Guinness-rekord lehetne a plébános hűsége?

A 94 éves Alessandro De Sanctis irigylésre méltóan könnyedén viseli életkorát, nemrég ünnepelte pappá szentelésének 70. évfordulóját a filettinói Santa Maria Assunta plébánián. Szentelése után rögtön ide került, 63 éve itt plébános. Maga is azt mondja, hogy valószínűleg eddig ez a leghosszabb plébánosi szolgálat ugyanazon a plébánián Olaszországban.

Don Alessandro mindennek ellenére inkább távol tartja magát attól, hogy „elsőnek” tartsák. Ehelyett inkább Isten bocsánatát kéri a sok hiányosságért, és hálát ad ezért a hosszú időszakért, a számtalan élményért és tapasztalatért, amely most a Szentatyával való találkozásban érte el csúcspontját. Mielőtt XVI. Benedek szeptember 24-én kihallgatáson fogadta Castel Gandolfóban, ezt mondta: „Biztos, hogy rendkívül örömteli nap lesz számomra, amely megerősíti, hogy teljesen Istent és az Egyházat szolgálom a pápa vezetése alatt”.

Véletlen és örömteli egybeesés, hogy (1918-ban) XV. Benedek pápasága alatt született, és most azzal az egyházfővel találkozik, aki a Benedek nevet választotta az iránt a pápa iránti tiszteletből is, aki az I. világháborút esztelen mészárlásnak nevezte. „Életem alatt nyolc pápaság zajlott le” – pontosítja De Sanctis.

Számtalan emléke közül az egyik nagyon élő a plébános számára: „1931 volt, és az anagni kisszeminarium többi növendékével együtt magánkihallgatáson fogadott XI. Piusz éppen azokban a napokban, amikor a fasizmus erős támadást indított az Egyház és világi oktatási intézményei ellen. Tisztán emlékszem, hogy Ratti pápa fejemre tette a kezét és megkérdezte, honnan jöttem.” A múlt század többi pápájáról beszélve, különleges szeretettel emlékszik II. János Pálra, akit az Anagniban tett látogatása során személyesen hívott meg a filettinói hegyekbe síelni. Egyébként pedig az öreg plébános, aki tíz évvel fiatalabbnak tűnik koránál, féltékenyen őrzi hosszú élettörténetében azokat az emlékeket, amelyek Istennel való kapcsolatáról és azokkal az emberekkel szövődött barátságáról szólnak, akiket szolgált.

Elsőként szeretett és mélyen vallásos szüleire gondol vissza: édesapjára, aki egész életében erdész volt és gyakran volt távol otthonuktól, édesanyjára, Cristina Mercurira és nővérére – aki most vele él –, valamint egy fiatalon elveszített fiútestvérükre. Korán Filettinóba került, ahol apai nagybátyja volt a plébános, don Filippo De Sanctis, itt végezte el az elemi iskolát. Ezt követték a szemináriumi évek és a pappá szentelés a háború közepette, majd káplánnak helyezték nagybátyja mellé. Filettino ezer méter magasságban elhelyezkedő kis település, ma alig 450 állandó lakost számlál, főként nyáron indul be itt az élet a hazautazóknak és a turistáknak köszönhetően. 1949-től nagybátyja után ő a plébános, 70 éve tehát, hogy Don Alessandro és a hegyi falu élete összefonódik. „Az egyik epizód, ami nagyon összekötött minket, a náci megszállás alatt történt. A plébánián menedéket adtunk szövetséges foglyoknak és partizánoknak, feljelentettek minket, aztán a fasiszták megtorlásaként kilakoltattak bennünket. Emlékszem, ahogy összegyűltünk a falu egyik pontján, és még inkább egymás testvérei lettünk.”

Mivel tartja karban magát? „Sok imádsággal, jó hegyi levegővel és a filettinói gyógyvízzel, amit minden nap iszom.” Ma don Alessandro folytatja a kis település mindennapi lelkipásztori gondozását, még ha csökken is a lakosság száma, és idén mindössze két házasságkötés történt. „Tennivalóban nincs hiány – mondja: sok ünnep van az év során, mint például Sienai Szent Bernardin pártfogónké, akinek testét egy zarándoklat során 2010-ben Acquilából egy időre idehozták.” Ahogyan a hívek köszönnek neki az utcán, kifejezi, milyen hálásak a hosszú és hű szolgálatáért, amely alatt valóban mindenki számára olyan lett, mint igazi atya.

Magyar Kurír

Forrás: Avvenire

(lt)