Hívom a családokat! – 2006. december (Bíró László püspök levele)

Decemberben küldöm a családokat a kultúrába, a tudomány és a művészet világába. Keressük együtt az értéket, az örömet, az ígéreteset. Európai kultúránk a kereszténységben gyökeredzik, hagyományait ápolva és továbbvíve, világos és egyértelmű értékrendet képviselve tudunk hatni kortársainkra. A keresztény alkotó nem elvonul, és csak keresztény témákkal foglalkozik, hanem keresztény módon alkot és így ér el (még) nem keresztény embereket is.

Elgondolkoztatok-e már azon, mit jelentenek a II. Vatikáni Zsinat tanításában az alábbi mondatok: „A mennyei haza felé zarándokló Krisztus-hívőknek az odafönt valókat kell keresniük és ízlelniük; ez azonban nem csökkenti, hanem inkább növeli feladatuk súlyát, hogy az összes emberrel dolgozzanak együtt az emberibb világ fölépítésén.” (GS 57). „Amikor ugyanis az ember keze munkájával vagy technikai eszközökkel megműveli a földet, hogy teremjen és az egyetemes emberi család méltó lakóhelyévé váljék, vagy amikor tudatosan részt vesz a közéletben, akkor Istennek a történelem hajnalán kinyilvánított szándékát hajtja végre, parancsát a föld meghódítására és a teremtés továbbfejlesztésére, és egyúttal önmagát is kiműveli; ugyanakkor eleget tesz Krisztus nagy parancsának is, hogy testvéreinek szolgálatára szentelje magát.” (GS 36).

A művész és a tudomány embere arra hivatott, hogy szolgálja a jót, a szépet, az igazat és a szentet. II. János Pál pápa így írt a művészekhez 1999-ben: „Nem mindenki hivatott arra, hogy a szó szoros értelmében művész legyen. A Teremtés könyvének kijelentése szerint azonban minden ember megkapta a feladatot, hogy saját életének mestere legyen: életéből mesterművet, műalkotást kell létrehoznia.” (Levél a művészekhez, 2.pont) Van-e csodálatosabb műalkotás, mint egy testben-lélekben egészséges ember, akiben felismerhetők az istenképmás vonásai? És van-e nagyszerűbb feladat, mint ennek a műalkotásnak a létrehozása? A műhely pedig, ahol megalkotható: a család. Nincs más olyan intézmény, szervezet, vagy társulás, ahol jobbak lennének a feltételek az isten-képmás ember kibontakoztatására.

Amikor a családokat a kultúra világába küldöm, nem csak arra szeretném bátorítani őket, hogy alkossanak szépet és jót, hanem arra is, hogy merítsenek a kultúra adományaiból, a család tagjai együtt és külön-külön ismerkedjenek meg a műalkotásokkal, olvassanak szépirodalmat, járjanak színházba, hangversenyekre. Nagyon fontos eközben, hogy meg tudjuk különböztetni az értékeset a silánytól, az építőt a rombolótól. Napjainkban a kultúra is piaci áru lett, tömegével dobják piacra a kulturális termékeket. Ha van rá vevő, a „művészeti gyárak” bármit előállítanak, főleg ha nagy hasznot remélhetnek. Arra számítanak, hogy mi válogatás nélkül megnézünk, elolvasunk, meghallgatunk bármit, amit produkálnak. Az, hogy ez szolgálja-e épülésünket, van-e az alkotásnak erkölcsi tanulsága, azzal nem törődnek. Elszaporodtak a gyenge, igénytelen kivitelű rajzfilmek, amelyek nem fejlesztik gyermekeink szépérzékét. Megjelentek az erkölcsi nihilizmus talaján álló tucatregények, melyek nem ébresztenek vágyat egy nemesebb világ iránt. A filmekben diadalmaskodnak az erősebb öklűek, eluralkodik az erotika. Tudatosan válasszuk ki a „fogyasztásra” érdemes kulturális termékeket, ezzel is járuljunk hozzá az értékes alkotások sikeréhez. Minél többen keresik a jó műveket, annál nagyobb ösztönzést kaphatnak ezek alkotói. Ha a hitvány árú senkinek nem kellene, akkor talán el is tűnne a piacról.

Gyakran hallunk olyan okoskodásokat, hogy a tudomány és a technika semleges, nincs világnézeti vonatkozása. Ez az állítás lényegében igaz, az azonban a tudós világnézetén múlik, hogy az új tudományos eredmények hasznosítása javára válik-e a világnak. Az egyik Nobel-díjas fizikus a mai nyugati társadalmat luxushajón utazó turistákhoz hasonlította. Ez a luxushajó nagyszerű műszaki berendezésekkel és kiváló kényelemmel rendelkezik, csupán egy apró műszer nem működik, az iránytű. Ezért senki nem veszi észre, hogy a hajó már napok óta semerre nem halad, csupán körbejár a tengeren. A kép jól kifejezi, hogy a tudomány, a technika, legyen bármily fejlett, nem tud az életnek irányt adni. A keresztény család örömmel fogadja a tudomány, a technika, a művészet alkotásait, de nem feledkezik meg a lét értelméről és céljáról: Istenről; figyel arra is, hogy a tudományos, művészeti és technikai műveltség mellett ne törpüljön el a hitbéli és erkölcsi tudás, ne halványuljanak el a lelki élet tettei. Hisz ha szem elől tévesztjük a célt, ki tudná megmondani, mi a jó és mi a rossz? Mindenféle tudományos vizsgálódás értelmetlen lenne, ha a mi szűk, materiális világunk szabna neki határokat. Szépen fejezi ezt ki Maxwell, a nagy skót fizikus, amikor így fohászkodik: „Mindenható Isten, ki a magad képére teremtetted az embert, hogy Téged kutasson, és teremtményeiden uralkodjék, taníts bennünket, úgy vizsgálhassuk kezednek műveit, hogy alávessük magunknak a földet és megerősítsük értelmünket a Te szolgálatodon.”

Amikor gyermekeinket otthon, vagy iskolai tanulmányaik révén bevezetjük a világ megismerésébe, ne engedjünk a divatos áramlatnak, amely minden tanulmányt annak hasznossága szerint értékel. Egyrészt a világ csodálatos, érdekes és nagyon szép, ha valamely részét elmulasztjuk megismerni, szegényebbek maradunk. Másrészt nem igaz, hogy a történésznek nem kell ismernie a fizika, vagy a matematika törvényszerűségeit, hogy a kémikusnak felesleges megismernie a római birodalom bukásának okait. A keresztény családban mindenki részese a többi munkálkodásának, egymást ismereteik gyarapításában is segítik. A gondolkodást, a beszédet, a hobbyként művelt szakterülete-ket átjárja műveltségünk, ez pedig a családon belül és kívül egyaránt hat.

A kiegyensúlyozott keresztény család önművelésében, gyermekeinek nevelésében ügyel a helyes arányokra. Igyekszik szinten maradni a tudomány, a technika művelésében, örömmel fogadja be mindennapi életébe ezek vívmányait, de ugyanilyen intenzitással törekszik a szép megismerésére, otthonának szépségére; megőrzi a közös családi imát, annak tudatában munkálkodik, hogy létünk Istentől indul és feléje irányul, vagyis értelmes. Pázmány Péter mondja imájában: „Te vagy én Istenem minden jóknak kútfeje, minden létezőnek eleje és vége.”

Beszéljétek meg a családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Beszéljetek olyan keresztényekről családotokból, vagy ismeretségi körötökből, akiknél harmóniában áll a tudományos, technikai, humán és vallási műveltség! Gyermekeiteket hogyan tudjátok segíteni az ilyen irányú harmonikus kibontakozásukban? Hogyan tudtok időt szakítani különböző kulturális, művészeti programokra, ezzel is erősítve a hiteles értékek megszilárdulását társadalmunkban? Környéketeken ki lenne az az író, költő, vagy alkotó- és előadóművész, akit meghívhatnátok csoportotokba?

Ha még házasság előtt álltok: Az utóbbi időben mit olvastatok, milyen műsorokat néztetek meg a televízióban, érdeklődésetekkel javítottátok, vagy rontottátok a hiteles értékeket közvetítő műsorok nézettségi arányát? Hogyan lehet kontrollálni, ellenőrizni, hogy tudományos-technikai műveltséged, valamint humán, vallási és lelki műveltséged arányosan bontakozik-e? Alakuló párkapcsolatotokban mit tehettek, hogy ezen a síkon is harmonikus egység épülhessen köztetek? Kit hívhatnátok meg egy beszélgetésre, aki segíthetné a tisztánlátásotokat a tudomány és a művészet világában?

Hívom és küldöm a családokat, hogy legyetek az egység munkálói, a harmónia építői a tudomány, a technika, a művészet és a hit világa között.

Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kép: www.eapgroup.com