A katolikusság egyetemességet jelent, sokszínűség, amely egységgé válik, ugyanakkor egység, amely megmarad sokszínűségnek. Pál apostolnak az Egyház egyetemességéről mondott szavaiban már láttuk, hogy ennek az egységnek része a népeknek az a képessége, hogy túllépjenek önmagukon, hogy az egyetlen Istenre emeljék tekintetüket.
Lyoni Szent Ireneusz, a katolikus teológia atyja csodálatos szavakkal írta le a katolikusság és az egység összefüggését:
„Az egész világra, a föld végső határáig kiterjedt Egyház … ezt a prédikációt (...) és ezt a hitet gondosan őrzi, mintha egyetlen család lenne: ugyanazt a hitet, mintha egy lelke és egy szíve volna; és egyhangúlag prédikálja, tanítja és adja tovább ezeket, mintha egyetlen szája volna. S ha különböző nyelvek vannak is a világon, a hagyomány tartalma egy és ugyanaz. A Germániában alapított egyházak ugyanúgy hisznek és adják tovább a hitet, mint Hispániában vagy a keltáknál, keleten vagy Egyiptomban, Líbiában vagy a világ közepén; amint Isten teremtménye, a nap ugyanaz a világon mindenütt, úgy ragyog mindenütt az igaz hithirdetés világossága, és minden embert megvilágít, akik meg akarják ismerni az igazságot.” (Adversus haereses I 10,2).
Az emberek sokfélesége ellenére azáltal vált lehetővé az egység, hogy Isten, az ég és a föld egyetlen Istene megmutatkozott nekünk; az alapvető igazsága életünknek, a válasz a „honnan” és „hová” kérdésére akkor vált láthatóvá, amikor ő megmutatta magát nekünk, s Jézus Krisztusban látnunk engedte arcát, önmagát. Létünk igazsága, életünk és halálunk igazsága, amelyet Isten tett láthatóvá számunkra: ez egyesít minket, ez tesz bennünket testvérekké.
A katolicizmus és az egység összetartozik. Az egység pedig egy tartalmat hordoz: azt a hitet, amelyet az Apostolok Krisztus részéről átadtak nekünk.
Tovább...
