Hívás és küldés – 2008. június 12.

Hazai – 2008. június 12., csütörtök | 0:08

Hívni oda szoktak, ahol már van valaki, küldeni oda, ahol még nincs senki. Hívni egy társaságba szoktak, küldeni az egyedüllétbe. Istennél is így van.

Amikor az Atya küldi a Fiút, isteni szemmel nézve ez a Fiúnak is egyedüllétet jelent, feladva a biztonságot. Értünk, emberekért. Persze, minden pillanatban ott a Szentlélek, aki az Atya és a Fiú kapcsolata.

A küldetéshez fel kell nőni, először szabad élvezni egy darabig a meghívottság örömét, a közösség védelmét, de aztán eljön a felnőtté válás pillanata, amikor, hogy a Lét terjedjen, muszáj lépnünk. Ehhez nem nő fel mindenki. Pontosabban, az lenne a jó, ha mindenki a neki szóló küldetéshez nőne fel. Mert a zavarodottság egyik jele az, hogy vagy túl keveset vállalunk, vagy túl sokat. Ha keveset vállalunk, olyanok leszünk, mint a túlérett gyümölcs, ha túl sokat, akkor semmire se lesz időnk normálisan. Mindkettő rossz.

Küldetésünkkel együtt jár bizonyos egyedüllét. Nem csoda, hiszen Isten a mi feladatunkat nem szánja senki másnak, törvényszerű, hogy ettől szenvedjünk egy kicsit. De ha túltesszük magunkat az első válságon, meg fogjuk ízlelni a Lélek örömét, aki újfajta módon hoz össze embertársainkkal, azokkal, akik már szintén fel merték vállalni a nekik szánt isteni létdarabkát.

Sánta János