George Stevens: A világ legszebb története – A Biblia

George Stevens: A világ legszebb története – A Biblia

A film első képsorai az újszülött, gőgicsélő Jézust mutatják, amint rácsodálkozik a világra. A betlehemi istállóban Mária és József boldogan fogadják a háromkirályok és a pásztorok hódolatát. A tökéletesnek látszó idillt megtöri a József arcán átsuhanó aggodalom, mintha megérezné, hogy a csecsemő élete veszélyben van. Eközben Nagy Heródes a próféciákat igyekszik megfejteni, az udvari, illetve a napkeleti bölcsek segítségével. Heródes jól ismeri a jövendöléseket, ravasz jellem, negédeskedik, ha az érdeke úgy kívánja, de egy pillanat alatt vált, s arrogáns, kegyetlen zsarnokká válik, ha veszélyeztetve látja a hatalmát. A betlehemi gyermekgyilkosságot (Mt 2,16-18) bevezető képsorok békét árasztanak: önfeledt örömmel játszó gyermekek, akik riadt csodálkozással veszik észre a katonák váratlan megjelenését. Ebből bontakoznak ki a pusztítás képei, látjuk a kétségbeesetten rohanó, gyermekeiket védő anyákat, és az őket üldöző, a parancsot szenvtelenül teljesítő katonákat, majd ezzel szinte egy időben Heródes gyötrelmes halálát.

A felnőtt Jézussal először a kereszteléskor találkozunk. Arca szoborszerű, szemének pillantása szomorú, tele van feszültséggel, tökéletesen átérzi küldetésének egyedülálló voltát. Semélyiségéből komoly méltóságtudat árad, kapcsolata harmonikus az Atyával. Szelíd, de határozott is, a lényéből sugárzó szeretetnek semmi köze nincs a giccses ellágyuláshoz.

Jézust a sivatagban megkísérti a Sátán, ahogy azt az evangéliumokban olvashatjuk: (Mt 4,1-11; Lk 4,1-13) A Sátán hatvan körüli férfi, olyan mint egy sokat látott és tapasztalt ember, egy barlang bejáratánál ül, békésen falatozik, egész lényéből árad a minden értéket tagadók derűs, fölényes cinizmusa. A kép egyre sötétebb lesz, a Sátán tekintete pedig egyre gondterheltebb, semmivé foszlik a magabiztossága, miután Jézus nemet mond a kísértésekre. Ezt követően kitágul a tér, hatalmas panorámakép tárul elénk, szinte az egész földi világot látjuk, síkságok, hegységek, tenger, lakóházak sokasága. Miközben Keresztelő János harsogó intelmét halljuk – „Térjetek meg…” –, Jézus kitárja karját, magára véve az egész emberiség bűneit, mintha azt mondaná: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-29)

A film története a négy evangéliumra épül, a tanítások, példázatok kiegészülnek az alkotók szándékai szerinti fiktív elemekkel. Így például Jakab és Máté testvérek. Jakab, családja többi tagjához hasonlóan, mélységesen szégyelli adószedő fivérét, aki amellett, hogy kíméletlenül behajtja az adót, szipolyozza a népet – ráadásul az idegen római hatalom érdekében –, iszákos, nem hisz semmiben. Jakab nagyon rossz, cinikus embernek mutatja be Mátét, de Jézus kérdésére, szereted őt, mégis igennel felel. Enyhén szomorú hangszínéből érezni, hogy válasza őszinte, nem csupán a szavakban megkövetelt hagyomány a rokoni szeretetről mondatja ezt vele. Jakabban megmaradt a szeretetcsíra rossz útra tévedt fivérével szemben, megvan benne az alap, amelyre építkezni lehet. Ugyanakkor Jakab fél Máté gúnyos megjegyzéseitől, ezért arra kéri Jézust, kerüljék el azt a kaput, ahol az adót szedi a néptől. Jézus célja azonban éppen az, hogy a követőjévé tegye Mátét, aki pontosan olyan, amilyennek Jakab leírta. Nagyképű, pökhendi alak, gúnyosan reagál Jakab üdvözlő szavaira – „A testvéri szeretetemet hoztam el neked” –, hogy „abból nem lehet megélni.” Egy olyan ember reagálása ez, akinek számára nem létezik más érték az anyagi javak bőségén kívül. Jézus azonban türelmes szelídséggel szól Mátéhoz, kiegészítve tanítványa szavait: „Jakab a testvéri szeretetet hozta el szívében, én pedig az Atyát is, és aki engem lát, az Atyát is látja.” Vagyis itt Jézus utal a közte és mennyei Atyja közötti tökéletes harmóniára, amit így fejez ki János evangéliumában: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30) Jézus ugyanúgy felszólítja Mátét a követésére, ahogy az evangéliumban olvassuk: „Kövess engem!” (Mt 9,9)

Máté megrendül ettől, hosszasan néz Jézus után, még a pénz beszedéséről is elfelejtkezik. Követi Jézust a zsinagógába. Egy rabbi a hallgatóság élénk helyeslése közepette éppen arról beszél, hogy „ha egy bűnös megjelenik itt, Isten szentélyében, azt ki kell űzni.” Máté ekkor, ebben a pillanatban lép be a gyülekezet házába, de miután gyűlölködő pillantásokkal, megjegyzésekkel illetik, szégyenkezve elkullog. Ezt követően viszont Jézus arról beszél, hogy szeretetet kíván, nem áldozatot, s hogy aki megbánja bűneit, annak meg kell bocsátani. A szabadító és irgalmas Istent állítja szembe a bosszúállás Istenével. A következő képsorokból kiderül, hogy már Máté is a követői közé tartozik.

A tanítványok közül Júdás jelleme a legkidolgozottabb. Kezdetben Keresztelő Jánost hallgatja, ő az, aki figyelmezteti a prófétát, vigyázzon, mert a küldetésére kíváncsi farizeusok és írástudók végzik el a véres munkát a rómaiak nevében. Júdás itt bátorságról tesz tanúságot. Õ egyébként a legelső tanítványa Jézusnak. Mesterét nagy, a legnagyobb tanítónak nevezi. Ám egy bizonyos ponton túl képtelen lelkileg azonosulni Jézussal, és ez fokozatosan eltávolítja tőle. Jézus talán legnagyobb csodatettének végrehajtásakor, Lázár feltámasztásakor (Jn 11,1-44) Júdás mintha megrémülne. Hitetlenkedése határtalan, amikor egy mellette álló férfi csodálattal a hangjában lelkendezik, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt, akit ő látott holtában. Júdás mintha varázserőt tulajdonítana Jézusnak, s ettől megrettenne, hogy mire fogja azt felhasználni. S riadt arckifejezéséből arra is következtethetünk, hogy fejében még az a gondolat is megfordult, Jézus talán csaló.

A filmben Mária Magdolna önti a drága kenetet Jézus hajára. János evangéliumában (12,1-8) ez az asszony betániai Mária, Lázár nővére, akit a keresztény hagyomány ugyancsak Mária Magdolnával azonosít. Ez a film egyik legdrámaibb jelenete. Jézus arca fáradt, meggyötört. Küldetése vége felé jár, s inkább látszik az utolsó erőtartalékait felélő, elcsigázott, rettentően szenvedő embernek, mintsem Isten fiának. Júdás szemrehányó hangon kérdezi, miért nem adták inkább oda a szegényeknek a kenet árát? Jézus hangjában végtelen fájdalommal kérdez vissza: „Mióta viseled te a szegények sorsát annyira a szíveden, Júdás?” János evangéliuma szerint Júdás nem azért méltatlankodott a drága kenet miatt, „mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.” (12,6) A filmbeli jelenet azt is érzékelteti, hogy Jézus tudja: Júdás elárulja őt, és ez még jobban megnöveli a fájdalmát.

Amikor Jézus kiveri a kufárokat a jeruzsálemi templomból (Mt 21,12-13; Mk 11,15-19; Lk 19,45-48; Jn 2,13-16), szomorú és haragos egyszerre. A tanítványok is megdöbbennek ekkor, ám Júdás arca nem csupán döbbenetet, hanem haragot is kifejez, tekintetéből pedig süt a gyűlölet. Ez az a pont, amikor elhatározza, hogy feladja a főpapoknak Jézust.

Kajafás előtt egy lelkileg labilis, megfáradt ember árulja el mesterét, akit az első perctől kezdve követ, és akit saját bevallása szerint nagyon szeret. Júdás akadozva, lassan ejti ki a szavakat, csaknem sír: „Jézus jó ember, a legjobb, legtisztább ember, akit csak ismertem, mindenki szereti, az öregek, a gyerekek rajonganak érte.” Ez a vallomása nem igazán hiteles, hiszen Júdás eddig nem azt bizonyította, hogy olyan nagyon szeretné Jézust, inkább az világlott ki, hogy sok mindenben nem ért vele egyet, s időnként mintha ellenszenvet is érezne iránta. Júdás ott akar lenni Jézus elfogásakor, mert ahogy fogalmaz: „Nem tartom magamat olyan gyávának, hogy ne legyek mellette, amikor ledöföm.” Kajafás a hatalom berkein belül lévők fölényével hallgatja Júdást, időnként cinkosan összenéz embereivel. Számára csak az a fontos, hogy elfogják Jézust, mindenféle ribillió nélkül, majd pedig ítéljék halálra, ezért Isten ajándékának tekinti Júdás felajánlkozását. Tekintetében sajnálkozással vegyes megvetés tükröződik, sajnálja és meg is veti Júdást az árulásáért, de örül, hogy Jézust a kezébe adja. Júdás azonban súlyosan megbánja árulását, amikor a harminc ezüstöt oda akarják adni neki, iszonyú dühvel kiáltja, „Nem kell ez a pénz!” Képileg rendkívüli feszültséget teremt a film rendezője azzal, hogy miközben Jézus a keresztjét viszi a Golgotára, Júdás a templom előtti hatalmas téren, parányi pontként bolyong. Magánya totális, szétszórja a pénzt, majd ellentétben az evangéliumban leírtakkal (Mt 27,3-10), nem felakasztja magát, hanem beleveti magát az égő kandeláberbe. A film szerint a tűz Júdásnál nem tisztító szimbólum, hanem elemésztő erő, a totális megsemmisülést jelképezi, bár azt természetesen nem tudhatjuk, hogy elkárhozott-e, vagy sem.

Külön megemlítendő a Sátán szerepe, aki Jézus megkísértését követően is többször feltűnik egy-egy villanásnyi jelenetben. Nem sokkal azelőtt, hogy a farizeusok és írástudók Jézus elé hurcolják a házasságtörő asszonyt, a tömegben a Sátán szól Jézushoz: „Üdvözöllek, Dávidnak fia!” Jézus egy pillanatra felkapja a fejét, mintha meghökkenne azon, hogy a Sátán visszatért. Amikor Júdás elhagyja az utolsó vacsora termét, hogy Kajafáshoz menjen elárulni Mesterét, a Sátán a falnak támaszkodva lesi őt. Ez mintegy képi kifejezése a János evangéliumában olvasottaknak, amikor Jézus közli tanítványaival, az fogja elárulni közülük, akinek a bemártott kenyérdarabot adja: „Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán.” (13,26-27). Jézus elfogásának éjszakáján a Sátán kérdezi meg a Mesterét háromszor megtagadó Pétertől először, hogy ő is Jézus tanítványai közé tartozott-e? Amikor pedig Pilátus felteszi a kérdést, hogy kit engedjen szabadon, Jézust vagy Barabást, ugyancsak a Sátán kiáltja elsőként, hogy Jézust feszítse meg, irányt mutatva ezzel a tömeg indulatának. A Sátán mindenütt ott van, a legváratlanabb pillanatokban és helyzetekben bukkan fel, nem ismeri a pihenés fogalmát, ezért állandóan éberen kell figyelnünk rá, nehogy a hálójába csaljon minket – sugallja George Stevens filmje.

Jézus elítéltetése a hagyományos ábrázolást követi, de a keresztút nagyon egyéni módon van megoldva. A líraiság és a drámaiság különös egyvelegét látjuk, szinte lassított felvételen viszi Jézus a keresztet, a katonák pedig nyugodt léptekkel kísérik, nem kiabálnak, nem ütik őt korbácsukkal. A tömeg nem túl nagy, s többségük Jézussal érez együtt, de nem zajonganak, fájdalmuk halk, visszafogott, az egész jelenetsor stilizált. Jézus tanításának egyetemességét hivatott illusztrálni, hogy Cirenei Simon, aki segít Jézusnak a keresztet vinni (Mt 27,32; Lk 23,26), a filmben színesbőrű. A keresztúti jelenetsor csupán akkor válik mozgalmassá, amikor a katonák Jézus tenyerébe verik a szöget: ekkor minden felgyorsul, hogy aztán Jézus szenvedését a keresztfán, majd halálának a pillanatát ismét lassú, méltóságteljes ritmusban ábrázolja a rendező. Jézus fájdalmas arca csak közvetlenül haláltusájának a befejezése előtt látszik premier planban.

Jézus feltámadásának örömhírét Mária Magdolna viszi meg a filmben az elcsüggedt tanítványoknak. Õ a házasságtörő asszony, akit megrendít lelkében Jézus végtelen irgalma, amely egész lényét átformálja.

George Stevens látványosan fényképezett filmje érzelmekben rendkívül gazdag, gyakoriak a teátrális jelenetek. A színészi játék is ezt a stílust követi, a film hangulata szelíd, időnként drámai. Az alkotók Jézus tanításából az egyetemes szeretetre és irgalomra vonatkozó parancsot emelték ki, nyíltan vállalva, hogy Jézus követése egyenlő az igazság követésével, s hogy híveinek hirdetni kell az evangéliumot. Emellett ott van a filmben a remény, hogy Jézus, ígéretéhez híven, mindig velünk marad. Hiszen a filmbéli Krisztus is kinyilatkoztatta – „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6) – és parancsba adta tanítványainak: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsátok mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,19-20)

A világ legszebb története – A Biblia
színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 189 perc, 1965
Rendező: George Stevens
Fulton Oursler és Henry Denker írásaiból a forgatókönyvet írta: James Lee Barrett és George Stevens
Főbb szereplők:
Jézus: Max von Sydow
Keresztelő János: Charlton Heston
Pilátus: Telly Savalas
Kajafás: Martin Landau
Iskarióti Júdás: David McCallum
Heródes Antipász: José Ferrer

Magyar Kurír