Hívom a családokat – 2008. november (Bíró László püspök levele)

November: Mindenkinek – egyénnek és családnak egyaránt – szüksége van ételre, italra, lakásra, ruházatra, az élet minősége azonban nem az anyagi javak bőségétől függ. A boldog család egyszerűségre törekszik és figyel arra, hogy a többi családnak is jusson a mindennapi kenyérből. A családok szolidáris közössége hozzájárul az életminőség növekedéséhez.

Beszélgessünk ebben a hónapban a következő szentírási szakaszról: Kiv 16, 2-30 és Zsolt, 34/33, 9-11

Amikor fenti mottónkat leírtuk, nem sejthettük, hogy a gazdasági világválság különös aktualitást ad novemberi levelünknek. Ez a válság súlyosan érinti az átlag magyar családot mindennapjaiban. Mikor gyermekeinknek nem adhatjuk meg azt, amit szükségesnek érzünk, mikor a családi békességet veszélyezteti az anyagiak hiánya, a szép elvek csak idegesítően hathatnak ránk. Mennyi idegesség, veszekedés lopakodik be otthonainkba, amikor küszködünk annak a kevésnek a beosztásáért, ami jut! Mégis beszélnünk kell néhány tisztázó, bátorító, erősítő elvről. Szentatyánk a püspöki szinódus nyitó beszédében a pénzügyi válságot is érintve arról szólt, hogy a napjainkban tapasztalható világpiaci krízis figyelmeztető jel, hogy ne hamis értékekben bízzunk. A nagy bankok összeomlása arra mutat rá, hogy a pénz is eltűnhet, és végül semmivé válhat. A látszólag központi fontosságú gazdasági, politikai és társadalmi kérdések, csupán „másodrendű” valóságok Isten igéjének, magának Istennek örök valósága mellett. Ugyanakkor egy korábbi beszédében (Marizell, 2007. szept. 8) a Szentatya arra is figyelmeztet minket, hogy „az anyagi szegénység önmagában még nem visz Isten közelébe, hiszen a szívet megkeményítheti a gazdagság utáni vágy.” Tudatosítanunk kell azonban, hogy „miként az egész Szentírásból, a szegényekről szóló boldogságból is felismerhetjük, hogy Isten minden esetben különleges módon közel van a szegényekhez ... de ezt a szegénységet Krisztus kedvéért kell megélni, és engedni kell, hogy szabaddá tegyen a felebarát szolgálatára.” A Szentatya friss tanításaiból három igazság hangsúlyos: a) ami a létben állandó, az az Isten, b) az anyagiak szűkössége megerősítheti bennünk a szolidaritás lelkületét, és c) mindennapi szükségleteinkben ne feledkezzünk meg Isten velünk létéről.

Engedjük, hogy a ránk nehezedő gondok segítsenek bennünket abban, hogy figyelmünk még inkább Istenre és a felebarátra irányuljon, hogy családjaink, közösségeink csoportjaink életében még inkább középpontba kerüljön a szeretet parancsa.

Hogyan segíthetünk egymásnak, hogy ezek az igaz elvek a hétköznapi gyakorlatban érvényesüljenek?

Õrizzük meg családjaink rendjét, békéjét, ne engedjük, hogy az anyagiak szűkösebbre fordulása felforgassa azt! Pál apostol elvét nagyon szem előtt kell tartanunk: „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni” (Fil. 4,12). Mellé tehetjük a magyar közmondást is: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” Hála Istennek a többségünknek még nincsenek napi kenyérgondjai. Érdemes megfontolni, annak a pénzügyi szakembernek a szavát, aki kollégáját így vezette be a helyes pénzgazdálkodásba: a pénz olyan, mint az energia: nem a semmiből keletkezik, és nem tűnhet el a semmibe. Forrása van, és ha valahova elfolyik, nem veszhet el, csak átalakul más értékké. Ne költs el olyan pénzt, aminek nincsen forrása, és tartsd szemmel, hogy ami a forrásból fakad, hova folyik el! Valójában az élet minőségét nem az határozza meg, hogy milyen bőven áradó a forrás, hanem hogy mennyire van kultúránk a folyam irányítására, és mennyire tudjuk egymásra figyelve szabályozni ezt a folyamot.

Elevenítsetek fel eseteket, amikor a meglévő kevésből még arra is jutott, amire nem is gondoltatok!
Novemberi szentírási szakaszunk a választott nép boldog állapotáról szól, végre kiszabadultak az egyiptomi fogságból, szabadságuk valóságos, nincs már külső elnyomó erő fölöttük. Mégis rabokká teszi őket Isten iránti bizalmatlanságuk. Látásuk olyannyira elhomályosul, hogy visszakívánják a fizikai és szellemi rabságot: „Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába: hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?” (Kiv 16, 3) Mózes világosan látja: sem az éhes szabad ember, sem a jóllakott rab nem lehet sorsával elégedett. Az Úrhoz fohászkodik, és az Úr válaszol: „Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” (Kiv 16,12). A nehéz helyzetben gondoljunk Szentatyánk szavára: „Isten minden esetben különleges módon közel van a szegényekhez ... de ezt a szegénységet Krisztus kedvéért kell megélni, és engedni kell, hogy szabaddá tegyen a felebarát szolgálatára.”

Mikor tapasztaltátok meg Isten közelségét nehéz helyzetekben?

Figyeljünk még Szentírási szakaszunk néhány el nem hanyagolható mozzanatára:
– Azok, akik kapzsiságból, vagy akár csak bizalmatlanságból több mannát szedtek, mint napi szükségletük, pórul jártak, mert az másnapra megromlott és ehetetlenné vált. A kapzsiság és a bizalmatlanság a lélek baja, amely akadályoz bennünket abban, hogy igazán a jelenben éljünk, hogy örüljünk a mai mannának és fürjnek.
– Azt is érdemes megfontolnunk, hogy a szeretet, az egymáshoz való odafordulás nem pó-tolható étellel és itallal, játékkal és ruhákkal. Sokszor családjainkban észre sem vesszük, hogy nem az anyagi javak hiányától, hanem az egymás iránti szeretet és odafordulás hiányától szenvedünk.
– „A hatodik napon azonban kétszerannyi eleséget szedtek össze, … »Ezt mondta az Úr: Holnap az Úrnak szentelt szombati nyugalom van«”. Hányszor vesszük semmibe a vasárnapot abban a reményben, hogy így anyagi gyarapodásunk nagyobb lesz! Ezzel nem csak önmagunkat fosztjuk meg a szükséges pihenéstől, hanem családunktól is megvonjuk önmagunkat, és elősegítjük családunk szétesését is. Megsínyli ezt az egyén és a család egyaránt, tehát a társadalom is kárát látja.
– A mohó mannagyűjtés mögött nem csak az Isten, hanem az embertárs iránti bizalmatlanság, is ott rejlik: Senkiben nem bízhatok, csak a magam erejében, munkájában, ügyeskedésében. Most amikor az élet elnehezedhet, fontos, hogy a rokonság, közösségek még inkább egymásra figyeljenek. Legyen bennünk készség segítő jobbot nyújtani egymásnak. Napjainkban fontos: újuljunk meg a szolidaritás lelkületében.
Milyen indíttatást ad nektek bibliai elbeszélésünk.

Adjatok mindennap hálát a mindennapi kenyérért!

Hívom a családokat, az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírásolvasó pontszerző játékára. A novemberi kérdés:

Ki volt az az asszony, aki először apostolkodott?
A kérdésre adott válasz 20 pontot ér, ha tartalmazza a helyes neveket és a pontos szentírási helyeket. Részleges válasz, pl. két névből csak az egyik – felezi a pontszámot, a szentírási helyek hiánya öt pont levonását vonja maga után. A válaszokat a Bibliatársulat értékeli, és az esztendő végén a legmagasabb pontszámot elérő válaszadó egy Veretes Bibliát (nagyméretű, díszes, aranyozott verettel), a második helyezett egy Családi Bibliát (nagyméretű, díszes), a harmadik helyezett pedig egy Konkordanciát kap. A válaszokat „Szentírás Éve" jeligével az Új Ember kiadó címére küldjék: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 1. vagy e-mailben a biblia[kukac]ujember.hu címre. Beadási határidő: november 26.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Magyar Kurír