Hogyan gyónjunk? – 2009. november 23.

Persze, ez így igencsak sarkos, mert mindenkinek kell gyónnia, de elgondolkodtató tény, hogy hazánkban a katolikusoknak kb. 10 százaléka jár rendszeresen templomba, és közülük se mindenki igényli a bűnbánat szentségét. Magyarázni mindent lehet, de mindennek az ellenkezőjét is, így jobb, ha magunkba nézünk, mint a tékozló fiú, és ne várjunk addig, hogy a moslék mellől kelljen felállnunk. Isten képe nem tűnik el senkiből, csak a világ számtalan hatása mélyre döngöli.

Ha papként egy idegennel találkozom, már többször megtapasztaltam, hogy két dolog ugrik be nekik: a papi nőtlenség kérdése, a másik viszont az, amely nagy jel: „Nekem annyi bűnöm van, hogy több pap se lenne elég, hogy feloldozzon!” Ez a megszólalás már előszobája annak, amit a tékozló Fiúnál úgy írnak le, hogy magába szállt. Persze, lehet, hogy csak utána száll magába, ha már elment onnan a pap, és az is lehet, hogy nem jut tovább: Leszáll, aztán ott marad. Napokig, évekig, ki tudja, meddig.

A gyónáshoz az is kell, hogy ne maradjunk leszállva, hanem keljünk fel és menjünk a kegyelem forrásához Jézushoz, akit a gyóntató pap képvisel.

Sánta János