Húsvét a magyar sajtóban

Az április 9-én, nagyszombaton megjelent napilapokban több, a kereszténység legnagyobb ünnepéhez kapcsolódó írás is megjelent.
A Magyar Nemzetben (A szeretet… 5.o.) Szabó István, a református egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke nyilatkozik, aki emlékeztet rá: „János evangélista Krisztus feltámadására utalva azt írja egyik levelében, hogy Krisztus győzelme a mi hitünk. Aztán felteszi a kérdést: ki az, aki legyőzi a világot! Azt válaszolja: az, aki ebben a hitben áll. Krisztus kereszthalála és feltámadása tehát Istennek az ember iránti megbékélését jelenti. A keresztyénség örömüzenete – amely a halál feletti győzelmet hirdeti – szüntelenül kiegészül azzal a felszólítással, hogy az ember béküljön meg Istennel. Valóban, úgy is lehet szemlélni a mögöttünk álló évezredeket, hogy lényegét tekintve semmi nem változott. Ez azonban téves következtetés, hiszen a keresztyénség elterjedésével egy korábban mellőzött elem jelent meg. Ha a korábbi civilizációkat nézzük, találkozunk az előrelátás, az igazságosság, a mértékletesség vagy a bátorság erényével. Az emberi együttélést meghatározó nagy kulturális tényezőkbe azonban a keresztyénség révén oly mértékben evidens elemként épült be a szeretet, kiengesztelődés, megbékélés elve, hogy a XXI. században már szinte észre sem vesszük, annyira természetessé vált. Sajnos éppen most kezdjük felélni ezeket az értékeket. Mégis azt mondom: a szeretet princípiuma uralja az emberi együttélést és kultúrát… a régi civilizációk a történelmet örök körforgásként szemlélték. A keresztyénség hozta be a reménység dimenzióját, hogy a történelem valamilyen zárópont felé tart. Ezt mi a feltámadásban látjuk, amely túlmutat az emberi léptéken, és arra biztat, hogy szellemi értelemben szüntelenül felfelé törekedjünk, hogy Isten és a világ közé állított lényként éljük meg teremtett mivoltunk teljességét.” A református püspök leszögezte: „A szeretet csak önmaga lehet, más útját nem tudom elképzelni… A mai ember úgy véli, hogy először neki kell megélnie azt, ami jó, aztán mindezt mások felé önmagából is ki tudja bontakoztatni. Mikrokozmosznak tartja önmagát. Mindig nagy drámákon és tragédiákon keresztül döbbenünk rá arra, hogy ez nem így van. Az ember akkor teljes, amikor társiasságban él.” Ratzinger bíboros azon kijelentéséről, miszerint Istennek annyi útja van, ahány ember, Szabó István úgy vélekedik: „Szerintem Istennek csak egy útja van. Az, amelyen Jézus Krisztusban eljött hozzánk. Ha viszont azt nézzük, hogy az embereknek hány útjuk van, akkor a tapasztalat alapján azt kell mondani, hogy számtalan, hiszen még egy embernek is több útja van… Szerintem Ratzinger bíboros azt a titkot akarta elmondani, hogy Isten szeretete és kegyelme végtelenül gazdag, és a bűnös embert is megtartja. Az Isten útja kifejezést én ennél szigorúbban vizsgálom. Azt nézem, hogyan találkozhat Isten az emberrel, az ember pedig hogyan juthat el az isteni teljességhez. És ez csak az az út lehet, amelyen Krisztus eljött.” A püspök Mel Gibson A passió című filmjét megrázó alkotásnak minősítette, s abban semmiféle antiszemitizmust nem fedezett fel. Kósáné Kovács Magda szocialista képviselőnő Vatikán-ellenes kijelentése kapcsán Szabó István leszögezte: beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha egy politikus egy felekezet lapjában nyilatkozva egy egyházat bírál. Sejtése szerint Kósáné a Hit Gyülekezete szájaíze szerint fogalmazott. „Szerintem egy politikusnak kellőképpen bölcsnek kell lennie ahhoz, hogy úgy nyilatkozzon az egyik felekezet lapjának, hogy közben ne rúgjon bele egy másikba. Ha szándékosan, ha nem szándékosan, úgy gondolom, hogy ez történt.”
Ugyanitt (38.o.) Balavány György Kereszt-rejtvény címmel Mel Gibson Krisztus-filmjét nem rákérdező, hanem hitvalló műalkotásnak minősíti, olyannak, mint Michelangelo Pietája. „Helyreállít valamit, amiről már azt hittük, elveszett. S egyúttal égő hiányra mutat rá. Az európai ember iszonyatos istenhiányára. Arra, hogy nem tudjuk, miért történt mindaz, ami történt nagypénteken. Nagyszombaton. Húsvétvasárnap. Áldozócsütörtökön.” A szerző határozottan állítja: Magyarországon a lakosság legalább 95 százalékának enyhe sejtelme sincs, mi a megigazulás. „Talán az egyházak bűne, hogy csak egymás közt tudnak beszélni. A kereszténység úgy tűnik, begubózott a kegyes, malasztos, szószéki frazeológiába. Az érthető beszéd ritka. Ráadásul az érthető beszédet sem érti mindenki. A passió című filmben felhangzó igeversek némelyeknek fel sem tűnnek. Az egyik kritikus azt kifogásolja, nincs szó benne a szeretetről, holott Jézus szinte csak arról beszél. A másik azt mondja, most aztán végképp fogalma sincs, mi volt ez az egész. Akinek van füle a hallásra, hallja – mondta Jézus; halló fül pedig – fájdalom – keveseknek adatik, nekik is váratlan ajándékként, ahogy az Emberfia a Getsemáne-kertben visszaragasztja Malcus lesuhintott hallószervét.” A szerző külön elemzi Nikodémus Jézusnál tett látogatását, és megállapítja: „Megigazulni azt jelenti, igazzá válni. A zsidóknál nem boldoggá vagy szentté, hanem igazzá avatás van. Igaz emberek, akik a törvény szerint élnek. Vagy olyan irgalmasok, mintha megtartották volna a törvényt: a holokauszt nagy zsidóbujtatóit igazzá nyilvánították. Az igazság a jóság, az erkölcsi tökéletesség szinonimája. Az igaz emberre Isten azt mondja majd a végén: minden rendben, a mennybe jutsz. A Biblia viszont azt állítja: ’nincs igaz ember egy sem.’ Egymáshoz képest persze lehetünk igazak, a véreskezű diktátorokhoz, az anyóshoz vagy a szomszédhoz képest pedig majd kiepedünk az igazságtól. De a mérce magasabb. A mérce Jézus, és ő azt mondta: aki gyűlöli a másikat, a szívében meg is ölte azt. És gyilkosok nem jutnak a mennybe…” Balavány leszögezi: „A sír nem végállomás. Nincs örök csönd, és nincs reinkarnáció. Csak feltámadás van. A Jelenések könyve szerint egyszer mindenki feltámad, a tenger és a föld is kiadja a halottakat. Nem tudom, mi történik most a világon. De mintha feltámadt volna a szél. Ma a hús elővétetik, vége a böjtnek... szembetámadnak, letámadnak újra azok a nyavalyás hétköznapok. De közben lengedez a szél, és egyre többen hisznek a feltámadásban.”
A Népszabadság Hétvége mellékletében (4.o.) Popper Péter pszichológus nyilatkozik, aki elmondta: „A feltámadást nem érzem olyan misztikus ténynek, amelyet materiálisan bizonyítani lehetne. Ezért nagyon idegenkedve szemlélem a torinói lepel körül zajló elektronmikroszkópos vizsgálatokat. Elektronmikroszkóppal ugyanis nem lehet bizonyítani a feltámadást. El lehet hinni, mint ahogy el lehet hinni a feltámadás kollektív eszméjét is. Lásd utolsó ítélet, de ezt anyagi úton nem lehet bizonyítani. Azt gondolom, hogy ez alapkérdés. Ha nincs feltámadás, akkor nincs megváltás, nincs üdvösség – és akkor nincs kereszténység. A modern ’valláskutatók’ badarsága, amely szerint Krisztus nem is halt meg a kereszten, csak kómába esett, és úgy vették le. Vagy nemrég olvastam egy másik ostoba fejtegetést, amely szerint az esszénus szekta nagyon jól képzett volt orvosilag, és volt egy drogjuk, amelyet ha megetettek vagy megitattak valakivel, akkor az háromnapos tetszhalált okozott. Megint mások szerint lefizettek egy római tisztet, aki nem ecetet, hanem azt a drogot nyújtotta volna fel Jézusnak, aki ettől három napra eszméletét vesztette. Vannak olyan hitelemek, amelyeket nem lehet racionalizálni, el kell fogadni a maguk irracionalitásában, misztikájában. De ugyanezt gondolom az újratestesülés tanáról is. A világ nagyobb, mint amennyi belefér a tudományba és a racionalitásba. Van a világnak egy olyan része, amelyben a ráció nem kompetens.” Popper leszögezte: „Ha az ember hisz Istenben, akkor nem lehet kétsége abban, hogy Isten mindent megtesz, amit akar. Egy korlátozott hatalmú Istenben nem lehet hinni, csak a mindenhatóban és a mindentudóban. Itt már nem logikai, hanem hitbeli problémáról van szó: ’Uram, ha akarod, feltámadhatnak a halottak.’ Az anyag alá van rendelve Istennek. Isten azt csinál az anyaggal is, amit akar. Ezt bizonyítani nem lehet, ez már valóban abba a tartományba tartozik, amelyben vagy hisz az ember, vagy nem." A pszichológus azt is elmondta: „A hinduknak hatezer évük volt, a zsidóknak is volt vagy három-négyezer esztendejük, Buddhának pedig két és félezer éve volt. A kereszténységnek kétezer, az iszlámnak másfél ezer éve volt, hogy az embert tisztességesebbé, toleránsabbá, befogadóbbá tegye. És az eredmény nagyon csúfos. Annál is csúfosabb, mert időnként maguk a vallások is beleestek az intoleranciába, és elkezdték irtani a másként hívőket. Sohasem a másvallású volt az igazi ellenség. Az inkvizítort nem a muzulmánok vagy a buddhisták érdekelték, hanem a másik jó keresztény, aki kicsit másként gondolkodott… De ha nem a vallást, hanem mondjuk a kommunista mozgalmat nézzük, akkor is azt látjuk, hogy az elhajlók, a belső ellenzék ellen fordulnak az indulatok. El lehet gondolkodni azon, hogy miért van a vallásoknak ekkora kudarca az emberek jobbátétele ügyében. Ma már ott tartok, hogy van egy csúnya szlogenem a saját magam számára: rendkívül sok embert, milliókat öltek meg a gyűlölet nevében, ennél többet csak a szeretet nevében gyilkoltak le. A kereszténység és a zsidóság ebben a vonatkozásban nagy gyilkolászásokat rendezett. Nézze meg az Ószövetségben Kánaán meghódítását, népek kiirtását, vagy a kereszténységnél az inkvizíciót, amely keresztény bázison történt emberirtás. Vigasztalásul magamnak: a közöny nevében soha senkit nem öltek meg. Ez engem kicsit közelebb vitt a távol-keleti bölcseletekhez. Buddha nevében nem gyilkoltak. Lao-ce nevében vagy Szókratész nevében sem öltek. Nehéz ügy.”
A Magyar Hírlapban (3.o.) Szále László Szomorú húsvét címmel leszögezi: „Szomorú, nyomasztó húsvét vár ránk, hívőkre nem hívőkre egyaránt. Rómába nemcsak a harangok mentek, hanem mentek fenyegető szavak és talán mindenre elszánt terroristák is. Ez a harc keményebb, embert próbálóbb, mint a preambulumvita..., vagy a hazai ’lenyúlástörténet’ körüli ostoba szócséplés. Pró és kontra. Pedig helyettük elgondolkodhatnánk húsvét üzenetén. Például a megváltás örök szükségességén és örök lehetetlenségén. Isten báránya, naponta látjuk, nem vette el a világ bűneit, de példát mutatott szenvedésével és halálával önzetlenségből, szeretetből és megbocsátásból. Abból, amire az ember a legkevésbé hajlamos. Pedig ezek gyakorlása tudná elvenni a legtöbb bűnt a világból. A bűntől ugyanis nem másokat kell megváltani, hanem magunkat. Nem lenne szükség krisztusi megváltásra, ha mindenki ’elintézné’ a maga kis bűneit. Az ám, de ez a legnehezebb. Még az erre való figyelmeztetést is nehezen viseljük el.” Szále emlékeztet rá: „Jézus föltámadása után megrótta hitetlen Tamást, mutatván neki sebeit: boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek. Ma, a feneketlen nyomor, a fékevesztett terror és a szeretet nélküliség világában, azok a boldogok, akik mindent látnak és mégis hisznek.” MK