Hetesi Zsolt csillagász laudációja Teres Ágostonról

Teres Ágoston munkássága magában hordozza az utolsó polihisztorok bölcsességét és alaposságát. Teológusként és csillagászként egyaránt nagyszerű az az örökség, melyet ránk hagyott. Fő műve, melyet a betlehemi csillagról, annak történelmi, teológiai, biblikus és természettudományos vonatkozásairól írt, mintegy foglalata annak a gondolkodásnak, mely munkásságát jellemzi: az átfogó ívű, az egészre irányuló magyarázat keresése.

Életútja

Teres Ágoston (teljes nevén Terescsényi) Kecskeméten született 1931-ben. Szerető családi légkörben nevelkedett Kecskeméten, édesapja csendőr volt. Belépve a cserkészek közé, 1947-ben együtt vett részt a párizsi Jamboree-n Gyulay Endrével, aki később szeged-csanádi püspök lett. A magyar csapat itt első helyezést ért el. A kecskeméti piaristáknál és a pápai bencéseknél tanult, majd az orvosi egyetemre jelentkezett, de származása miatt nem vették fel. Ezután, megerősödve abban, hogy papi hivatása van, jelentkezett a jezsuita rendbe. Rövid idő múlva, mielőtt képzése véget ért volna, a rendet az állam feloszlatta 1950-ben. A szegedi házat egyetlen éjszaka kellett elhagyniuk. A szerzeteseket a Hortobágyra vitték egy táborba. Miután elengedték, 1951-től egyházmegyés kispap lett. Teológiai tanulmányait Budapesten, a Hittudományi Akadémián folytatta; állami nyomásra nem maradhatott kispap. Ezután a Ganz Villamossági Gyárban kezdett dolgozni. Mindig derűvel emlékezett ezekre az ínséges időkre. Az 1956-os forradalom leverése után 1956 telén szerzetesi elöljáróinak kérésére külföldre távozott. Tanulmányait a burgosi és a frankfurti teológián fejezte be, és licenciátust szerzett teológiából. 1959. július 31-én pappá szentelték Frankfurtban. Spanyolországi tartózkodása idején máltai lázat kapott, melyből csak nagy nehezen gyógyították meg, több évre rá, Németországban. Ennek következtében testsúlya 62 kg-ra csökkent, és később is ennyi maradt; sok nehézséget okozva neki.

Fél évig Koppenhágában működött papként, majd 1965-től a norvégiai magyarok lelkipásztora volt, Oslóban élt. Az oslói magyar fiatalok körében megalakította a „Sík Sándor” cserkészcsapatot. Személyében a külhoni magyarok, és más bevándorlók is odaadó lelkipásztort ismerhettek meg, aki szívén viseli a reá bízottak sorsát.

Az Oslói Egyetemen matematikai, fizikai és csillagászati diplomát szerzett, 1980-ban. Dolgozott a norvég napfizikusokkal, és az egyetem kísérleti fizika tanszékén is. Ugyanakkor középiskolában matematikát és fizikát tanított. Ehhez norvég állampolgárrá kellett válnia, melyhez a norvég nyelv és irodalom magas szintű ismerete társult.

1984-től volt a Specola Vaticana (Vatikáni Csillagvizsgáló) munkatársa, a nagynevű magyar elődök, mint például Fényi Gyula, Tibor Mátyás örökségének méltó folytatója volt. Fő kutatási területét a kronológia, napfizika és a kozmológia filozófiai vonatkozásai képezték. Írt cikket Dionysius Exiguus és az időszámítás kapcsolatáról, és egy nagy ívű munkát a Biblia és a csillagászat kapcsolatáról, kiemelve a betlehemi csillag jelentőségét. Ez mindmáig az egyetlen közérthető mű Jézus életének kronológiájáról, valamint a vallás és tudomány kapcsolatáról keresztény szemmel. Sikerét mutatja, hogy négy kiadást ért meg. Párbeszédre mindig kész volt, nagy szeretettel igyekezett segíteni a szakmai és az emberi nehézségekben egyaránt.

2004-től magyar fizikusokkal és teológusokkal együttműködve megalapította a MANRÉZA SZIMPÓZIUM előadás-sorozatot, mely két évente zajlik; a vallás és a tudomány párbeszédét segíti elő. Magyarországon úttörő kezdeményezésről van szó. A 2004-es konferencia a kozmológia és filozófia kapcsolatát, a 2006-os szimpózium pedig a fejlődéselmélet és földön kívüli élet kérdéseit vizsgálta. A konferenciasorozat idén folytatódik, Teres Ágoston emlékének ajánlva.

Számos ismeretterjesztő előadást tartott országszerte, szívén viselte az ifjúság informálását a tudomány és vallás kapcsolatáról; gyakori vendége volt a papnevelő intézeteknek is. A vallásosság felemelkedését kívánta elősegíteni a rózsafüzérről írt elmélkedés-kötete is.

2007. december 21-én hunyt el Oslóban, hosszú szenvedés után. A szenvedést, melyből jóval több jutott neki, mint másoknak, mindig derűvel viselte. Még Magyarországon, munkaszolgálatosként a vállára dobott cementeszsáktól egész életére szóló gerincbántalmakat szerzett. A Spanyolországban szerzett máltai lázat csak későn diagnosztizálták helyesen, ezért az hosszas fájdalmakkal járt. Később is rendszeresen kórházi kezelésre szorult, egy alkalommal Olaszországban nem kapott megfelelő segítséget, így Oslóba repült, nagy szenvedések között, ott kezelték. 1993-ban az Olasz Kommunista Párt klinikáján több órás csigolyaműtétet hajtottak végre rajta. Utolsó nagy megpróbáltatását a halálát okozó betegség jelentette. Életének ezen szakaszait Krisztus keresztútján való járáshoz hasonlította. Eszünkbe juthat Szent Pál, aki ezt mondta: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." (Kol 1,24)