Gyermekáldásra várók zarándoklata volt Máriapócson

Szentbeszédében Demkó István rudabányácskai parókus, ötgyermekes édesapa – aki megtapasztalta, milyen sokáig kell várni és hinni az eljövendő gyermekáldásban – megragadó tanúságtételt osztott meg arról, hogyan fordult a nehéz várakozás családi boldogságba.

A gyermek maga a megvalósult ima. A várakozás és vágyakozás hosszú napjaiban az ember sokféle állapotot él meg: bizakodik, türelemre inti magát, kétségbe esik. De ha kétségei közt rádöbben, hogy mindig van „azután”, ha valóban lehetségesnek tartja a boldogság elérését, akkor el is érheti azt. Ez az ünnep a jelen és az eljövendő érzékelhető összekapcsolódása – hangzott el a szentbeszédben.

A Biblia sehol sem ír arról, hogy az anyáknak szeretniük kell a gyermekeiket. Mert ez olyan természetes, mint az, hogy süt a Nap. A gyermek még meg sem született, az édesanyja magától értetődően máris szereti. Csak tervezi a jövőt, de a gyermeke iránti szeretete már most jelen van. Hányszor és hányszor gondoljuk: legyen már végre holnap. Vagy: az az idő sosem fog eljönni. Azután egyszer csak a „jövőben” találjuk magunkat, és aminek eljöttét remélni sem mertük, már az emlékeink közé tartozik. Az út, amely ezt a két partot leggyorsabban összeköti maga az Istenbe vetett hit. A hit és szeretet fonalai vezetik a pócsi kegytemplomba a gyermekáldásért imádkozó családokat. És itt, ezen az ünnepen kezdődhet az „azután” – fogalmazott Demkó István.

Hajdúdorogi Egyházmegye/Magyar Kurír