk, gyöngyöt fűzünk és beszélgetünk az emberekkel. Gitáresteket is szoktunk tartani, amikor a betérők kérhetnek dalokat. Nemcsak egyházi énekeket éneklünk, hanem könnyűzenét is. Ilyenkor nagyon jó hangulat szokott kialakulni. Minden este a napi témában van egy filmvetítés, amit beszélgetés követ. Gyakorlatilag 11 órától éjjel 3-4-ig működött a sátor, és ezzel igazában egyedül voltunk, mert a többi sátor általában este bezárt. Egy filmnézéskor általában 90-en vannak, egy előadáson úgy 60-an, ami nagyon jó szám, nekünk pedig sikerélmény.

– Idén voltatok a Félszigeten is a Keskeny út sátorral…
– Tavaly még túl nagy falat lett volna egyszerre két fesztivált megcélozni, de idén már elmentünk a marosvásárhelyi Félszigetre is. Ott az érdeklődés más típusú, más emberek járnak oda. A Félsziget a Szigetnek miniatűrje, a Civil Falu ott még nagyon kicsi. A Szigeten körülbelül 160 civil sátor van, ott pedig 20-30. Mások az arányok, más az érdeklődés is. Kevesebb résztvevő volt az előadásokon, az éneklésen meg az Alkoss-sarokban viszont több.

– Mit jelent neked, hogy ez egy ökumenikus sátor?
– Bennünk, akik szervezzük ezt a fesztiválmissziót, az él, hogy egy Istenünk van, s bár különböző vallásokba születünk bele, növünk fel, különbségeinken túl ugyanazt az egy Istent imádjuk, és ez a cél vezet bennünket. Még akkor is, hogy ha a felekezetek között sokszor komoly eltérések vannak. Ennek ellenére ezek a fiatalok mind abban a felfogásban élnek, hogy a sok felekezetben élve mégis ugyanazt az Istent imádjuk, és mindannyiunk hite ugyanarra épül.

* * *

Márta nővér a katolikus Nyolc Boldogság Közösségből

– Mi hozott ki benneteket a Szigetre?
– Már régóta kapcsolatban állunk a KözösPont misszióval, s amikor Sziget van, mindig kijövünk egy-két napra. Hogy miért? Mert fontosnak tartjuk, hogy ilyen módon is jelen legyünk. Ebben az ökumenikus sátorban, ahol a történelmi egyházak együtt szolgálhatnak, nagy öröm és nagy ajándék együtt lenni, beszélgetni, találkozni. Ez így hiteles, így van ereje. Ezen kívül a mi közösségünk egyik fő hivatása az evangelizáció, Isten országa hírének terjesztése. Franciaországban például saját rádióadónk is van. Dél-Franciaországi testvéreink egész nyáron a Riviérán napozók között evangelizálnak. Ahol lehet, és ahová hívnak, ott nyílt evangelizációs napokat vagy missziókat is tartunk.

– Hogyan evangelizáltok – akár itt, akár egy strandon?
– Nálunk a klasszikus értelemben vett misszió vagy evangelizáció azt jelenti, hogy megszólítjuk az embereket, adunk nekik kis imakártyákat, meghívjuk őket este valamelyik templomba, imaestre, ahol tanúságtételeket hallhatnak, liturgikus táncokat láthatnak – amivel ma meg lehet valakit szólítani. De erre nincs egyetlenegy recept vagy forgatókönyv: mindig az adott környéktől, helyzettől függ, és a jelen lévő emberektől.

A KözösPont sátorban más a helyzet, itt nem evangelizálunk, hanem egyszerűen csak jelen vagyunk, beszélgetünk. Most az a lényeg, hogy itt vagyunk és megszólíthatóak vagyunk. Ha valaki nyitott, akkor persze mi is megszólítjuk őt. Ha csak áll a sátor előtt, és látszik, hogy nem tudja, meg lehet-e szólítani egy apácát, akkor eléje megyünk. Az előbb idejött egy fiatalember, hogy csak azt akarta mondani, hogy jó napot. Kiderült, hogy fogadott a haverokkal, hogy ide mer jönni és meg mer engem szólítani. Erre felajánlottam, hogy akár kezet is foghatunk, ha ezek után egy sört is nyer tőlük… :-)

A napot délelőtt 10 órakor kezdtük a közös áhítattal, és egész nap itt maradunk. Gyakorlatilag egyfolytában beszélgetünk és csocsózunk. Az előbb kihívott két fiatal srác, hogy ők apácával akarnak csocsózni, hát persze játszottam velük. Egyikük pedig a játék közben elmesélte nekem az istenkeresését. Ez számomra is új dolog volt, de úgy tűnik, van, akivel így lehet beszélgetni.

Magyar Kurír