Homoszexuális cserkészvezetők Amerikában?

Kitekintő – 2013. február 5., kedd | 14:58

Egy homoszexuális aktivista csoport azt követeli: az országos cserkészszövetség eddigi szigorú előírásán változtatva tegye lehetővé, hogy ezentúl homoszexuális személyek is lehessenek cserkészvezetők.

Az Emberi Jogi Kampány elnevezésű homoszexuális aktivista szervezet bejelentette: a diszkriminatív cserkészcsapatokat támogató cégek hátrányos elbírálásban fognak részesülni a munkaadók melegjogi szempontú éves értékelésekor. A kampány hatására két nagy cég, a UPS és a Merck felfüggesztette a cserkészet évi százezer dolláros nagyságrendű támogatását.

A nyomásra az amerikai cserkészszövetség szóvivője bejelentette: hamarosan döntést hoznak arról, engedélyezik-e, hogy ezentúl az egyes csapatok szponzorai döntsenek a kérdésben – tudósít az AP hírügynökség.

Barack Obama elnök biztatta a cserkészeket, engedélyezzék, hogy homoszexuális személyek is lehessenek cserkészvezetők. Mary Ann Walsh nővér, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának szóvivője viszont azt mondta: „a püspökök remélik, hogy a cserkészek továbbra is a zsidó-keresztény hagyomány alapján fognak működni, mely alapokon szervezetük létrejött és mindeddig jól szolgálta az ifjúságot” – írja a Catholic Culture

Magyar Kurír

(mk)