Húsvét, április 20.

„Látta mindezt és hitt”

János apostolról szól ez a summás megállapítás, mely minden ember számára megfogalmazza a húsvét titkának lényegi mondanivalóját. Fontos, hogy a húsvéti titkot ne elméleti igazságként, elvont lehetőségként kezelje az ember, hanem ahogyan azt az apostolok és az első tanítványok is tették. Egy mindent meghatározó és átjáró eseményként ünnepeljük. Tapasztalati tényekről, érzékeink által felfogható eseményekről beszél elsősorban hitünk központi kérdése, és ebből következnek és születnek meg az elméleti igazságok, az elvek, a kimondott hit tanítása. Melyek azok az események, amelyekkel itt találkozhatunk? Mária Magdolna gyöngéd és ragaszkodó szeretete, amellyel kora hajnalban az Úr sírjához siet, hogy szeretete jeleként kifejezze tiszteletét az iránt, aki földi életében annyi szeretettel, jóakarattal, türelemmel és irgalommal vette őt körül. Péter és a másik tanítvány érthető izgalommal megélt döbbenete, mely az üres sírról szóló hír hallatára tölti el őket. A látás élménye, mely az eléjük táruló üres sír látványát nyújtja nekik. Az otthagyott leplek és kendők, melyek a holttestet takarták. De mindezeknél is sokkal lényegesebb a Jézussal töltött három esztendő, mely alatt a Mester gyakran beszélt nekik arról, hogy megölik, de föl fog támadni a halálból. És a tanítás akkor érthetetlen, titokzatos szavai, most világosodnak meg előttük. Milyen érdekes, ebben az evangéliumi leírásban nincs semmiféle angyali jelenés, nem beszél senki Jézus föltámadásáról, nem szerepel semmiféle meghirdetése a föltámadásnak, hanem a szavak nélküli látvány ébreszti a hitet. Húsvétvasárnap számunkra is azért nagy ünnep és esemény, mert készültünk rá, mert a nagyböjt idején és az egyházi év többi időszakában is hosszasan fontolgattuk Jézus titokzatos szavait és tetteit, melyeknek értelmét sokszor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem értjük meg, de most szemlélve az üres sír titkát, megvilágosodik a szó értelme. Mert minden ebben az egyetlen pillanatban, ünnepben, örömteli eseményben áll össze egyetlen, áttekinthető, világos képpé. Az evangélium bennünket is arra tanít, hogy az események tapasztalatából, a Jézussal való találkozásaink belső, legszemélyesebb élményeiből akarjuk táplálni hitünket és állandóan érettebbé és igazabbá tenni azt. Húsvétvasárnap annak elköteleződése, hogy hitünket a megváltó Jézusba, mindig személyesebbé és élőbbé akarjuk tenni.
Ez a személyesség és elköteleződés a keresztségünk titkában kezdődött el és tartania kell életünk utolsó pillanatáig. A keresztség jelenti számunkra az újjászületést, a felszabadultságot a bűn szorító rabsága alól, az életet. Ezt az élményt élte át Szent Pál apostol is a damaszkuszi úton történt találkozás élményében és néhány nappal később, amikor ő maga is megkeresztelkedett az Úr egyik tanítványának, Ananiásnak kezéből. A kolosszeiekhez írt levél részlete, erre a keresztségi titokra irányítja figyelmünket, melyre jól tesszük, ha mi is odafigyelünk. Hiszen feltárul előttünk is a keresztségben megélt misztikus tapasztalás valódi értelme, mely nem csupán valaminek, a bűnnek eltörlését eredményezi, hanem ahogyan maga az apostol mondja: halál és feltámadás. „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve”. Nem elfordulunk a bűntől, hanem meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal feltámadva egy egészen új életet nyerjünk. Ez az új élet bennünk is látásból és hitből születik és valósul meg. Ez húsvét ajándéka a számunkra, hogy tökéletesen megújíthatjuk magunkban a keresztségi kegyelmet és elköteleződést, mely nem csak befogadja a húsvéti öröm ajándékát, de egyben hirdetőjévé is válik.
A hitnek ez a hirdetése, a róla szóló szavakban megfogalmazott tanúságtétel szólal meg a szentmise első olvasmányában, az Apostolok Cselekedeteiből vett részletben, Péter apostol szavaiban. Õ is eseményekre hivatkozik, emlékezetébe idézve hallgatóinak mindazt, amit Jézus tett és tanított, „Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget”. Nem mesékről, kitalált legendákról van szó mindezekben az eseményekben, hanem olyan tapasztalásokról, melyeknek tanúi voltak az apostolok. A tettek csúcspontja, a keresztre feszítés és a megdicsőülés, vagyis a feltámadás, mely nem csak egy üzenet, hanem „látható alakban történő megmutatkozás is”. A világ nem, vagy csak nagyon nehezen ismeri fel őt. Ezért van szükség „az Isten által előre kijelölt tanúkra”, akik alkalmasak arra, hogy egyszerű, de hiteles bizonyságot tegyenek a föltámadás szelíd világosságáról. Ma mi vagyunk ezek az előre kiválasztott tanúk. Nekünk kell megvinni hiteles igehirdetéssel és az élet tanúságával az örömhírt embertársaink reményvesztett, szomorú világába. Feladatunk nem kisebb és nem kevesebb, mint az apostoloké volt. A világban ma is oly sok pogányság, istentelenség, erkölcstelenség uralkodik, mint az ő idejükben. A világ éhes és szomjas az igazságra, melyet a gonosz minden módon próbál elhomályosítani, és helyébe a maga hamisságát értékként bemutatni. Mindennél inkább szükség van ma, húsvét reményben gazdag, mindennek értelmet adó világosságára. Először nekünk, önmagunkban. Azután általunk másokban. Hollai Antal/MK