A püspök felhívja a figyelmet arra, hogy a lelkiismereti szabadság nem egy párt, illetve nemcsak a katolikusok kiváltsága, hanem minden egyes keresztényé, illetve állampolgáré. A kérdés megvilágítása céljából – a Gaudium et spes zsinati dokumentumból idézve – teológiai magyarázatot fűz mondanivalójához, rávilágítva a lelkiismeret, illetve lelkiismereti szabadság mibenlétére. Az ember képes arra, hogy eldöntse, mi a jó és mi a rossz. A kutatások igazolják, hogy még a legprimitívebb népek tagjai lelke mélyén is munkál a lelkiismeret.
„A lelkiismeret tehát nem valamiféle keresztény találmány, hanem a személyiség elválaszthatatlan része” – írja bevezetőjében a püspök. „Ezért is nevezi a zsinati dokumentum a lelkiismeretet szentélynek. Hihetetlen kiváltsága ez az embernek, mely hozzátartozik személyisége lényegéhez. Ebben a hívők és hitetlenek egyaránt egyetértenek. A lelkiismeret szorosan összefügg a szabadsággal. Ez elsősorban az ember döntésre való képességét jelenti. Képességét a választásra a különböző cselekedetek között. Ha nem volna képes választani a jó és a rossz között, nem is lehetne büntethető a rossz és jutalmazható a jó cselekedeteiért. Hiszen ilyenek valójában nem is volnának.”
Lelkiismeret nélkül pedig elképzelhetetlen lenne a társadalom élete. Nem volna rend, szervezettség, egyetlen törvény sem lenne érvényes, nem volna felelősség – fejti ki levelében a püspök. Ezen az abszurd módon kívánta bemutatni – folytatja levelében –, hogy minden, magát demokratikusnak valló társadalomnak tiszteletben kell tartania minden egyes polgára lelkiismeretét. A totalitárius rendszerek azt nem tartották tiszteletben, sőt üldözték polgáraikat a lelkiismeretükhöz való hűségük miatt.
A lelkiismereti szabadság összefügg a vallásszabadsággal is. Ehhez azonban – teszi hozzá – az a jog is hozzá tartozik, hogy valaki egyáltalán ne higgyen Istenben, és egyetlen valláshoz se kötődjön. „Az embernek a hitben szabad akarattal kell válaszolnia Istennek; akarata ellenére tehát senki nem kényszerítheti a hitre. A hit aktusa ugyanis természete szerint szabad.” (vö. Dignitatis humanae 10)
Nem beszélhetünk tehát vallásszabadságról, ha nem tartjuk tiszteletben a lelkiismereti szabadságot. Ehhez tartozik az egyénnek az a joga is – fejti ki a továbbiakban a püspök –, hogy a közéletben megtagadja azokat a cselekedeteket, amelyek ellentétben állnak a lelkiismeretével vagy a vallási közösség tanításával.
A Vatikán és Szlovákia között megkötött 2004. november 24-i alapszerződés 7. cikkelye elismeri mindenkinek azt a jogát, hogy éljen a lelkiismereti szabadsággal a katolikus Egyház erkölcsi és hitbeli tanítása alapján. Tehát nem állják meg helyüket azok a médiában napvilágot látott propaganda ízű és demagóg ellenvetések, amelyek szerint ez a törvény megkülönböztetést jelent a többi állampolgárral szemben. A vallásszabadság mindenkire vonatkozik – hangsúlyozza a püspök –, azokra is, akik nem vallják magukat egy valláshoz tartozónak sem. Hasonló szerződés az Ökumenikus Tanácsban tömörült többi felekezettel is köthető.
Végső soron e kérdés elbírálásában lelkiismereti döntésről van szó, hiszen nem lehet valaki otthon és a templomban keresztény, a közéletben meg liberális nézeteket valló. Kérni fogjuk a Szentlelket – zárja levelét a püspök –, hogy adjon a képviselőknek bölcsességet, erőt és bátorságot, hogy a politikában is keresztényként nyilvánuljanak meg.
Herdics György/Magyar Kurír
