Franc Rodé bíboros szentbeszéde a Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi ünnepi szentmiséjén

Õeminenciája Franc Rodé CM bíboros
Õszentsége XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötte
a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja Prefektusa



Főtisztelendő Testvéreim a Püspökségben és a Papságban,
Kedves Testvéreim!
Istennek a Gyulafehérvári Egyházmegyében élő Szent Népe,
„kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!” (Róm 1,7)

Szent Mihály főangyalnak, mennyei patrónusotok tiszteletére emelt ősi székesegyházban gyűltünk össze, hogy ünnepélyesen lezárjuk főegyházmegyétek alapítása jubileumi ünnepségeit.

Örömmel és hálával köszöntöm Excellenciás és Főtisztelendő Jakubinyi György gyulafehérvári érseket – aki ebben a rábízott részegyházban „az egység látható princípiuma és alapja”¹ – és a jelenlevő excellenciás és főtisztelendő főpásztorokat, akik eljöttek, hogy megosszák veletek ezt az annyira jelentős évfordulót. Különös szeretetettel köszöntöm ennek a helyi egyháznak a papjait, és titeket, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt népet”². Ma körülveszitek az Úr asztalát ebben a székesegyházban, amely századokon át a hitnek, a reménynek és a szeretetnek élő és éltető központja volt az egész tartományban. Ma örömmel ülitek meg az alapítás ezredik évfordulóját, hálát adva a szent és oszthatatlan Szentháromságnak.

Itt vagyok köztetek mint a Szentatya, XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötte és a Megszentelt Élet Kongregációjának prefektusa. Elhoztam nektek Szent Péter apostol utódjának irántatok táplált szeretetét, közelségét és figyelmét, amelyet „minden egyház gondja” (2Kor 11,28) között a ti tehetségeteknek és szolgálatotoknak is szentel.

Szent Péter Pünkösd napján Jeruzsálemben beszámolt arról az eseményről, amelynek tanúja volt: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Az apostol azt hirdeti, amit megtapasztalt. Felszólít, hogy osszuk meg vele ugyanezt a tapasztalatot: helyezzük életünket Krisztus uralma alá, hogy elnyerjük messiási küldetésének javait. Ez ugyanis újra meg újra megvalósul az idők folyamán. Szent Kelemen pápa I. század végén írott leveléből tudjuk, hogy a tizenkét apostol gondoskodott arról, hogy utódokat nevezzenek ki. Így biztosították a húsvéti események továbbadását minden nemzedéknek a századok során. És így jutott el a szakadatlan apostoli utódlás során erre a helyre is, Gyulafehérvárra, ugyanaz a tanúságtétel, amely először Jeruzsálemben hangzott el Pünkösd napján.

Egyházmegyétek nagyon régi. Történelme gyökerei visszanyúlnak az 1009. évre, amikor Szent István, Magyarország első királya összesen tíz egyházmegyét alapított, köztük letette az Erdélyi Egyházmegye alapjait is. Ez a helyi Egyház, hála a Szentlélek oltalmának, fennmaradt a váltakozó és súlyos történelmi megpróbáltatások és viszontagságok közepette is. Töretlenül és tisztán megtartotta hűségét az Úr Jézushoz és Egyházához.

A részegyházak alkotóelemei ugyanazok, mint az egyetemes Egyháznál. A II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű konstitúciója azt tanítja a részegyházakról, hogy „bennük és általuk épül fel az egy és oszthatatlan katolikus Egyház”³. Isten Igéje megtérésre szólít fel, éleszti a hitet, egybegyűjti a közösséget. A szentségekből és elsősorban az Eucharisztiából „folytonosan él és növekszik az Egyház”⁴. Az apostol jelenléte biztosítja az Egyház számára a kapcsolatot az Úrral. A különféle karizmák jelenléte, amely a Szentlélek jele, fenntartja és irányítja Egyházát. A részegyház tehát nem töredéke az egyetemes Egyháznak, hanem maga az Egyház misztériuma a teljes egészében, amely meghatározott helyen és meghatározott időben valósul meg és nyilatkozik meg az egyházi valóságot alkotó alapvető tapasztalatokban.

Az Egyház az Úr Jézus műve a Szentlélek által meghatározott helyen, ott, ahol az emberek hallgatják az Igét az apostol jelenlétében, megünnepelik a húsvéti misztériumot, megélik a közösséget.

„Az Evangélium – mondta II. János Pál pápa romániai történelmi látogatása során, tíz évvel ezelőtt – kezdettől fogva mélyen áthatotta az életet és szokásokat. Így lett a kultúra forrása, és szintézist teremtett a különböző kultúrák között.”⁵ Ez történt a ti helyi Egyházatokkal, amely átélte az üldöztetés drámáját is. Erről tanúskodik Isten szolgája Márton Áron püspök rendíthetetlen alakja (1896-1980), aki ennek az egyházmegyének volt a főpásztora. Előbb bebörtönözték, majd kényszerlakhelyen élt.

Külön jelentőséggel bír az a tény, hogy ezt az évfordulót ebben a székesegyházban ünnepeljük. A székesegyház az egyházmegye „kőbe vésett arculata”, az egybegyűlt közösség szimbóluma és tükörképe, a keresztény nép történelmi emlékezete, amelyet a szent épület elrendezésében és méreteiben rögzít. Ebbe a székesegyházba bevésődtek az Egyház időben történő megtestesülésének maradandó jelei, művészetében, kegyességében, minden püspök, pap és világi hívő áhítatában, akik a századok folyamán írták történelmét és hitét. Székesegyházatok annak a jele, hogy a Feltámadott köztetek működött és továbbra is működik: az ő működését fejezi ki ennek az épületnek a szimbóluma, mondják el kövei.

Az apostoli utódlás a székesegyházban folytatódik: minden püspök azzal kezdi szolgálatát, hogy ünnepélyesen bevonul a székesegyházba. Itt van előttetek a püspöki szék, a katedra. Erről kapta nevét az épület. Erről a székről Krisztus, az egyetlen Mester, a történelem tíz évszázadán át szólott és szól most is püspökei hangján, a szakadatlan apostoli folytonosság útján. Ezzel a katedrával állnak szoros kapcsolatban az igehirdetés többi helyei az egész egyházmegyéből: a plébániatemplomok, a legegyszerűbbek és a szórványban levők is, vagy az egyszerű és a hatalmas hittantermek is. Mindenki, aki kapcsolatban áll a püspök küldetésével, papok és világi hívek, ugyanazt az Isteni Igét hirdetik és magyarázzák, amelyet az Egyházra bíztak és tanítóhivatala magyarázza hitelesen.

Közösségünk középpontja az oltár. A püspök, akit körülvesznek papjai és a szolgálattevők, bemutatja a szentmiseáldozatot egész népéért és népével együtt. Így nyilvánítja ki és teszi hatékonnyá ennek az Egyháznak az egységét. Ehhez az oltárhoz kapcsolódnak titokzatos módon egyházmegye-szerte az oltárok, amelyeket a megyéspüspökök az évek során emeltek és felszenteltek. Ezek az oltárok az Úr egyetlen oltárának sarjadékai, amelyeken az Eucharisztiát ünneplik és megörökítik. Az Eucharisztia Krisztus egyetlen megváltó áldozata.

Ettől az oltártól indultak el és továbbra is indulnak a papok. A püspök szenteli fel őket. Jelenvalóvá teszik őt az egyes helyi egyházközségekben. Az áldozópapokat „az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik őket mint az Újszövetség igazi papjait”.⁶ Ettől az oltártól kerülnek el évente minden plébániára a szent olajok, amelyeket a püspök szentelt meg. A Szentlélek működése által ezek lesznek a megszentelés, a megtisztulás és a megszentelődés eszközei a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatásában.

Ennek a templomnak a védőszentje Szent Mihály főangyal, a ti patrónusotok. Neve héberül annyit jelent: „Ki olyan, mint az Isten?” Ez mutatja feladatát: emlékezteti az embereket arra, hogy az Örökkévaló fönsége feltétlen, és hogy egyedüli feladatunk – elsődlegesen minden mással szemben – egyedül az Õ tetszésére lennünk igazságosságban és igazságban munkálkodva. Ennyit tudunk a szentírási szövegekből kiolvasni. Dániel könyvéből hallottuk az első olvasmányt (12,1). Mihály őrködik a választott nép fölött. Õ Isten tekintetének hűséges hordozója. Júdás levele⁷ úgy mutatja őt, amint a Sátán ellen küzd Isten barátai ügyében. A Jelenések könyve⁸ pedig a sárkány ellen folytatott nagyszerű küzdelemben mutatja őt. A Sátán az Asszonyt támadja, a Messiás édesanyját, Mária és az Egyház jelképét. Szent Mihály itt a történelem fölött kimondott isteni ítélet eszköze.

Az Úr győz, érettünk harcol szent angyalaival is. De nekünk is mindig ébernek kell lennünk, virrasztanunk kell, hogy a sárkány – habár már nem sebezhet meg minket halálosan – nehogy beférkőzzék aemberi gyöngeségünk ráncaiba.

„Életünk Krisztus követésében valójában veszélyes vállalkozás, mert mindig fenyeget minket a bűn, a szabadságvesztés és a kilépés.”⁹ Ezek Szentatyánk, XVI. Benedek pápa szavai voltak. Világunk lealacsonyítja a szerelmet. Aljasság forrásává teszi, amit nem is vázolhatunk fel. Olyan módon, hogy összetévesztik a szeretetet az élvezettel, megszentségtelenítik az ártatlanságot, kinevetik érintetlenségét, kereskedelmi tárggyá teszik gyöngeségében, elmérgesítik annyira, hogy a szenvedély cinkosává teszi. Ebben a világban az a hivatásunk, hogy meghirdessük Isten elsőbbségét, a szeretet elsőbbségét, amely üdvözít. Ezt tartjuk be a családban, ezt tanítjuk a fiataloknak, ezt keressük, miközben ráneveljük magunkat a szépségre, amely ott van a dolgokban, a lélekben, a természetben, a szépséges Szűz Mária gyermeki szemléletében. Ez a világ elmerül az egyéni és közösségi önzésben, antagonizmusokat, ellenségeskedést, féltékenységet, érdekharcot és osztályharcot, háborúkat teremt, egyszóval gyűlöletet. Ebben a világban mi hirdetjük meg a szeretet törvényét, amely önmagát terjeszti és ajándékozza, amely kitágítja a szívet, hogy szeresse a másikat, megbocsátja a sérelmeket, segít mások szükséghelyzetében, a testvérnek feláldozza magát számítás és elismeréshajhászat nélkül, hogy tudjon szegénnyé lenni a szegényekért, testvér a testvérek között, tudja létrehozni az egyetértés, az igazságosság és a béke új világát.

Azután kultúránkat a gazdasági materializmus okozta számtalan probléma és dráma jellemzi, még inkább most, a válság időszakában. Ez a materializmus egyre inkább arcátlan és támadó. Történelmünket rendkívüli igazságtalanságok és erőszak jellemzik, amelyeket az egyének és a népek életében az igazságtól és minden erkölcsi normától elválasztott szabadságfogalom hozott létre. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt ismételte meg legutóbbi enciklikájában, amelyet az Egyház szociális tanításának szentel Caritas in veritate kezdettel. „Az igazság nélkül – írja a Szentatya – az élet empirista és szkeptikus szemléletébe esünk. Így képtelen felemelkedni a gyakorlat fölé, mert nem érdeke figyelembe venni az értékeket – olykor még a jelentőseket sem –, amelyekkel megítélhetné és irányíthatná azt. A hűség az emberhez megkívánja a hűséget az igazsághoz, amely egyedül biztosítja a szabadságot és az integrális emberi fejlődés lehetőségét.”¹⁰

A keresztény igazság nem elvont elmélet. Mindenekelőtt az Úr Jézus élő személye, aki mint a Feltámadott köztünk él. Keresztény közösségeink, tehát a ti Gyulafehérvári Egyházmegyétek is, meg kell hogy élje öntudatában és gyakorlatában, hogy „az igazság lelőhelye”¹¹ legyen. Itt fut össze Isten igazságának az emberre vonatkozó Jézus Krisztusban elért kölcsönös, életerős megértésben és világos meghirdetésben a főpásztorok tanítóhivatala, Isten népe sensus fidei (közmegegyezése a hitben), mindenki keresése. Nagy Szent Gergely Isten római népéhez szólva ezt mondta: „Akik elteltünk hittel, arra törekszünk, hogy Istent visszhangozzuk, az igazság orgánumai vagyunk.”¹²

Végül a mai Evangélium figyelmeztet és buzdít minket, hogy sziklára építsünk. „Mit jelent sziklára építeni? Sziklára építeni annyit jelent, hogy Péterre és Péterrel építkezünk. Neki mondta ugyanis az Úr: „Te Péter vagy, és erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,16). Ha Krisztus, a Szikla, az élő és értékes szikla, apostolát sziklának nevezi, ez azt jelenti, hogy azt akarja: Péter, és vele együtt az egész Egyház, látható jele legyen az egyetlen Megváltónak és Úrnak”¹³.

Ez az én köszöntésem és ez az én imádságom a szeretett Gyulafehérvári Egyházmegyéért, főpásztoráért, papjaiért – különösen ebben az évben, amely a papoknak szentelt év –, a szerzetesekért, minden hitoktatóért, lelkipásztori kisegítőért, a világi krisztushívőkért. Szent Mihály, a gonosszal küzdő főangyal, Isten győzelmének tanúja, a mennyei seregek vezére járjon közben értünk, hogy érlelje meg szívünkben az egyre erősödő, alázatos és elkötelezett hitet, amely képes átalakítani nemcsak életünket, de azt a társadalmat is, amelyben élünk! És adja meg nekünk az Egyház egyre élőbb és éltetőbb szeretetét, hogy minden szívben meggyökerezzék az igazság és a felelős elkötelezettség érzete, és mindenki közreműködjék a közös jó szolgálatában! Így fogják megújítani ennek a népnek, családjaitoknak, fiataljaitoknak, minden igazságosságra és igazságra éhezőnek és szomjazónak a jövőjét.

Ámen

-------------------------------------------------------------------------------------------------

1. LG 28.
2. Júd 1,9
3. Jel 12,7
4. XVI. Benedek, Homília a Szent Anna-bazilikában, Altötting, 2006. szeptember 11. Mariális vecsernye bajor szerzetesekkel és szeminaristákkal
5. XVI. Benedek, Caritas in veritate enciklika, 9. sz.
6. LG 28.
7. Júd 1,9
8. Jel 12,7
9. XVI. Benedek, Homília a Szent Anna-bazilikában, Altötting, 2006. szeptember 11. Mariális vecsernye bajor szerzetesekkel és szeminaristákkal
10. XVI. Benedek, Caritas in veritate enciklika, 9. sz
11. Vö. W. Kasper, La Chiesa come luogo della verità, in: ID, Teologia e Chiesa, Queriniana, Brescia 1989, pp. 266-283.
12. Nagy Szent Gergely, Kommentár Jób könyvéhez, 30, 27: PL, 569 C.
13. XVI. Benedek, Beszéd, Találkozás a fiatalokkal a Krakkó-B³onie mezőn, 2006. május 27-én.