A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke (ApCsel 4,32)

Excellenciás és jubiláló Nándor püspök atya, Krisztusban kedves testvérek!

Az Apostolok Cselekedeteiben az első keresztény közösségéről azt olvassuk, „a hívek sokaságának egy volt a szíve, lelke”. Mi is azért jöttünk ma ide, Debrecenbe, hogy szívben és lélekben egyesüljünk az egyházmegye főpásztorával, aki pappá szentelésének 50. évfordulóját üli, és egyesüljünk az imádságban az egyházmegye papjaival, híveivel, hiszen immár 20 éve él ez az egyházmegye, harmadsorban pedig megemlékezzünk arról, hogy püspök atyát 20 évvel ezelőtt szentelték püspökké.

Egy 50 éves jubileum sok gondolatra vezethet el bennünket. Mindenekelőtt azért, mert a civil életben egyre ritkábban fordulnak elő ilyen hosszú időt átölelő jubileumok. Úgy tűnik, „hiánycikk” lett korunkban a hűség. Sokan még annak lehetőségében is kételkednek, hogy lehetséges a hűség. Pedig a szíve mélyén minden ember vágyakozik a szeretetben, hűségben való megmaradásra, ami bizonyítéka annak, hogy az ember legtermészetesebb vágya a szeretetből fakadó hűség. Vagyis lehetséges a hűség.

Az ember hűségének az alapja Isten hűsége. Hiszen aki hűséget fogad, Isten segítségében bízik, tudva azt, hogy emberi erőnk nagyon véges és fogyatékos. De tudja azt is, hogy Istentől megkapja elhatározásához a segítséget, és minden változás ellenére ki fog tudni tartani vállalt kötelességében. Hiszen ha kész Isten szeretetében naponta megújulni, akkor egészen biztosan elnyeri Istentől a hűséghez szükséges segítséget.  Szükségünk van jó példákra, ezért is mondunk hálát Nándor püspök atyának, hogy példát mutat nekünk a hűségre.

„Ahol a püspök, ott van az Egyház” (Antiochiai Szent Ignác)

Mindhárom jubileum az Egyház felé fordítja figyelmünket. Az Egyház ünnepe fejeződik ki a papszentelésben, a püspökszentelésben és az egyházmegye alapításában egyaránt. Antiochiai Szent Ignáctól tudjuk, „ahol a püspök, ott van az Egyház”. Az Egyház ugyanis Krisztus alapította közösség, éppen ezért a püspök Krisztus képviselője a helyi közösségben, az egyházmegye élén. Ezért áll minden egyházmegye élén egy püspök. Egyházunk igyekszik gondoskodni arról, hogy újabb és újabb egyházmegyét alapítson ott, ahol a hívek száma olyan mértékben növekszik, hogy kívánatos egy püspök közeli jelenléte. Ezért – amint a köszöntésben is elhangzott – ezt az egyházmegyét Boldog II. János Pál pápa azután alapította, hogy személyesen látogatást tett itt, Debrecenben. Ismerős ez az apostoli gondoskodás, hiszen ha Szent Pál leveleit olvassuk, lépten-nyomon találkozunk hasonló eseménnyel. Pál apostol közösségeket alapított, ahol Jézus evangéliumát hirdette, és ezek élére vezetőket állított. A személyes gondoskodás elsődleges feltétele a közelség.  A gyakori, rendszeres találkozás teszi lehetővé a hitben és a lelkiekben való növekedést. Itt, ezen a területen úgy tűnt, szükség van egy új egyházmegyére és egy püspökre, aki itt él a hívek közelségében. Püspök atya Izaiás prófétától választott jelmondatot: „Törd meg az éhezőknek kenyeredet!” (Iz 58, 7) Azzal a vággyal érkezett az egyházmegyébe, hogy mindazt, amit Istentől kapott és ezután kapni fog, azt mind a hívek javára akarja fordítani. Azért adhatunk ma hálát, mert ezt sikeresen, jól és az itt élők javára tette. Viszont azt is tudjuk mindnyájan, hogy a hivatás ajándékának nagyságával nem mindig áll szemben az emberi teljesítés. Elégtelenségünk érzése felveti bennünk a kérdést, hogy annak a magasztos hivatásnak, amit a papságban kaptunk, meg tudtunk-e, meg tudunk-e mindenben felelni?  Boldog II. János Pál pápa pappá a szentelésének 50. évfordulójára készült interjúkötetében azt vallja, az ember soha sem mondhatja, hogy teljes mértékben válaszolt az ajándékra. S mert érezzük fogyatékosságainkat, hiányosságainkat, egy-egy ilyen hálaadás alkalmával még buzgóbban kell kérnünk Isten segítségét, hogy ahol az emberi erő elégtelen, az ő ereje mutatkozzék meg mindenki javára.

Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban!

Jézus Krisztus az apostolokra alapította az Egyházat. Éppen ezért az apostolokon keresztül eljutunk Jézus Krisztushoz. Krisztus és az Egyház elválaszthatatlanok tagjainak bűnei, gyengeségei ellenére is. Korunkban sokszor halljuk azt a sajnálatos véleményt: „Jézus igen, Egyház nem”. Egészen biztosan, akik így gondolkodnak, azok az Egyház titkából, Jézus Krisztus szándékából vajmi keveset értettek meg, hiszen Jézus fölvette a mi emberi, gyarló természetünket, és vállalt bennünket bűneinkkel, hiányosságainkkal együtt. Ennek ellenére választott apostolokat, hogy ők folytassák azt a művet, amelyet az Egyház alapításával szándékozott tenni értünk és minden kor emberéért. XVI. Benedek pápa azt mondta, Isten gyermekei családjának ahhoz, hogy egységben és igazságban éljen, szüksége van arra, aki az igazságban védje és a bölcs tekintély józanságával vezesse. Jézus az Egyházban ma is önmagát akarja ajándékozni, és ezt akarja tenni az apostolutódok szolgálata által is, elsődlegesen a Szentírás tanításában és a szentségekben. Jézus gondoskodott arról, hogy ahol az emberi gyengeség és a hiányosság megmutatkozik, ott isteni Lelkének erejével tegye teljessé, tökéletessé azt, amit Isten meg akar valósítani ebben a földi világban. A Szentlélek állandó jelenléte és tevékenysége nélkül egyházunk nagyon gyenge, életképtelen lenne. Éppen ezért figyelmeztet bennünket János apostol is, hogy minden korban figyeljünk a Lélek szavára, mit mond a Lélek az egyházaknak. Ez a kihívás ma is az Egyház és annak minden egyes tagja számára is. Figyeljük, mit mond nekünk a Lélek, hogy ma hogyan tudjuk Jézus Krisztus szándékát az emberek üdvössége érdekében egyre jobban megvalósítani. Boldog II. János Pál pápa a 2000. év kapcsán írta, Európa a csöndes aposztázia idejét éli, ezért még különösebb módon figyelnünk kell arra, mit tehetünk, mit kell tennünk a hit továbbadásáért, a hit ébresztéséért az új evangelizációért.

„Ahol az Egyház, ott az Isten Lelke, és ahol az Isten Lelke, ott az Egyház és minden kegyelem” (Szent Iréneusz)

Kedves testvérek!

Szent Iréneusz szerint: „Ahol az Egyház, ott az Isten Lelke, és ahol az Isten Lelke, ott az Egyház és minden kegyelem.” Vígasztal és erősít bennünket, hogy Isten Szent Lelke az Egyház tagjai számára minden korban biztos vezetést ad, aminek segítségével megtaláljuk a helyes cselekvés módját arra vonatkozólag, hogyan tudjuk Jézus Krisztus szándékát és akaratát megvalósítani ebben a világban.

Egység és közösség

Észre kell vennünk a Szentlélek jelenlétét, tevékenységét Egyházunkban és emberi életünkben. Két biztos jelet kell mindnyájunknak keresni, figyelni és követni. Mindenekelőtt az egység és a közösség jelét, amelyet a Lélek ad az Egyháznak. Jézus azt kérte apostolaitól, hogy az emberek minden körülmények között arról ismerhessék föl bennük a Jézushoz tartozást, hogy szeretettel vannak egymás iránt (vö. Jn 13,34-35). Csak ez lehet az egység ereje mindnyájunk számára. A szeretet ereje az, amely képes az emberi kicsinységeket, az emberi bűnöket is legyőzni. A közösség, amely Jézus Krisztus szándéka szerint az üdvösségre vágyakozók közössége kell, hogy legyen, szintén nem képzelhető el e szeretet nélkül. Harnack azt írta: Isten országa olyan mértékben teljesül, amilyen mértékben az egyes emberekben megvalósul (individualista szemlélet). Kétségtelen, fontos az egyes emberek Isten országába való vágyakozása, Isten országáért való tevékenysége. De egészen biztos, hogy nekünk, hívő embereknek ennél többre kell törekednünk. Jézus Isten népét akarta összegyűjteni és az üdvösség felé vezetni, ezért hívta őket egy közösségbe, az Egyházba.

Bátorság

Egy másik jele a Lélek működésének a bátorság. Sokszor az az érzésünk, talán korunk hitetlenségének, elvallástalanodásának egyik oka az is, hogy kevesen vállalják hitük megvallását, vagyis, hogy vallásosságukról tanúságot tegyenek. Pál apostol arra kérte szeretett tanítványát, hogy „hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4, 2). Mindnyájunknak az a feladata, hogy ahová a gondviselés állított bennünket, ott tegyünk vonakodás nélkül tanúságot Isten iránti szeretetünkről, Egyházhoz való tartozásunkról. Ha él bennünk az Isten iránti szeretet, akkor egészen biztosan egy belső, sürgető erőt fogunk érezni minden körülmények között arra, hogy hitünkről tanúságot tegyünk. Hasonlóan ahhoz, ahogy az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk Péter szavait: „mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4, 20). Ebben kell állnia a mi keresztény tanúságtételünknek. Vagy, ahogy a jubiláns püspök atya 50 évvel ezelőtt választott újmisés jelmondatában idézte Pál apostol szavait: „Krisztus szeretete sürget minket!” (2Kor 5, 14) Ha ismerjük Jézus Krisztust és az ő evangéliumát, és él bennünk az Isten iránti szeretet, akkor az belső, sürgető erőként ösztönöz és segít minket, hogy mindig, minden körülmények között akarjunk tanúságot tenni róla.

Excellenciás jubiláns Nándor püspök atya!

Mit kívánhatunk többet, nagyobbat ezen az ünnepen, mint azt, amit az Apostolok Cselekedeteiben az első keresztény közösségről hallottunk: „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban” (ApCsel 2,42). Azt kívánjuk mindnyájan, hogy ez az egyházmegye, a szeretet közössége, a kenyértörés közössége maradandó legyen! Mert miként akkor is, ma is ez volt és ez marad az Egyház belső ereje, dinamizmusa. Egység és közösség az imádságban és a kenyértörésben.

Azt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy mindezt megtették és rajtuk is volt az Isten áldása. Azt kívánjuk, hogy Püspök atya és az egyházmegye életén mindig mutatkozzon meg az Isten szeretetében való növekedés, amely a kenyértörésben valósul meg és erősödik az oltárnál napról napra.

Isten adjon ehhez erőt és sok kegyelmet! Isten éltesse Püspök atyát, Isten éltesse az egyházmegye papságát és híveit!