Hogyan lett szent a Szent Korona? – előadás Veszprémben

A történész kiemelte: Európában egyedülálló történelmi és egyháztörténeti-egyházművészeti értéket képvisel az a magyar koronázási együttes (korona, jogar, országalma, kard, palást, koronázási kereszt), amelyet évszázadokon át összetartozóként őrzött népünk a történelem viszontagságai közepette.

A koronázás 1001-ben minden bizonnyal valamelyik egyházi ünnepen – pünkösdkor vagy Nagyboldogasszony ünnepén – történhetett, valószínűleg Esztergomban. Szent István akkor már három éve az ország tényleges ura volt. A koronázásnak külpolitikailag volt igen nagy jelentősége, mivel felhatalmazást adott a független magyar egyházszervezet megalakításához. A középkorban azt az országot tekintették ugyanis függetlennek, amelynek független egyházszervezete volt; azaz érseke, érseki tartománya, és azon belül püspökségei - mutatott rá az előadó.

A koronázás egyházi szertartás volt. Előtte az uralkodó három napig böjtölt. A szertartás kezdetén István liturgikus ruhát öltött magára (fehér albát, cingulust, stólát és köpenyt), majd az érsek és püspökök átadták neki a fejedelmi jelvényeket, a jogart, az országalmát, a kardot, s a trónhoz vezették. A szertartás középpontja a felkenés volt. Ez volt az az aktus, amit kizárólag a pápa engedélyezhetett, mégpedig oklevéllel (valószínűleg ez tartalmazhatta az esztergomi érsekség megalapításához való jogot is). Tehát az Árpád-kor elején még a koronának magának nem volt különösebb jelentősége a felszentelés szempontjából, csak a felkenésnek.

Tóth Endre rámutatott: a történészek véleménye megoszlik a Hartvik-legenda szerinti hagyomány valóságalapjáról (mely szerint Asztrik a pápától koronát kért Istvánnak). Főként azzal kapcsolatban alakultak ki eltérő vélemények, hogy a korona mai formájában került-e első királyunk fejére, illetve hogy miért nevezték a XIII. századtól szentnek a koronát.

Ma a kutatók többsége úgy tartja, hogy a korona két részből áll, alsó része 1072-73-ban kerülhetett Magyarországra; bizánci eredetű, tehát nem Szent István-kori. Női korona volt, feltehetően I. Géza bizánci származású felesége kapta. A mai korona felső részén lévő keresztpánt viszont – amelyen apostolok képe látható – az 1050-es években készülhetett, görög műveltségű itáliai ötvösmester keze munkájaként, s ez minden bizonnyal Szent Istvánhoz köthető. Feltételezhető tehát, hogy amikor a koronázási jelvényeket először összeállították, az említett bizánci koronát azzal tették szentté, hogy összekötő pántként beleépítették a Szent István-i korona részeit. Ezért nevezték IV. Béla uralkodásától fogva szentnek a koronát.

Tóth Endre a többi koronázási jelvényről is szót ejtett. A koronázási palást eredetileg kazula (zárt miseruha) volt, s 1031-ben, István és Gizella trónra lépésének 30. évfordulóján ajándékozhatta a királyi pár hálaadásként a székesfehérvári Nagyboldogasszony-templomnak. A jogaron nincs felirat. Ilyen gömbös végű királyi uralkodási szimbólum először a XI. század első felében fordul elő István sógorának, Henriknek pecsétjében, ezért valószínű, hogy az ő adománya volt, s így biztosan Szent István személyéhez köthető. Az országalma a világmindenséget és a hatalmat szimbolizáló jelkép a római kortól kezdve. Bár évszázadok óta a királyi jelvények között szerepelt, legtöbbször helyettesítették valamivel (például lándzsával). A jelenlegi országalmán egy kicsi Anjou-címer látható, ami utal arra, hogy ezt is később társították a koronázási jelvényekhez. Végül szólt az előadó a kardról, amely mérete miatt nem fért be a jelvényeket tároló ládába, ezért a leginkább ki volt téve az elveszésnek. István eredeti kardja valószínűleg a prágai székesegyházban van, a jelenlegi jelvényegyüttesben egy XIV-XV. század végi kard helyettesíti.

Toldi Éva/Magyar Kurír