A haragvó ember – 2007. február 20.

Hazai – 2007. február 20., kedd | 0:07

Szokták mondani, hogy azzal, aki haragszik, nem szabad vitatkozni. Általában akkor szoktunk dühösek lenni, ha akarunk valamit és nem sikerül.

Nem az én akaratom jut érvényre, hanem másé. Ez történhet tudáshiány miatt, ha pl. nem ismerünk valamit kellőképpen, ezért nem sikerül úgy alakítanunk, ahogyan elterveztük. A harag felléphet amiatt is, hogy túlzottan erőltetjük a magunk akaratát.

A haragban tehát megmutatkozik az áteredő bűn két következménye: az elhomályosult értelem, és a helytelenül működő akarat. A szentek nem haragvó emberek, mert a szeretet parancsát komolyan veszik, ezért nem erőltetnek olyasmit, amit nem lehet elérni, másrészt kellő ismeretet szereznek arról, amiben elkötelezik magukat.

Egészen más oldala a haragnak, amikor a Szentírás Isten haragját emlegeti, vagy arról olvasunk, hogy Jézus a kereskedőket kiűzi a templomból. Alapjában véve Isten soha nem dühös, mert Isten nem tehetetlen. Õ mindenható. Mindezen túl, amikor Isten úgymond haragszik, az azért van, mert aggódik értünk, és a megtérésünket akarja. Isten a keresztre feszítéskor sem haragszik az emberiségre, minél rosszabbat teszünk, annál inkább jelét adja, hogy változtatni akar bennünket.

Sánta János