Húsvét 2. vasárnap, április 27.

„Békesség nektek!”

Háromszor is elhangzik Jézus ajkáról a mai evangéliumban e köszöntés. A Feltámadott, művének teljes tartalmát belesűríti ebbe a két szóba. Hiszen az a béke, melyet ő hozott és most is ajándékoz, illetve rábíz a vele találkozó apostolokra, nem más, mint az üdvösség örömének és valóságának ajándéka. Az Isten Fia pedig azért vállalta a megtestesülést, a nyilvános működést, a szenvedést és a kereszthalált, hogy az üdvösség művét tökéletessé tegye számunkra. A béke Isten ajándékozó szeretetének kiáradása, mely, ahogyan azt az Anyaszentegyház tanítja, nem a fegyverek hallgatása, vagy a háború rémének elkerülése, nem a negatív tapasztalás hiánya, hanem gazdagodás Istenben, az ő szeretetében, mérhetetlenül pozitív töltekezés, beleöltözködés Krisztusba, vagyis egy teljesen új élet.
A valódi békesség, vagy még helyesebben az evangéliumi békesség lényegi vonatkozásai a következők: Látni az Úr sebhelyeit, melyek gyógyulást szereztek számunkra. Õ „megmutatta nekik kezét és oldalát”. Mindig megrendítő szembetalálni önmagunkat azokkal a jelekkel, melyek mások irántunk való szeretetének és jóindulatának kifejezői. Ezért értékes pillanatok számunkra, amikor szüleink elfáradt kezeit szemléljük. Mert ezek a kezek értünk fáradtak. Ugyanígy látni Jézus sebhelyeit kezén, lábán és oldalán, mindig figyelmeztet mindnyájunkat az ő szeretetének visszavonhatatlan valóságára. És bármi történik is életünkben, ezek a sebek számunkra utat mutatnak a kiengesztelődés és újjászületés felé. A másik lényegi vonás az öröm. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”. Az emberi szívből tisztán fölfakadó öröm, a leghitelesebb kifejezője a békének. Ennek az örömnek nem anyagi gyarapodás, vagy evilági haszon a forrása, ahogyan azt oly gyakran látjuk a mai ember életében. Ez az öröm a magasabb lelki értékek befogadásából születik, függetlenül anyagi helyzetünktől. Azért örülünk, mert azzal találkozunk, aki mindenek felett szeret bennünket úgy, ahogyan vagyunk. Nem az ajándéknak, hanem valójában az ajándékozónak örülünk, ő tölti be lelkünket békességgel jelenléte által. A harmadik lényegi vonása az evangéliumi békének a Szentlélek jelenléte és befogadása lelkünkbe. Õt Jézus közvetíti az apostoloknak és mindazoknak, akik nyitott lélekkel fogadják ajándékait. A Szentlélek legcsodálatosabb műve az újjáteremtés a bűnbánatban. Õt azért kapjuk, hogy ne csak megszabaduljunk bűneinktől, de teljesen betöltsön minket Isten szeretete, mely életünk valódi értelme. És ő az, aki megerősít és hozzásegít bennünket a Jézusról szóló hiteles tanúságtételre. Nélküle sem az apostolok, sem mi nem vagyunk képesek megvallani mások előtt is Isten irántunk való szeretetét, a húsvéti béke ajándékát. Õvele betelve kezdtek el beszélni a többiek Tamásnak Jézus feltámadásáról. De Tamásnak is szüksége volt arra, hogy ezeket az előbb felsorolt lényegi vonásokat megismerje. Ezért jön hozzá is el Jézus, hogy föltárja előtte is a húsvét értelmét. Számunkra is így válik hitelessé és tartalmassá az ajándék és a feladat, amit húsvétban kapunk. Ajándék, mely az öröm és a béke befogadását jelenti. Feladat és felelősség, mely a befogadott béke megosztását, továbbadását jelenti.
A béke, mint feladat jelenik meg a szentmise második olvasmányában, Szent János apostol első levelében. A békét, az üdvösség művét ugyanis hittel kell művelni. A hit művelése a szeretet cselekedeteiben nyilvánul meg. Nem csupán a hit szavakban történő megvallásában, hanem a tettekben, melyek hitünkből fakadnak. Ezek a tettek nem különleges, talán emberi erőt felülmúló, nagy cselekedetek, hanem egyszerűen az, amit az apostol tanít: „megtartjuk parancsait”. Maga Jézus is beszél az evangéliumban arról, hogy az iránta való szeretet parancsai megtartásában valósul meg. Itt az apostol figyelmeztet arra, hogy a szeretet és a szentség leghatékonyabb és egyszerűbb útja az Isten akaratának engedelmes megvalósítása. Jézus is ebben mutatta meg az Atya iránti szeretetét, és így győzte le a világot. Bennünk is a győzelem a világ fölött nem más, mint a szeretet cselekedeteiben megmutatkozó elkötelezett hit. Ezzel a hittel vihetünk valódi, evangéliumi békét mindazok életébe, akikhez Jézus küld bennünket.
Hogy mit jelentett az első keresztények számára ez a szeretetben megmutatkozó hit, arról tanít a szentmise első olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből. Ez a részlet megismertet bennünket azokkal a jellemző vonásokkal, melyek meghatározták az apostoli egyház közösségének életét. Fontosak ezek a vonások, mert eligazítást adhatnak a ma keresztény közösségeinek is az evangéliumról szóló hiteles tanúságtétel művében. Az „egy szív, egy lélek” közössége meghatározta életüket. Mennyire szükséges ma is a másikra való odafigyelés, a másik ember szükségének, gondjainak meglátása és szeretetben való gyógyítása. A közösség építése családban, egyházban, társadalomban. Az összetartozás tudatának munkálása, az egymásért érzett és megélt felelősségtudat állandó gazdagítása. Húsvét szükségszerű következménye, vagy gyümölcse az elmélyültebb szolidaritástudat megélése. A fejlődő társadalmakban, a világ mai közösségtudatában nagy szükség van az elembertelenedő világ újraevangelizálására és megszentelésére, így Krisztus békéjének közvetítésével.Hollai Antal/MK