A haragvó ember – 2007. december 1.

Hazai – 2007. december 1., szombat | 0:07

Szokták mondani, hogy a haragvó emberrel nem szabad vitatkozni. Általában akkor szoktunk dühösek lenni, ha akarunk valamit és nem sikerül. Nem az én akaratom jut érvényre, hanem a másiké.

Ez történhet tudáshiány miatt, ha nem ismerünk valamit kellőképpen, ezért nem sikerül egy dolgot úgy alakítanunk, ahogyan elterveztük. A harag felléphet azért is, mert túlzottan erőltetjük a magunk akaratát. A haragban tehát megmutatkozik az áteredő bűn két következménye: az elhomályosult értelem, és a helytelenül működő akarat.

A szentek nem haragvó emberek, mert a szeretet parancsát komolyan veszik, ezért nem erőltetnek olyasmit, amit nem lehet elérni, másrészt kellő ismeretet szereznek arról, amiben elkötelezik magukat.

Egészen más oldala a haragnak, amikor a Szentírás Isten haragját emlegeti, vagy arról olvasunk, hogy Jézus a kereskedőket kiűzi a templomból. Alapjában véve Isten soha nem dühös, mert Isten nem tehetetlen. Õ mindenható. Mindezen túl, amikor Isten úgymond haragszik, az azért van, mert aggódik értünk, és a megtérésünket akarja. Isten a keresztre feszítéskor sem haragszik az emberiségre, minél rosszabbat teszünk, annál inkább jelét adja, hogy változtatni akar bennünket.

Sánta János