Hogyan újulhat meg az egyház a botrányok okozta válság után? – ötödik rész

Sorozatunk utolsó részében az egyházi botrányok által érintettek legnépesebb csoportjával foglalkozunk: a katolikusok tömegeivel, akik sem okozói, sem elszenvedői, sem tanúi nem voltak e tetteknek, de akiknek hitét megrendítették a történtek. A szent, akinek élete talán a legjobban példázza, merre érdemes lépni ebben a helyzetben, Szalézi Szent Ferenc (1567-1622), a kelet-franciaországi Chablais tartomány reformáció utáni nagy apostola.    

Amikor Szent Ferencet 1593-ban pappá szentelték, a Genfi Egyházmegye romjaiban hevert. Évtizedeken át egyik egyházi botrány követte a másikat; nem csoda, hogy a reformáció igen gyorsan terjedt. Az egyháziak képmutatásán felháborodott hívek szembefordultak a katolikus hittel, és a kereszténység más, erkölcsösnek ígérkező formáját választották. Sok helyen elűzték a papokat. A genfi püspöknek is menekülnie kellett a városból; a franciaországi Annecyban kapott menedéket. Egyes források szerint a hatalmas kiterjedésű területen mindössze húsz katolikus maradt.

Kilenc hónappal Ferenc szentelése után a püspök olyan papokat keresett, akik vállalkoznának a vidék újraevangelizálására. Az embert próbáló feladatra egyedül Ferenc jelentkezett. 27 évesen, gyalogszerrel indult a hatalmas terület visszahódítására. Vállalkozása annyira veszélyes volt, hogy éjjelenként biztonsága érdekében laktanyában kellett aludnia. Életét kétszer is orgyilkosok fenyegették. Egyszer, amikor farkasok támadtak rá, egy fán fagyoskodva töltötte az éjszakát. De kitartott: mivel a prédikálás ilyen veszélyesnek bizonyult, szórólapokon terjesztette a katolikus tanítást, tapintatosan rámutatott a kálvini tanok tévedéseire, és válaszolt a vitás kérdésekre.  

Azoknak, akik még mindig haragudtak a papokra a botrányok miatt, nyíltan megmondta, hogy amit ezek a papok tettek, az lelki gyilkosság. De ugyanilyen határozottan figyelmeztette is őket, hogy ők maguk még rosszabbat: lelki öngyilkosságot követnek el, ha annyira a  botrányokra figyelnek, hogy ezért elszakadnak a szentségekben és az egyházban élő Krisztustól. Botrányok mindig lesznek, idézte Jézus szavait, mert mindig lesznek, akik nagy bűnöket követnek el. Õk megérdemlik, hogy malomkövet kössenek a nyakukba, s a tengerbe vessék őket. Szent Ferenc azonban hozzátette: Ha engedjük, hogy a botrányok lerombolják a hitünket, akkor saját nyakunkba kötünk malomkövet, és saját magunkat vetjük a nyomorúság tengerébe Péter hajójából, amelyet Krisztus kormányoz. Ez a lelki öngyilkosság pedig a legsúlyosabb bűn, amit önmagunk ellen elkövethetünk.

Szent Ferenc világos szavainak, tanításának hatására tömegesen kezdtek visszatérni az egyháztól elszakadt katolikusok, akiket nagy irgalommal és örömmel fogadott. Chablais apostola öt év alatt szinte az egész tartományt újraevangelizálta. Szavai, tettei, szent élete példaként állnak előttünk, hiszen a botrányok miatt napjainkban is sokan távolodtak el a hittől. Korunk apostolainak nem kell orgyilkosoktól tartaniuk vagy laktanyában aludniuk – de ma éppolyan nagy szükség van rájuk, mint 416 évvel ezelőtt Szalézi Szent Ferencre, hogy megakadályozzák sokak lelki öngyilkosságát.

Összefoglalónk P. Roger J. Landrynak a catholicpreaching.com internetes oldalon megjelent írása alapján készült.

Magyar Kurír