Forduljatok a végtelen szépség forrásához!

Az egyház és a művészetek közötti barátság már régi keletű. A kereszténység a kezdetektől fogva jól megértette a művészetek értékét; bölcsen alkalmazta sokféle nyelvezetét, hogy továbbítsa az örökké változatlan üdvözítő jó hírt – mondta XVI. Benedek pápa a Sixtus-kápolnában jelen levő 260 művésznek.

Felidézte, hogy II. János Pál tíz évvel ezelőtt, a jubileumi szentév vigíliáján intézett levelet a művészekhez. A pápa, aki maga is művész volt, 25 évvel ezelőtt nyilvánította Boldog Angelico festőt a művészek védőszentjévé; benne jelölte meg a hit és a művészet közötti tökéletes összhangot. 1964. május 7-én VI. Pál történelmi találkozóra hívta a művészeket a Sixtus-kápolnába; Montini pápa azt hangsúlyozta, hogy az egyháznak szüksége van a művészekre. Együtt kell működniük, hogy érthetővé, sőt magával ragadóvá tegyék a lélek, a láthatatlan, a kimondhatatlan világát, Isten világát. VI. Pál elkötelezte magát, hogy visszaállítja a barátságot az egyház és a művészek között.

Beszédében XVI. Benedek az Utolsó Ítéletre irányította a művészek figyelmét. A négy és fél évtizeddel ezelőtti történelmi találkozóra szintén a hit és az emberi kreativitás e szentélyében, a Sixtus-kápolnában került sor – fogalmazott a pápa. Az egyedülálló remekművek többek között a Teremtés és az Utolsó Ítélet témájára irányítják figyelmünket. A Sixtus-kápolna  emlékek sajátságos kincsestára, mivel az egyház és az emberiség történelmét meghatározó események ünnepélyes színhelye; a bíborosi kollégium itt választja meg a pápát. Michelangelo alkotása arra emlékeztet, hogy az emberiség történelme szüntelenül felfelé haladó mozgás, örökös feszülés a teljesség, a végső boldogság, az önmagát örökösen felülmúló távlat felé. A freskó erőteljes prófétai kiáltás a gonosz, az igazságtalanság minden fajtája ellen. A hívők számára a feltámadt Krisztus az Út, az Igazság és az Élet. Michelangelo elénk tárja az Alfát és az Omegát, a történelem kezdetét és végét. Arra hív bennünket, hogy örömmel és bátran haladjunk végig az élet útján. A szépség és a reménység közötti mély kapcsolatra hívta fel a figyelmet VI. Pál pápa is az 1965 decemberében, a II. Vatikáni Zsinat lezárásakor a művészekhez intézett üzenetében: a világnak szüksége van a szépségre, amely az igazsághoz hasonlóan örömmel tölti el az emberek szívét. A művészek a világ szépségének őrzői – írta Montini pápa.

XVI. Benedek korunk társadalmi és gazdasági téren tapasztalható negatív jelenségeire utalva figyelmeztetett, hogy az emberek egyre inkább elveszítik reményüket: fokozódik a bizalmatlanság, az apátia, az agresszivitás és a kétségbeesés; lelkiismeret nélkül kizsákmányolják a föld erőforrásait, tönkreteszik a természet csodáit. A hiteles szépség élménye soha nem múlandó vagy felületes; nem távolít el a valóságtól, hanem megszabadítja a mindennapi életet a szürkeségtől és azt átalakítva ragyogóvá teszi.

A pápa Platón és Dosztojevszkij szavait idézte a szépségről, majd Georges Braque francia festőre utalt, aki azt hirdette: „a művészet feladata, hogy felkavarjon, a tudományé pedig, hogy megnyugtasson”. Napjainkban a szépséget gyakran felületesen ábrázolják, amely ahelyett, hogy új távlatokat nyitna, elkábítja az embereket. Csábító, de megtévesztő szépségr amely hatalomvágyat kelt, mások kihasználására ösztönöz, az obszcenitás, a törvények áthágása, az öncélú provokáció jellemzi. Ellenben a hiteles szépség arra készteti az ember szívét, hogy megnyíljon a tudás, a szeretet, a transzcendencia felé. II. János Pál a művészekhez írt levelében idézi Cyprian Norwid lengyel költő szavait: „A szépség lelkesít a munkára, a munka pedig újjászületés”. A művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a misztériumra, a szépség pedig a természetfeletti felé irányít bennünket. A szépség, amely a világegyetemben és a természetben található, illetve amelyet a művészi alkotások fejeznek ki, az emberi tudatot a végtelen felé szélesíti ki, út a transzcendencia, a végső misztérium, Isten felé. A via pulchritudinis, a szépség útja egyidejűleg lehet művészeti, esztétikai előrehaladás, valamint a hit, a teológiai kutatás útja. Hans Urs von Balthasar teológus írta: „Első szavunk a szépség. A szépség az utolsó szó, amelyet egy gondolkodó értelem kiejthet.” Herman Hesse költő szerint pedig a művészet annyit jelent, mint megmutatni Istent mindenben.

XVI. Benedek arra buzdította a művészeket, hogy adjanak hálát a tehetség ajándékáért, legyenek tudatában felelősségüknek, hogy a szépséget kell megjeleníteniük, és a szépség révén kell közölniük mondanivalójukat; művészetükkel hirdessék a reményt és tegyenek róla tanúságot az emberiség számára. A hit nem csökkenti alkotó géniuszukat, művészetüket, éppen ellenkezőleg: érvényre juttatja és táplálja azt. A Szentatya arra buzdította őket, hogy lépjék át a látható és láthatatlan világ küszöbét; elbűvölten és meghatottan szemléljék a végső célt, a soha le nem nyugvó napot, amely megvilágítja, és széppé teszi a jelent.

*

Magyarországról Kisléghi Nagy Ádám festőművész vett részt XVI. Benedek és a művészek találkozóján.

Magyar Kurír