Giovanni Fidanza Bonaventura

„Akiben a teremtett dolgok nem gyújtanak világosságot, az vak;
aki hangos szavukra nem ébred fel, az süket;
aki a teremtett dolgokért nem áldja az Istent, az néma;
aki ezek tanúságát figyelmen kívül hagyja és nem ismeri el az őskezdetet, az őrült.
Nyisd hát ki a szemed, fülelj, ajkaid mozduljanak és legyen készséges a szíved,
hogy minden teremtményben Istenedet láthasd
és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad.'” (Itinerarum)

A Fidanza család gyermeke Viterbo közelében született, a középkorban Bagnoreának nevezett Civita di Bagnoregióban; a keresztségben a Giovanni nevet kapta. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy amikor kisgyermekként súlyos betegségbe esett, édesanyja fogadalmat tett, hogy ha meggyógyul, a ferencesek kolostorába adja fiát. Egy XV. századi legenda szerint Assisi Szent Ferenc a városban járva ölébe vette a gyermeket, és ezt mondta: „Buona ventura!” (szép jövő), és meggyógyította. A szülői fogadalom szerint Giovanni a ferencesek kolostorában nevelkedett. Párizsban filozófiai tanulmányokat folytatott, majd huszonöt éves korában belépett a ferences rendbe, ahol a Bonaventura nevet kapta.

1257-ben a ferences rend általános főnökévé választották. Elöljárói tisztségét tizenhat éven át viselte, azon nehéz időszakban, amikor a második ferences nemzedékben felmerült a kérdés, szó szerint kell-e értelmezni Assisi Szent Ferenc reguláját, megvalósítható-e a teljes szegénység mint apostoli életforma. Bonaventura bölcsességgel és szelíd életszentségével, a széthúzást legyőzve, egységben tudta tartani az akkor mintegy harmincezer szerzetest számláló rendet.

Más rendek elöljáróival együtt részt vett a II. lyoni zsinat előkészítésében; az 1274-ben tartott zsinati üléseken két híres beszédet mondott. X. Gergely pápa 1273 májusában bíborossá és Albano püspökévé nevezte ki. Bonaventura 1274 júliusában megbetegedett, és egy héttel később meghalt. Temetésén X. Gergely pápa és az egész zsinat jelen volt. Sírja a lyoni Szent Ferenc-templomban található.

Kortársa, Aquinói Szent Tamás ideológiai ellenfele volt. Tanításában – Szent Ágoston hatására – hit és tudás, teológia és filozófia összefonódnak egymással. Nézete szerint veszélyes dolog elszakítani a filozófiai gondolkodást a hitigazságoktól, a teológiától, hiszen nem az értelmünk, hanem a hitünk ad választ lelkünk legmélyebb kérdéseire, a létünket, utunkat és célunkat illetően. Ha a hitnek nem volna válasza, ha Krisztus nem adna választ ezekre, az ember könnyen eltévelyedne, és végül kételyei támadnának afelől is, hogy birtokába kerülhet-e valaha az igazságnak – így Bonaventura. Értelmünket az ősbűn elhomályosította, így Istent és a lét értelmét csak mint törött tükörben látjuk. A hit világosságánál azonban meglátjuk Istent a bennünket körülvevő világban, a saját lelkünkben és mindenben, ami fölöttünk van. Filozófiai-teológiai tételei között megfogalmazott esztétikájának legfontosabb eleme a fénymisztika. Bonaventura szerint minden szépség a fényből árad ki; a fény az egyetlen szubsztancia, amely mint testben létező képes önnmagát sokszorosítani, tehát isteni attribútummal rendelkezik. Bonaventura rendszere a ferences renden belül rövid időre általánosan elfogadott irányzattá lett, mígnem a XIV. században kiszorította Duns Scotus elmélete.

1482-ben avatták szentté. 1533-tól tiszteljük mint egyháztanítót; az utókor „Doctor Seraphicus” (szeráfi doktor) címmel illette. Ünnepét szenttéavatásakor felvették a római naptárba, július második vasárnapjára. Emléknapját 1969-ben helyezték július 15-ére.

Képzőművészeti alkotásokon bíborosi kalappal, a minoriták rendi viseletében, illetve könyvvel vagy feszülettel a kezében ábrázolják.

Magyar Kurír

Forrás: Szentek élete