„Ha megvalósulna a nevelés, mindenkinek jobb lenne”

A beszélgetések témáját adó nevelésről kiáltványt fogalmazott meg a CL közössége.

Magyarország szükségállapotban van. Nem politikai vagy gazdasági értelemben – amelyektől a jobboldaltól a baloldalig mindenki az ország fellendülését várja –, hanem mert hiányzik valami, amitől a gazdaság és a politika egyaránt függ.

Ezt a valamit „nevelés”-nek hívják. Mindannyiunkat érint, bármilyen korúak is legyünk, mert a személy – és így a társadalom is – a nevelésen keresztül épül.

Ez nem csupán az oktatás vagy munkába állítás kérdése.

Valami olyan dolog történik ma, ami azelőtt sohasem: felnőttek teljes generációja képtelen nevelni saját gyermekeit.

Éveken keresztül a nyilvánosság előtt – iskolákban és egyetemeken, újságokban és tévéműsorokban – arról prédikáltak, hogy a szabadság a kötelmek és történelem nélküli lét, hogy lehetséges felnőni anélkül, hogy az ember bárkihez vagy bármihez tartozna, úgy, hogy egyszerűen mindig azt teszi, amihez kedve van.

Normálissá vált azt gondolni, hogy minden mindegy, hogy alapvetően semminek nincs értéke, csak a pénznek, a hatalomnak és a társadalmi pozíciónak. Az ember úgy él, mintha nem létezne az igazság, mintha a boldogság iránti vágy – amire az ember szíve teremtve lett – arra lenne kárhoztatva, hogy válasz nélkül maradjon.

Megtagadták a valóságot, az élet biztos voltába vetett reményt, és ezzel azt kockáztatják, hogy felnő gyerekek egy generációja, amely árvának, szülők és tanítók nélkülinek érzi magát, amely arra kényszerül, hogy futóhomokon járjon, hogy megtorpanjon az élet előtt, hogy kiégett és olykor erőszakos legyen, de mindenképpen a divat és a hatalom martalékává váljon.

Az ő életuntságuk azonban a mienkből fakad, bizonytalanságuk egy olyan kultúra szülötte, amely szisztematikusan lerombolta a nevelés feltételeit és helyszíneit: a családot, az iskolát, az Egyházat.
Nevelni szükséges, lehetséges és mindannyiunk felelőssége. Nevelni, vagyis bevezetni a valóságba, annak jelentésébe, gyümölcsöztetve azt az örökségünket, ami kulturális hagyományunkból fakad.

Kellenek tanítók – vannak is –, akik rábízzák ezt a hagyományt a fiatalok szabadságára, akik elkísérik őket az érvekkel alátámasztott bizonyítás útján, akik megtanítják nekik megbecsülni és szeretni önmagukat és a dolgokat. Mert a nevelés mindig kockázattal jár, mindig két ember szabadsága közötti kapcsolat.

Ezt az utat foglalja össze a don Luigi Giussani élettapasztalatából és bölcsességéből született könyv: A nevelés kockázata. Mindenki humán tőkéről és nevelésről beszél, számunkra alapvetőnek tűnik, hogy mi ezt egy konkrét, gyakorlati, lehetséges és élő válaszból kiindulva tegyük.

Nemcsak iskolákhoz vagy tanárokhoz szólunk: mindenkihez intézzük felhívásunkat, aki szívén viseli népünk sorsát.

A jövőnkről van szó.

A Comunione e Liberazione közössége

CL/MK