Homíliavázlat Urunk megjelenése (Vízkereszt) ünnepére

Gondolatok az olvasmányhoz (Iz 60,1–6)

A próféta mint személyt szólítja meg a várost, Jeruzsálemet. Ez nem a próféta sajátos nyelvhasználata, hanem az izraeliták szeretetének jele fővárosuk iránt, melyben egyetlen templomuk is áll, amikor éppen az ellenség épségben hagyja. A zsoltárokban rajongó szeretet nyilatkozik meg. „Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé!” (Zsolt 137,6) Amikor Izaiás próféciájának ma olvasott részlete elhangzik, Jeruzsálem városa romokban hever. Ezért mondja, mint Jézus később egy bénának, hogy „kelj föl, és járj!” Akkor fölkelt, azaz újjáépült Jeruzsálem. Jézus még úgy találja a várost, hogy az Úr dicsősége ragyog fölötte, Izaiás szavait kölcsönözve. Jézus tanítványai is csodálattal és büszkén mutogatták a templom hatalmas építőköveit, amikor megdöbbenve hallják mesterük megjegyzését: „Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.” Ahogy Iziás próféciája beteljesedett, úgy Jézusé is. A város ugyan újra felépült, miután a rómaiak lerombolták Kr. után 70-ben, ill. a Bar Kohba vezette lázadás alkalmával, 132-ben, a templom azonban máig sem épült fel.

Gondolatok a szentleckéhez (Ef 3,2–3a. 5–6)

Pál apostol is templomról szól az efezusiakhoz címzett levelében, de ez a templom már nem kövekből épült. „Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává. (Ef 2,21-22)

Az apostol ránk gondol, amikor ennek az új templomnak építőköveit szemléli. Mi vagyunk az építőkövek. De nemcsak együtt képezünk templomot, hanem egyenként is. Nemcsak a korintusi hívekhez, hanem hozzánk is intézi a kérdést:„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! (1Kor 6,20) Újévi üdvözletnek és feladatnak is tekinthetjük Pál apostol ezen szavait: „Dicsőítsétek meg Istent testetekben!”

Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 2,1–12)

Kik voltak a napkeleti bölcsek?

Ha mint történelmi személyeknek próbálnánk vizsgálni kilétüket és szerepüket, csak találgatni tudnánk, ahogy tették ezt eddig is a Szentírás avatott magyarázói. Biztosat nem tudunk, de talán nem is fontos a személyük, később sem esik róluk szó, egyik evangéliumban sem. Történetük csak Máténál található meg. Máté nagyon szembetűnően hivatkozik mindig prófétai jövendölésekre, melyek Jézus életében beteljesedtek. Ez a történet is mintha azért került volna ide, mivel négy prófétai jövendölést is igazol. A zsidók a próféták jövendöléseiben szereplő messiást várták. A messiásra vonatkozó tudatukat a prófétai jövendölések meghatározták. A görögök, rómaiak és más nem zsidó kultúrán nevelkedett emberek számára lényegtelen volt, hogy Jézus-e a próféták által megjövendölt messiás. Számunkra sem lényeges ez a körülmény.

A bölcsek történetének más jelentősége is van.

A messiás nemcsak a zsidókhoz jön, hanem küldetése a zsidók szemében pogány népeknek is szól. Valóban, a halálból feltámadt Krisztus így küldi apostolait: „Menjetek el az egész világra! Hirdessétek minden népnek…” A bölcsek által vitt ajándéknak is lehet valami jelképes jelentése. Talán ezzel a jelentéssel függ össze, hogy a hagyomány királynak is nevezi az evangéliumban szereplő bölcseket. Távol-Kelet (Mezopotámia vagy Perzsia) királyai nemcsak hódolnak, hanem mintegy adóznak is a messiás királynak.

Ezeken kívül van még egy misztikus értelme is a bölcsek történetének, és számunkra, úgy tűnik, ez az értelem a fontos, ebben van az evangélium és ebben van az őskép vagy örök igazság. Ez az őskép vagy örök igazság természeténél fogva nemcsak az evangéliumban nyert megfogalmazást, hanem más kultúrákban is. A görög kultúrában Odüsszeusz legendás történetében találunk rá arra a bizonyos ősképre. Odüsszeusznak rendkívül viszontagságos, de tapasztalatokban és élményekben gazdag hosszú úton kell eljutnia Ithakába. „Ithaka pedig nem más, mint az út Ithakába.” A bibliai ősatyák és utódaik, a választott nép számára ez az Ithaka a megígért, „tejjel-mézzel folyó Kánaán”, az „Ígéret Földje”. Ábrahám is parancsot kap Istentől, hogy hagyja el atyái földjét, és vándoroljon arra a földre, melyet majd Isten mutat neki. A földrajzi Kánaán sohasem volt igazán Ábrahámé és leszármazottaié. A bolygó zsidó legendája is ugyanerről az ősképről, örök igazságról szól.

Krisztusra vonatkoztatva ezt az ősképet, ezt az örök igazságot, a következőket mondhatjuk: A Messiást kereső bölcsek jelet kapnak. A jel azt kívánja tőlük, hogy hagyják el hazájukat, királyságukat, induljanak el egy nagyon hosszú, veszélyekkel teli útra, és vigyék el legdrágább, féltve őrzött kincseiket a királyok királyának. De kit találnak, amikor megérkeznek? Egy nagyon szegényes körülmények között élő szegény kicsi gyermeket. Mégsem csalódottak, célba értek, megtalálták, akit kerestek. Az utazásra, a kockázatok vállalására nekik volt szükségük. Számukra Ithaka volt a kisded, és a kisded nem volt más, mint eljutni a kisdedhez. Nincs semmi szenzáció a történetben. Nem úgy érkeznek meg, és nem azt tapasztalják, amit a bibliai Sába királynője, aki a híres Salamont kereste fel, és elámult, amit Salamonnál látott, tapasztalt. A bölcsek útja, minden istenkereső ember útja. Jelet kap az istenkereső ember, el kell indulnia, le kell mondania a biztonságról, a kényelemről, ajándékként el kell vinnie legdrágább, féltve őrzött kincseit, és a megérkezés öröme nem más, mint maga a megtett út tapasztalata, az a nyereség, amit útközben akarva-akaratlan megszerzett. Az istenkereső ember rátalál Istenre, ha a jelet követve elindul a maga útján. Istenre talál, és bár testi szemei csak embert látnak, mégis tudja, mint a bibliai bölcsek, hogy a királyok királya előtt hódol. Ezt a tapasztalatot, ezt az élményt csak olyan ősképek formájában lehet megfogalmazni, mint a bibliai bölcsek története. Történetük a miénk is, ha Istent keressük.

Buzgán József