Folynak a jövő évi Családok Világtalálkozója előkészületei
Carlos Simón Vázquez, a Család Pápai Tanácsának másodtitkára elmondja: „A téma megvilágítására pasztorálteológiai kongresszust szervezünk. Ezt követi majd a fontos, jelképes találkozás a világ különböző részeiről érkező öt családdal, akik a Szentatya jelenlétében beszélnek a munkahelyen és a családban megélt kiengesztelődéssel kapcsolatos élményeikről. Június 3-án pápai szentmisével zárul a program.”
Az előkészületek közel három éve folynak. Júniusban megjelent a találkozóra felkészítő katekézis, amely jelenleg tíz nyelven, köztük kínaiul, románul és magyarul is olvasható. Több fordítás megtalálható a világtalálkozó honlapján.
„2010 augusztusában a pápa azt írta a Család Pápai Tanácsának küldött levelében, hogy a találkozót legalább egyéves pasztorális felkészülés előzze meg. Úgy gondoljuk, hasznos eszköz a család, a munka és az ünnep összefüggésével foglalkozó katekézis, amely az ünneplést teológiai szempontból is megvilágítja” – fejti ki Carlos Simón Vázquez. Hozzáteszi: mivel Milánó erősen ipari város, az egyik találkozóra egy irodaépületben kerül sor. Vidám ünneplésre is lesz alkalom, mégpedig a híres milánói Scalában.
A családok legutóbbi világtalálkozóját 2009 januárjában Mexikóban tartották, közel tízezer résztvevővel. Az azt megelőző találkozón, amelyet XVI. Benedek pápa vezetett Valenciában, egymillióan vettek részt.
Magyar Kurír
(mk)
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






