…Hortobágyi T. Cirill OSB perjelt a Pannonhalmi Főapátság vállalkozásairól

– A bencés apátság nemcsak spirituális-szellemi javaival gazdálkodik, hanem múzeumi belépőkből és az apátság területén termelt javaiból származó bevételeit tekintve is személetes példája a regula „Ora et labora” kitételének. A középkori szerzetesi gazdálkodás egyrészt önellátó volt, másrészt a legutóbbi évszázadtól kezdve eladásra szánt árutermeléssel és idegenforgalmi bevételeivel anyagilag is hozzájárult a rend küldetésének megvalósíthatóságához. Napjainkban mintha visszatértek volna ehhez, vállalkozások indultak el Pannonhalmáról. Miért volt erre szükség?
– A középkorban a kolostorok egy jelentősebb vagyonnal kezdték meg működésüket az alapítók nagyvonalúságából. Ezek leginkább földbirtokok voltak, melyek bevétele biztosította a közösség életkörülményeit, másfelől pedig a kulturális-karitatív tevékenységet. Ma más viszonyok között élünk. Magyarországon az 1989-es fordulat után három évvel megjelent az egyházak tulajdonhoz juttatásáról szóló törvény, mely elsősorban szociális, kulturális és szakrális célra épületeket ad vissza az egyházaknak régi tulajdonukból. Most az egyházaknak lehetőségük van rá, hogy ezzel gazdálkodjanak. Az épületeket rendeltetésüknek megfelelően kell használni, s az ott végezhető tevékenységek nem a profitorientált ágazatokhoz tartoznak. Ilyenek például az óvodák, iskolák, szociális intézmények, melyek a normatívákra és kiegészítő támogatásra jogosultak. Magyarországon az összes történelmi egyház így tartja fenn intézményeit. Ugyanakkor mindenki megpróbálja a helyi lehetőségeket kihasználni, hogy saját forráshoz jusson. Az adottságok különbözőek. A műemlékek, történelmi emlékhelyek mindig rendelkeznek turisztikai vonzerővel, és ez bevételt eredményezhet.

– Az „Ora et labora” elvébe hogyan illleszkedik az anyagi haszonszerzés akár szerzetesi, akár egyházmegyei kezelésű vállalkozás esetében?
– Mindenféleképpen belefér. Egyrészt az a kérdés, hogy milyen eszközökkel érhető el, másrészt pedig, hogy milyen célra használják fel a bevételt. Ha a kulturális, karitatív, szociális célú intézmények fenntartására fordítják, akkor az erkölcsi szempontból jó és támogatandó.

– Európában egyre inkább terjed egy világias nézet, mely szerint az egyházaknak önmagukat kellene eltartaniuk, illetve a hívek adományaiból kell működniük, az állam szerepvállalása nélkül. Ugyanakkor az egyházakról igyekeznek leválasztani a közfunkciókat, mint például az oktatás.
– Árnyaltan kell nézni a kérdést! Először is a második világháború előtt, azaz az államosítást megelőzően, a történelmi egyházak Magyarországon olyan helyzetben voltak, hogy vagyonuk hozamából és a hívek támogatásából fenn tudták tartani intézményeiket. Ma ez nem így van, az egyházaknak nincs működő tőkéjük. Továbbá az egészségügy és az oktatásügy is egészen másképp szerveződik napjainkban. Mára mindez alapvetően állami feladattá vált, amelyet törvények szabályoznak. Ugyanakkor ma is jelentős nemzeti örökség, nemzeti kincs van az egyházak kezében  – elég ha csak a műemlékekre gondolunk  –, amelyekről nem mondhatjuk, hogy csupán hitéleti célt szolgálnak. 

– Ez felidézi azt a közismert helyzetet, amikor egy műemléknek több gazdája is volna, de illetékességi vita alakul ki: ki adjon támogatást. A műemléktemplomok gazdája az Egyház, de mellette a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is és a Műemlékvédelmi Hivatal felelős értük. Hogyan sikerül koordinálni a hatásköröket és az anyagi támogatás elosztását?
– Háromszereplős történet ez. Az Egyháznak mint tulajdonosnak egyértelmű a feladata. A műemléki hatóság hatósági szerepet tölt be, nélkülözhetetlen a műemlékvédelemben. Az állam a kiemelt jelentőségű műemlékek, értékek őrzője kell, hogy legyen. Amikor például egy kulturális érték felkerül a világörökségi helyek listájára, akkor a kormány határozatával kötelezettséget vállal arra, hogy megfelelő állapotban tartja a világ figyelmére méltó objektumot. Ettől kezdve már nem csak az adott épület tulajdonosának feladata az állagmegóvás, a fejlesztés.

Matykó Károly/Magyar Kurír