Hogyan készíti fel a fiatalokat a hit évére Nagymaros?

Korábban úgy terveztük, hogy a 2012 tavaszától 2013 őszéig tartó időszakban az evangelizáció témáját helyezzük a találkozók középpontjába. Az elmúlt alkalommal önmagunk evangelizációjával foglalkoztunk, az idei őszi eseményen szűkebb körünkével, tavasszal pedig a tágabb evangelizációról lesz szó.

Októberben megkezdődik a hit éve. A magyar egyházi vezetés nagyon fontosnak tartja, hogy mind többen bekapcsolódjanak e kezdeményezésbe. Így felénk is az a kérés érkezett, hogy már a mostani találkozón foglalkozzunk a hit témájával. Ha belegondolunk, az eredetileg tervezett és az így szorgalmazott kérdéskör nagyban összefügg: az tud evangelizálni, aki maga is hisz, az evangelizáció pedig nem más, mint a szerető Istenbe vetett hit örömének terjesztése.

Már a reggeli imádság is a hit éve témája köré épül. Nem akarom részleteiben elárulni, pontosan mivel készülünk, de egy olyan paraliturgikus imádságra szeretnénk meghívni a fiatalokat, amelyben tudatosodik számukra, hogy mekkora ajándék és mekkora felelősség a hit kegyelme. Szeretnénk, ha ez a közös imádság megerősítené a kétkedőket, segítene a hit melletti döntésben, ugyanakkor tudatosítaná a résztvevőkben azt is, hogy a hívő egyben mindig Istentől küldött ember.

E kettős téma Székely János püspök főelőadásban is megjelenik majd. A fakultációk egy része szintén szorosan a hit és a küldetés témájához kapcsolódik. A szentségimádás, a szentmise  és a nap során elhangzó énekek reményeink szerint szintén segítik ezen elmélyülést.

Sokszor, sokakban felmerül a kérdés: tehet-e valamit az ember a hitéért? Mennyiben múlik az emberen; nem egyfajta külső adottság csupán? Amikor olyan tisztességes emberekkel találkozunk, akik nem hívők, talán kicsit elszégyelljük magunkat: vajon én miért kaptam meg a hit ajándékát és ők miért nem? Rádöbbenünk, hogy mekkora titok a hit. Ugyanakkor az egyházi tanítás mindig is vallotta, hogy az ember felelős is a hitéért.

Mi tehetek én a hitemért? Az egyik, hogy legyek nyitott. Az Úr sokszor azokban az élethelyzetekben tud megszólítani, amikor valamiért érzékenyebb, netán nyitottabb vagyok rá. Egy örömteli eseménynél vagy pont egy nagy traumánál. Ezeket a fordulópontokat komolyan kell venni. Fontos hogy becsüljem meg Isten jeleit az életemben; a nagyokat és a kicsiket egyaránt. Ezekben az Ő létezését tapasztalhatom meg. Amikor hálát adok ezekért, egyben emlékezem is rájuk. Tudatosítom, mennyire szeret engem Isten. És ez a tudatosítás, hála és emlékezés ismét erősítheti a hitemet.

Imádkozzam a hit kegyelméért. Lehetek kétkedő időszakban. De ne hagyjam el az imát! Ne lépjek ki ebből a kapcsolatból! Milyen megdöbbentően szép fohász az, amit az evangéliumban találunk: „Hiszek, Uram; segíts hitetlenségemben!”

Tegyem meg a hit cselekedeteit. Nem jó módszer csak várni, hogy majd egyszer elér engem a hit kegyelme. Ne várjam ölbe tett kézzel, hogy Isten bizonyítsa magát, mielőtt hinni kezdenék. Ha a hit cselekedeteit teszem – például imádkozom, felkészülök egy szentmisére, törekszem mások megbecsülésére, a megbocsátásra stb –  ez erősítheti hitemet.

Végül fontos, hogy tetteim, életvitelem, kapcsolatrendszerem, rendszeres olvasmányaim stb. ne hassanak a hitem ellen. Nem arról van szó, hogy ne legyek párbeszédképes más emberekkel, eszmékkel; de e téren komolyan kell venni – főleg az életvitel szintjén –, hogy az ember könnyen megkísértetik hitében. Ezzel szemben a hívő közeg, a közösség nagyon megerősítő lehet.

Imádságaival, témáival és találkozásaival nagymarosi találkozó igen jó alkalom lehet erre – emeli ki írásában Dobszay Márton Benedek.

OLI/Magyar Kurír